Tizenöt év áldása Jankafalván

Szeptember 24-én ünnepre hívta a jankafalvi templom harangja a falu lakóit, ugyanis ezen a vasárnapon került sor a templom 15 éves fennállásának megünneplésére. Igaz, 2002-ben augusztus havában volt a szentelés, de Rijssen-i testvérgyülekezetünk kérésére szeptemberre halasztottuk az ünnepet, hogy ők is velünk együtt lehessenek. Így történt, hogy Hollandiából egy igen szép számú küldöttség – 25 fő – érkezett az ünnepi napra. 

 

 Gyülekezetünk egész héten lelkesen készült a vendégek fogadására. Ráadásul az ünnepre való készülés közben az is kiderült, hogy nemcsak a templom 15 éves, hanem a testvérgyülekezeti kapcsolatunk is velük, így kettős ünnep kerekedett. Bár ők a szentelésre (2002-ben) nem tudtak elérkezni, de később, ősszel felkeresték a jankafalvi gyülekezetet, és azóta is hathatósan támogatják gyülekezetünk anyagi fejlődését. Ahogy az istentiszteleten elhangzott: a templom megszületéséhez kellettek bábák, s azok áldozatos munkája, de ahogy egy gyermeknek nem elég megszületnie, hanem fel is kell nevelni azt, ugyanúgy e gyülekezetnek is szüksége volt növelő, gondoskodó szülőkre, s ezek között van a Rijssen-i testvérgyülekezet. 

11 órakor vette kezdetét a hálaadó istentisztelet, melyre szép számban érkeztek a helyi gyülekezet tagjai, és a kisjankai valamint hollandiai vendégekkel meg is telt a templom. Az ünnepi ige a Zsolt 84,1-5-ből szólt, az őszi sátoros ünnepre íródott énekből. A zsoltáros templom utáni vágya égett 1991-ben a jankai lakosokban és presbiterekben, mikor is elhatározták a templom építését, s minden bizonnyal ugyanaz az öröm is töltötte el 15 évvel ezelőtt a szívüket, mint amit a zarándok érzett, amikor vágya teljesült, s beléphetett az Úr templomába. Milyen áldás volt ez a zsoltáros számára egykor, ugyanúgy milyen áldás, hogy volt egy lelkész-esperes, aki felvállalta az építkezés nehézségeit, milyen áldás volt a sok adakozás vagy pályázati lehetőség, s milyen áldás a holland testvérek segítő jobbja most is. A madarak otthonra lelnek az Úr oltárainál – mondja a zsoltáros, ugyanígy nekünk is otthonunknak kell éreznünk ezt a templomot, s tisztán kell megőriznünk, azaz a világi dolgokat és bűnöket kívül kell hagyjuk – hangzott el a prédikációban, mely azzal zárult, hogy boldognak mond az Ige, boldogok lehetünk, hogy az Isten házában ünnepelhetünk ma. 

Az ünneplés a vendégek köszöntésével folytatódott, mely ünnepi beszédben nem történt meg a 15 év munkálatainak, épüléseinek felsorolása, hiszen erről a 15 évről legtöbbet a tele templom mondta el, hogy együtt lehettünk egymással és holland testvéreinkkel. A vendéggyülekezet részéről Herman Broeze, a csoport vezetője köszöntötte az ünneplőket, mely beszédet Füzesi Laura tolmácsolta magyarul a jelenlévőknek. Broeze úr ugyanakkor a rijsseniek ajándékát is átadta, egy faliórát, melyen a Rijssen-i templom képe látható, azzal a magyarázattal, hogy bár az idő telik, eltelt 15 év, de e testvéri kapcsolat megmaradt és marad a két gyülekezet között. Beszéde után a holland vendégek gyönyörű énekszóval köszöntötték az egybegyűlteket, majd a jankafalvi ifjak és kiskátésok közös műsora repített vissza bennünket az időben, hiszen jeleneteik által felidézhettük a régi, 1696-ban elpusztult templom ismert történeteit, s az új templom építésének és szentelésének közelmúltban történt eseményeit is. A templomi ünnepség zárása a közös úrvacsoravétel volt, mely által kézelfogatóvá vált az az igei motto, melyre épül a gyülekezetek közti kapcsolat: Egyek vagyunk a Krisztusban.

Az ünnepség végül a templomkertben folytatódott és ért véget, egy húsvéti rozmaring fajtájú almafa közös ültetésével, ezzel is a Reformáció 500. éve előtt tisztelegve.(Mivelhogy Luther Márton mondta: „Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.”) S miközben folyt a faültetés, éppen annak a Hám Etelka tanító néninek szólt az emlékharang, akitől elindult a templomépítés gondolata, s aki oly sokat munkálkodott annak megvalósulásáért. (Márpedig hiszem, hogy véletlenek nincsenek.) 

Az ünneplőket végül terített asztal várta, rajta finom bográcsos és kalács, köszönhetően azoknak, akik az ünneplés helyett az üst mellett végeztek szolgálatot. A késő délutánba átfolyó ebédnél jóízű beszélgetések zajlottak, majd egy kis testmozgás is következett: volt, aki a templom udvarán labdázgatott a helyi fiatalokkal, s volt, aki egy kis falusétára indult a jankafalvi gyerekekkel. Ifj. Tóth Géza testvérünk lovas fogatával egy kis sétakocsikázásra vitte holland vendégeinket, ezzel is színesítve a napot, végül pedig az estét a Heit pincészetben tölthették a hozzánk látogatók, ahol az Érmellék borait és szőlészetét ismerhették meg közelebbről.

Ez a 15 esztendő sok áldásban részesítette gyülekezetünket, s az áldást az ünnepen is magunkon érezhettük, hiszen egy esős szombat után, vasárnap már nem esett az eső, sőt a templomból kivonuló seregre még a nap is rámosolygott. Hála legyen Istennek e szép napért, köszönet a jankai híveknek, s mindenkinek a segítségért, adakozásért, köszönet a Reformáció Emlékbizottságának az ünnep támogatásáért. Öröm volt együtt lenni, hálaadással ünnepelni!