Quantcast
Channel: Érmelléki Református Egyházmegye
Viewing all articles
Browse latest Browse all 634

"Jó dolog az Urat dicsérni" - A jankafalvi kórus

$
0
0
"Jó dolog az Urat dicsérni"
 

A jankafalvi énekkar már jó pár év óta szolgál, igaz sokszor voltak hullámvölgyeink, de mindig sikerült újjászületni. A tavalyi évben azonban úgy nézett ki, hogy végleg megszűnik az énekkar, mivel elhalálozás és visszavonulás is történt a kórustagok között. És ekkor beköszöntött az újesztendő, és Isten csodát tett. A meghirdetett kóruspróbára tíz személy jelentkezett, majd tovább bővültünk, s ma már 18-an vagyunk. Olyan gyülekezetünk kórusa, mint a legendabeli főnix, hiszen mi is hamvainkból újultunk meg, s ráadásul milyen szép csapat jött létre. S ha már madárhoz hasonlítottam kórusunkat, akkor a képnél maradva, úgymond az első szárnypróbálgatáson is túl vagyunk. Január 27-én Biharvajdára kaptunk meghívást, ahol az imahetet nyitottuk meg szolgálatunkkal. Nagy izgalommal készültünk erre az alkalomra, s elmondhatjuk, hogy jól sikerült első nyilvános szereplésünk. Február 10-én, újabb imahéten vettünk részt a kórussal, ezuttal imahetet zártunk Mezőtelkiben. Nagyon jól éreztük magunkat itt is. Tulajdonképpen még a saját gyülekezetünkben nem szolgáltunk, de ami késik, nem múlik, hiszen a hamarosan kezdődő imahéten az otthoniak előtt is dícsérni szeretnénk az Urat. Természetesen van még mit fejlődnünk és tanulnunk, de nagyon jó, hogy már a legnehezebb lépésen – a kezdésen túl vagyunk, s tudunk együtt jó kedvel énekelni.

Isten áldása kórusunk életében az is, hogy különböző korosztályok, férfiak és nők is tagjai az énekkarnak, s azt is jó látni, hogy örömmel énekelünk és nagyon lelkesen. Köszönjük Kállai Anita kántornőnek a karvezetést, a gépkocsivezetőknek a szállítást és mindenkinek köszönet, akik nem hagyták, hogy a jankai kórus a múlté legyen. Köszönet illeti Ghitea Angéla diószegi kántor-tanárnőt, aki éveken át egyengette kórusunk lépteit, s az újjászületett kórus énektanulását is elindította. De mindenekelőtt hála legyen Istennek, aki egybegyűjtött minket és áldását adta ránk!

Reméljük, hogy a lelkesedésünk töretlen marad, tagokban tovább gyarapodunk, s még több embernek meg tudjuk mutatni, hogy: „Jó dolog az Urat dicsérni, nevednek, ó Fölséges, éneket zengeni.” Zsolt 92,2

Jakó Sándor Zsigmond
Jankafalva


Viewing all articles
Browse latest Browse all 634