Imahét 3. nap - Úton a szabadság felé

„Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. / Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.” (2Kor 3,17-18)

Mai imaheti igénknek ez az üzenete: a szabadság. Ahol Isten, ahol Krisztus, ahol a Szentlélek: ott van a szabadság. Nincs semmi földrajzi meghatározás. Teljes bizonyossággal ennyit mond az igénk: az Úr pedig Lélek és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.

De hol van az Úrnak a Lelke? És ha nincs nálunk? Akkor könyörgünk az Ő eljöveteléért. Nem félünk tőle titokzatos félelemmel. Nem félünk a változásoktól, amelyek akkor következnek be, amikor a Lélek fúj. Komolyan kell imádkoznunk az Ő eljöveteléért, mert a legnagyobb dolgokról, a szabadságról van szó: ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. Ha Pál apostol számol a Szentlélek eljövetelével, akkor ez számára nem magától értetődő. Előfordult már az is, hogy az Úrnak Lelke nem volt ott. Olyan idők lebegtek az apostol szeme előtt, amikor ez másként volt, olyan változások, amelyek bekövetkeztek. Pál az alapigét megelőző versekben elképzelte, hogy milyen volt az, amikor Isten érintkezett az emberekkel. Néven nevezi Mózest, aki, miután több időt töltött az Úr színe előtt, akkor valami visszamaradt az arcán, melynek megtekintése az emberek számára elviselhetetlen volt. Valami földöntúli fényesség, s ezért a közvetítő szolgálat elvégzése után, amikor visszatért népéhez, leplet tett az arcára. Ez a lepel Mózes arcán komolyan foglalkoztatta az apostolt. Mózes ideje lejárt, jött utána egy másik közvetítő. Most Krisztus idejét éljük. Ő állította helyre a kapcsolatot az ég és a föld között.

Ha Mózesről ilyen fény sugárzott, akkor milyen fönséges lehet az a fény, mely Krisztusról sugárzik? Krisztus arcán ez nemcsak az örökkévalóság visszatükröződése, hanem Krisztus igazi képmása: mi láttuk az Ő dicsőségét, az egyszülött Fiúnak kegyelemmel és igazsággal teljes dicsőségét. Izrael nem látta ezt a dicsőséget, az elvakultság lepleként borult rá a választott népre. Éppen úgy, mint ahogy ma is vannak elegen, akik nem hisznek Krisztusban, akiknek a tekintetét a világ istene, a sátán takarja el Krisztus elől, úgy, hogy ők nem látják a Krisztusról szóló örömüzenet világosságát.

Mi az, amitől itt Pál elhatárolja magát? Mózes az Isten szolgája, aki megmondja, hogy mit kell tennünk és tétetnünk másokkal. Bizonyos, hogy ezt Isten nevében és megbízásából teszi. Ez szolgálatának a dicsősége, de egyben korlátja is. Ugyanakkor szükséges is: megtudjuk, mit akar Isten tőlünk, mi az Ő akarata. A törvény szent, igaz és jó, de nem adhatja meg, amit csak Krisztus adhat meg. Nem menthet és szabadíthat meg. Mi emberek legszívesebben azt tesszük, amit Mózes tett. Kedvenc szavajárása az embereknek: ezt kell tenni. Ahol ketten vagy többen összegyűlnek, ott mindjárt szóba is kerül, hogy kellene tenni. A végén csak az hiányzik, hogy a jó Istennek is kellene tennie valamit. Megalakítjuk a tenni akaróknak a klubját, de ennek ellenére nem történik semmi. A tenni kellene valamit nem vezet sehová. A jószándékú emberek is a rájuk ható erők miatt megfáradnak, elfásulnak. Nem ez a megoldás. A követelmény nem számít, csak a megvalósítás.

De ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. A Szentléleknek az a legfontosabb munkája, hogy megmutatja nekünk Krisztust, elveszi szemünk és szívünk elől a leplet, helyreállítja a kapcsolatot Krisztus életerőivel. Annak a Krisztusnak a szeretete, akit nekünk a Szentlélek megmutat, elégséges a föld minden lakosának. Egyedül a szeretet tesz szabaddá, s a megtartó felebaráti szeretet Krisztusnál van, de nem mint követelmény, hanem mint valóság. Ahol a Krisztus jelen van, ott munkálkodik a szeretet, s ez a szeretet erőt is ad. Ezért kérjük Istentől a Szentlélek kitöltetését, aki eltávolítja a leplet Krisztus elől, aki életünk központjába állítja őt. Azt a Krisztus, aki rólunk akar visszatükröződni. Olyan tükör lehetünk, amiben az emberek Krisztus képét látják. A megváltozás, átformálódás szabadságával ajándékozott meg a Lélek, miközben nekünk ajándékozza Krisztus szeretetét.

Ha az ember tartósan túlterheli lelkiismeretét, sokáig a lelkiismerete ellenére él, úgy véli, hogy nem kell vele törődnie, vagy bebeszéli magának, hogy nem is létezik. Ez a lelkiismeret elleni vétség lassan, de biztosan tönkreteszi az ember. Nemcsak kívülről, hanem belülről is. Létezik egy olyan út, amelyen nem kell a lelkiismeret ellen élnünk? Létezik egy jó és tiszta út, de egy, csak egy, a Krisztusé. Egyedül ő képes megterhelt lelkiismeretünket tehermentesíteni. Krisztus nélkül igaza lenne annak, aki azt mondta: a jó lelkiismeret az ördög találmánya. Amit Krisztus tehermentesít és megragad, az valóban szabad. Szabad az, akinek megkegyelmeztek. A Szentlélek ragyogtatja fel az ember előtt a keresztre feszített Krisztus tekintetét, győzi meg a megterhelt lelkiismeretünket arról, hogy ott a kereszten van a megigazulás, ott ment végbe a kiengesztelődés. A kereszten a te bűnöd függ. Fogadd el és kötelezd el magad a Szabadítónak. Légy olyan, mint akinek megkegyelmeztek. Nincs ennél tisztább út, mert megtisztul rajta a rossz lelkiismeret.

Az ember nyomorúsága egyetlen nyomorúságból fakad: a reménység hiányából. A reménység nélküli ember nem élhet. A legnagyobb nyomorúságunk, hogy tudatosan vagy tudat alatt a látóhatár el van függönyözve, nincs kilátás, nincs remény, nincs végcél. A reménység oxigén, nem élhet nélküle az ember. A Szentlélek kitöltetett s megmutatta nekünk Krisztust. Rátekinteni annyit jelent, mint áttekinteni a még elfátyolozott látóhatáron, azon a leplen, amely az időt az örökkévalóságtól elválasztja. Aki előtt szabaddá vált a Lélek által a Krisztus arca, annak van célja, nemcsak közeli, hanem távoli is. Szabaddá teszi a rabul ejtett tekintetet és reményt ad: mert ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.

Ahol nem szeretnek, nem hisznek, és nem remélnek, ott nincs szabadság. Ahol hisznek, szeretnek és remélnek, ott elkezdődött a szabadság. Mert ahol Isten, ahol Krisztus, ahol a Lélek, ott a szabadság. A Lélek ott fúj, ahol akar. Addig nem nyugszik, nem érint minden testet, hogy Krisztus arca felragyogjon előtte. Ez a megkegyelmezettek igazi szabadsága. Ámen.





Mindenható és végtelen irgalmú Istenünk! Hálás szívvel köszönjük meg neked, hogy ebben az esztendőben is kirendelted számunkra az áldott alkalmat, mikor nemtől, nyelvtől és felekezettől függetlenül együtt imádkozhatunk. Sőt együtt imádhatunk, s együtt járhatunk veled az úton. Téged keres a szívünk, mert mindaddig nyugtalan az, míg nálad el nem csendesül.

Kérünk Urunk, fogjad kezünk s vezess bennünket a békességre. Zajlik körülöttünk a világ, s zaj tölti be kívül-belül életünk. Vágyik lelkünk a csendre. Oly jó lenne minél többször leülni melléd egy hűs vizű kút kövére, s hallgatni szelíd szavadat. Talán nem mindig lenne öröm számunkra, amit mondasz, mert felfednéd szívünk mélyén rejtegetett, dédelgetett bűneinket, de bűn-titkainkat levetkőzve lábaid előtt végre nagyot kortyolhatnánk a szabadság lelkéből. Ó, Urunk, hányszor elfelejtünk rohanó életünkben élő vizet kérni tőled, s panaszkodunk, hogy nincs életkedvünk és erőnk. Ó hányszor retteg szívünk a holnaptól, mert elfelejtünk teljes szívvel bízni benned. Pedig te szüntelenül vársz reánk, hogy beszélhess velünk. Sokszor hívsz magadhoz konduló harangszóban, de még többször tengő-lengő életünkben csak csendesen odaülsz olyan hétköznapi helyekre, mint egy kiásott kút. Ó, mennyi áldott lehetőségünk van arra, hogy nálad békére és örömre találjunk, s hányszor meg hányszor elszalasztjuk azt. Tele van a világ fájdalmas panasszal: nincs békesség! Békétlenség uralkodik a szívekben, s sokszor a fejekben, a gondolatokban is. A belső háborgásainkat pedig kivetítjük családunkra, munkatársainkra, barátainkra, gyülekezetünkre, s egyszerre csak háborúság vesz körül bennünket. Pedig te kínálod békességedet, s nem úgy, ahogy a világ adja. Bocsáss meg nekünk Istenünk, hogy ilyen balgatag gyermekeid vagyunk.

Segíts Lelked által a te beszédedre figyelni, lépteinket a te ösvényedre igazítani. Segíts, hogy ne csak az imahéten keressük a béke szigetét, azaz a gyülekezet, az istentisztelet közösségét, hanem minden időben tudjunk egymásra testvérként tekinteni, a megpróbáltatásokkal teli úton együtt járni. Adj innunk élő igédből, hogy soha ne érezzük meg a pokol olthatatlan szomját. Csepegtess vigasztalást a gyász sebét hordozók szívére, adj inni az élet vizéből mindazoknak, kik betegágyon sóhajtozva szomjazzák a gyógyulást, az egészséget. Áradjon a békesség patakja a családok életébe, hogy a stresszes civódás helyett az oltalom és béke hona legyen a családi fészek. Békéltesd meg önmagaddal bűnök átkától sújtott szívünket is, hogy érezzük a keresztyéni szabadság ízét, hogy mi is kiálthassunk Abbá Atyánk, mi mennyei Atyánk. Formálj a Te képedre Igédnek tükrét tartva napról-napra elénk, hogy méltók legyünk nevünkhöz, mely így hangzik: keresztyén.

Hozzád kiáltunk Istenünk, mert tudjuk, hogy te meghallgatsz bennünket. Sok mindenki csak elrohan mellettünk, s az életünkben is, de te leülsz mellénk, meghallgatsz minket és beszélsz hozzánk, bölcsességeddel árasztva el problémás életünket. Segíts nekünk, hogy tudjunk sok-sok kezet megfogni és hozzád vezetni, hogyha már mi felfedeztük nálad az élet forrását, akkor azt másoknak is megmutassuk.

Alázattal kérünk Hatalmas Királyunk, hogy legyen kedves előtted könyörgő szavunk, nem magunk érdeméért, hanem a Krisztusért, mi Urunkért. Ámen!