Textus: "Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (Jn 13,34-35)
Kedves Testvérek!
Többször is olvastam és hallottam prédikációkban a felolvasott igeszakaszról, hogy Jézus végrendeleteként említik a missziói parancs mellett. Végrendelet, de nem abban az értelemben, amit mi hétköznapi módon értünk alatta, mintha Jézus nem ugyan úgy élne tovább, azután is hogy felmegy az Atyához, hanem úgy, hogy innentől a tanítványok fogják Jézust képviselni az emberek között, és ebben Jézus konkrét útmutatást ad nekik. Ő tanítványainak adta ezeket a parancsolatokat, mégis mi is azt érezzük nekünk is ez a feladatunk, tőlünk is ezt várja el.
Bár a missziói parancs Jézus feltámadása után, míg a felolvasott Ige keresztrefeszítése előtt hangzott el, mégis közös bennük, hogy mindkettő a jövőre vonatkozik, arra a földi időszakra, amikor Jézus már nincs a Földön emberi testében.
Mint ahogy az események sorrendjében is a felolvasott Ige hangzott el hamarabb, és majd csak később a missziói parancs, úgy van egy lelki sorrend is a két végrendelet között. Érdekes ugyanis, hogy Jézus új parancsolatként határozza meg a szeretet parancsát. Ha valami nem tűnik újnak, akkor az a szeretet parancsolata, hiszen már Mózes harmadik könyvében is arra hívja Isten a népet, hogy úgy szeressék még a közöttük élő jövevényeket is, mint magukat, emlékezve arra, hogy ők is jövevények voltak Egyiptomban. Majd a Hegyi Beszédben is Jézus az ellenség szeretetére hívja a hallgatóságot. Önmagában a szeretet, mint Isten parancsa, és mint hozzá kapcsolódó érték a Szentírás egyik korában sem volt idegen. Mégis oka van, hogy Jézus új parancsolatként említi a szeretetet.
A felolvasott Igét megelőzi az a rész, amikor Jézus együtt van tanítványaival és kiderül, hogy Júdás fogja őt elárulni. Ennek kapcsán szól megdicsőüléséről és arról, hogy már csak kis ideig lesz velük, mert a szenvedés útjára senki nem kísérheti el, ezt egyedül járja végig, de végrendeletét tanítványaira hagyja. Új parancsolatról beszél tehát Jézus, mert megdicsőülésével, a világ megváltásával egy új korszak kezdődik. Ez az új szeretet nem új etikai mércét jelent, hanem ez maga a Krisztusban hívő tanítványok gyülekezetének törvénye, ismertető jele: „arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (34. v.) Az egymáshoz való viszony rendezett példájaként pedig önmagát állítja. Azért új, mert ettől a ponttól kezdve a szeretet egy életen át tartó gyakorlat, nem pedig empátia, mint a jövevények szeretete. Új, mert Tőle ered, az Ő Lelke által leszünk képesek rá. Azzal, hogy Jézus önmagát állítja az új szeretet példájaként egyértelműen kijelenti, hogy a Krisztushoz tartozóknak nem lehet semmilyen feltétele a szeretetben. Ez az új szeretet tanít meg az emberi együttélés titkára.
Új, mert annak az új világnak, és az új világ polgárainak a jele, ami történetileg még eljövendő, de lényegileg már megvalósulhat, ha mi, akik kaptuk megtartjuk. Ennek a szeretetnek a gyakorlása itt a földön valósággá teszi a láthatatlan és fölfoghatatlan üdvösséget. Új, mert Krisztus váltságmunkája óta olyan új generációk támadnak, akik szerethetnek azon az alapon, ami a kereszten történt. Ez a lehetőség a mennyből jött a földre. Azt mondja a prédikátor „nincs új a nap alatt”, ez igaz, de csak ránk, emberekre, és nem Isten hatalmas tetteire nézve. Most új szeretet támad a nap alatt, mert Krisztus azért jött a világba, hogy szeressen minket mindhalálig. Ezért tudják azok az emberek is szeretni egymást, akik nemrég még versengtek az első helyért, emberek, akik a mennyek országában a legnagyobbak akartak lenni, emberek, akik Krisztus szeretete által, bár meghalnak, de íme élnek, akik bár bűnösök, de íme tiszták, akik természetükből adódóan önzőek, de a lehetetlen lehetségessé válik Isten által, mert szeretni fogják egymást. Új dolog támad a földön, az a Szeretet, amely meghalt a világért. A szeretetnek olyan forrása ez, amely időt és teret felölelve kifogyhatatlanul táplál.
De hogy kapcsolódik mindez a másik végrendelethez, a missziói parancshoz? Úgy, hogy az új szeretetparancsolat az előfeltétel. Csak úgy válhatunk tanítványokká és csak úgy keresztelhetünk, ha előbb úgy szeretjük egymást, ahogy Krisztus szeretett. Ha Krisztus szeretetének a jele rajtunk van abban, hogy egymást szeretjük már félig teljesítettük a missziói parancsot. Legyen így!
Többször is olvastam és hallottam prédikációkban a felolvasott igeszakaszról, hogy Jézus végrendeleteként említik a missziói parancs mellett. Végrendelet, de nem abban az értelemben, amit mi hétköznapi módon értünk alatta, mintha Jézus nem ugyan úgy élne tovább, azután is hogy felmegy az Atyához, hanem úgy, hogy innentől a tanítványok fogják Jézust képviselni az emberek között, és ebben Jézus konkrét útmutatást ad nekik. Ő tanítványainak adta ezeket a parancsolatokat, mégis mi is azt érezzük nekünk is ez a feladatunk, tőlünk is ezt várja el.
Bár a missziói parancs Jézus feltámadása után, míg a felolvasott Ige keresztrefeszítése előtt hangzott el, mégis közös bennük, hogy mindkettő a jövőre vonatkozik, arra a földi időszakra, amikor Jézus már nincs a Földön emberi testében.
Mint ahogy az események sorrendjében is a felolvasott Ige hangzott el hamarabb, és majd csak később a missziói parancs, úgy van egy lelki sorrend is a két végrendelet között. Érdekes ugyanis, hogy Jézus új parancsolatként határozza meg a szeretet parancsát. Ha valami nem tűnik újnak, akkor az a szeretet parancsolata, hiszen már Mózes harmadik könyvében is arra hívja Isten a népet, hogy úgy szeressék még a közöttük élő jövevényeket is, mint magukat, emlékezve arra, hogy ők is jövevények voltak Egyiptomban. Majd a Hegyi Beszédben is Jézus az ellenség szeretetére hívja a hallgatóságot. Önmagában a szeretet, mint Isten parancsa, és mint hozzá kapcsolódó érték a Szentírás egyik korában sem volt idegen. Mégis oka van, hogy Jézus új parancsolatként említi a szeretetet.
A felolvasott Igét megelőzi az a rész, amikor Jézus együtt van tanítványaival és kiderül, hogy Júdás fogja őt elárulni. Ennek kapcsán szól megdicsőüléséről és arról, hogy már csak kis ideig lesz velük, mert a szenvedés útjára senki nem kísérheti el, ezt egyedül járja végig, de végrendeletét tanítványaira hagyja. Új parancsolatról beszél tehát Jézus, mert megdicsőülésével, a világ megváltásával egy új korszak kezdődik. Ez az új szeretet nem új etikai mércét jelent, hanem ez maga a Krisztusban hívő tanítványok gyülekezetének törvénye, ismertető jele: „arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (34. v.) Az egymáshoz való viszony rendezett példájaként pedig önmagát állítja. Azért új, mert ettől a ponttól kezdve a szeretet egy életen át tartó gyakorlat, nem pedig empátia, mint a jövevények szeretete. Új, mert Tőle ered, az Ő Lelke által leszünk képesek rá. Azzal, hogy Jézus önmagát állítja az új szeretet példájaként egyértelműen kijelenti, hogy a Krisztushoz tartozóknak nem lehet semmilyen feltétele a szeretetben. Ez az új szeretet tanít meg az emberi együttélés titkára.
Új, mert annak az új világnak, és az új világ polgárainak a jele, ami történetileg még eljövendő, de lényegileg már megvalósulhat, ha mi, akik kaptuk megtartjuk. Ennek a szeretetnek a gyakorlása itt a földön valósággá teszi a láthatatlan és fölfoghatatlan üdvösséget. Új, mert Krisztus váltságmunkája óta olyan új generációk támadnak, akik szerethetnek azon az alapon, ami a kereszten történt. Ez a lehetőség a mennyből jött a földre. Azt mondja a prédikátor „nincs új a nap alatt”, ez igaz, de csak ránk, emberekre, és nem Isten hatalmas tetteire nézve. Most új szeretet támad a nap alatt, mert Krisztus azért jött a világba, hogy szeressen minket mindhalálig. Ezért tudják azok az emberek is szeretni egymást, akik nemrég még versengtek az első helyért, emberek, akik a mennyek országában a legnagyobbak akartak lenni, emberek, akik Krisztus szeretete által, bár meghalnak, de íme élnek, akik bár bűnösök, de íme tiszták, akik természetükből adódóan önzőek, de a lehetetlen lehetségessé válik Isten által, mert szeretni fogják egymást. Új dolog támad a földön, az a Szeretet, amely meghalt a világért. A szeretetnek olyan forrása ez, amely időt és teret felölelve kifogyhatatlanul táplál.
De hogy kapcsolódik mindez a másik végrendelethez, a missziói parancshoz? Úgy, hogy az új szeretetparancsolat az előfeltétel. Csak úgy válhatunk tanítványokká és csak úgy keresztelhetünk, ha előbb úgy szeretjük egymást, ahogy Krisztus szeretett. Ha Krisztus szeretetének a jele rajtunk van abban, hogy egymást szeretjük már félig teljesítettük a missziói parancsot. Legyen így!
Kabai Kitty,
IV. éves teológus