In memoriam Szűcs Gyula lelkipásztor

Az elmúlt karácsonykor az immár hagyományossá vált hosszú beszélgetéseinken vitattuk meg az élet, az egyház és a nemzet dolgait. Mindig öröm volt számomra, hogy szabolcsi szülőfalumba hazatérve olyan emberrel beszélhetek, aki megfelelő élettapasztalattal a háta mögött Isten Igéjének követőjeként és közvetítőjeként sok mindent hasonlóan látott, mint én, emellett mindig számíthattam a segítő tanácsaira, a nehéz időkben is. Hallottam testi gyengeségeiről, ennek ellenére másokkal együtt bíztam és reménykedtem a felépülésében. Isten más utat szánt neki. Most szomorúan írom ezeket a sorokat, mert valami véget ért: egy földi élet, amely első helyre soha sem a saját érdekeit, hanem a gondjaira bízott emberekét helyezte, még akkor is, ha ezért köszönetet ritkán kapott. De a szomorúság mellett hála is van a szívemben a mondatokért, a szavakért, és hogy az elmúlt évtizedben együtt dolgozhattunk a magunk módján az általunk nem választott, hanem Istentől kirendelt közösségért.

24 év emberi léptékkel nagy idő: egy szűk negyed évszázad. Napra pontosan ennyi volt Szűcs Gyula lelkipásztor szolgálati ideje Tiszamogyoróson. 1988. július 1-jén érkezett a faluba a partiumi szolgálati évek után, és viselte a nehéz hivatás terheit egészen 2012. július 1-jéig. A lelkészházaspár érkezését még gyermekként éltem meg. Ma is emlékszem arra a nagy készülődésre és örömre, ahogy a falubeliek várták az új lelkipásztorukat. Mivel csak az irataikat tudták áthozni a zöldhatáron, így mindennek szűkében voltak. Akadtak azonban jóakarók szép számmal, akik a nélkülözést enyhíteni tudták és akarták. Az a falu még tudta, hogy milyen nagy áldás egy jó lelkipásztor a közösség számára.

Az általa elsőként konfirmáltatottak között voltam én is, elindított a református középiskolai tanulmányaim útján, résztvevője vagy szemlélője volt életem meghatározó állomásainak. Ott volt az örömteli eseményeken, és ő hirdette Isten vigasztaló igéjét édesapám, négy nagyszülőm, dédapám és számos rokonom koporsójánál. Akkor olyan távolinak tűnt az a perc, amelyben az ő ravatalát kell körbeállnia a szolgatársaknak és a gyülekezet tagjainak emlékezve egy lelkipásztor életútjára.

Az Érmellék szülötteként 1945. április 7-én Bihardiószegen látta meg a napvilágot. Gyermekként beleívódott a szűkebb pátriának, az Ady szellemétől áthatott tájnak a szeretete. Beszélgetésink során sorra elevenedtek meg azok a személyek, akik még ismerték a nagy költőt, vagy akik hétköznapi emberként élték az életüket, de életsorsuk valami miatt emlékezetes maradt számára. Évek múltán is tisztán éltek benne korábbi szolgálati helyeinek szomorú és vidám történetei. Mindez azzal magyarázható, hogy lélekben soha nem szakadt el a szülőföldtől, ahová számos lélekformáló emlék kötötte, és ahol lelkészi pályának első szakaszát megélhette. Teológiai tanulmányainak befejezése után ugyanis Értarcsára került, ahol 1972 és 1978 között szolgált, ezt követően Érmihályfalva gyülekezetének gondjait vette magára 1979–1984 között, majd Hegyközújlak lelkésze volt 1984-től 1988 nyaráig. Azokban az években lett Isten szolgája, amikor a lelkészi hivatást a hatalom állandó fenyegetésének árnyékéban lehetett csak gyakorolni. Sokszor emlegette azokat a lelkésztársait, akik ezeket a nehéz időket fizikailag vagy lélekben is megszenvedték. Várandós feleségével együtt ő maga is a diktatúra esztelen tombolása, a falurombolások idején életét kockáztatva keresett menedéket a határ másik oldalán vállalva a bizonytalanságot, és hogy talán soha nem láthatják viszont hátrahagyott családtagjaikat. A történelem kereke azonban más irányba fordult, de akkorra már az élet elkezdődött az új szolgálati helyen.

Szűcs Gyula a lelkészi szolgálatban a prédikációknak nagy jelentőséget tulajdonított, mert ezen keresztül tudta leginkább az Igét az emberekhez eljuttatni. Az alkalmakra mindig lelkiismeretesen felkészült, tudása legjavát adta, ezért a versekkel, irodalmi idézetekkel teletűzdelt prédikációi lélekig hatoltak. Beszédének nyelvezete, retorikai megformáltsága példaértékű volt, és magán viselte a Kolozsvári Teológia hagyományait. A falu folyóiratában a tágabb környezet számára is rendszeresen hirdette Isten igéjét, abban a reményben, hogy meg tudja gyújtani a lelkekben az isteni szikrát.

Emellett jó gazdaként gondot viselt a gyülekezet anyagi és szellemi javaira is, amikor tehette gyarapította azokat. Szolgálati ideje alatt épült meg a falu ravatalozója, megújult és lakhatóvá vált a száz éves parókiaépület, a templomot pedig két alkalommal renoválták. Legutóbb jelentős összeget sikerült uniós pályázaton a templom külső és belső felújítására elnyernie, mely teljes mértékben az ő kitartó utánajárásának az eredménye volt. 2003-ban létrehoztuk a falu kulturális alapítványát, amely a hagyományápolás mellett a hősi halottainknak kívánt emléket állítani. Amikor a falu vezetése arra sem volt hajlandó, hogy helyet adjon a közadakozásból és pályázati forrásból elkészített turulmadaras emlékműnek, Szűcs Gyula lelkipásztor a templomkertet ajánlotta fel erre a célra. Munkája során sokszor kellett szembesülnie az emberi gonoszsággal és rosszindulattal, amely elszomorította, de céljaitól sohasem tántorította el. Mindvégig lámpással a kezében állt a sötétségben hirdetve az örök élet evangéliumát.

Isten adjon neki örök békét és nyugodalmat!