Istenhez forduló szülő (anyák napi prédikáció)

„Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. Hét fia és három leánya született neki. Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz pár ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél. Fiai lakomát szoktak tartani odahaza, mindegyik a maga napján. Ilyenkor üzentek három nőtestvérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek és igyanak. Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.” (Jób 1,1‑5)

Anyák napja környékén, amikor a gyermekek hálával tekintenek szüleikre, a szülők pedig az Istentől ajándékba kapott gyermekeikért adnak hálát, talán minden gyülekezetben, családban elhangzik, hogy a családi élet hatalmas erőforrás, hogy a boldog gyermekkor, a melegszívű, szerető otthon pótolhatatlan minden ember számára.

Az igazán nagy kérdés mégis az, hogy milyen családban kapnak ma gyermekeink pótolhatatlan erőforrást? Minden bizonnyal csak azokban a családokban, ahol a zsoltáros szavát komolyan veszik az édesapák, hogy „az Úrnak öröksége: a fiak”, és ahol „az anyaméh gyümölcsét” jutalomnak tekintik az édesanyák. Ott, ahol az Istennel való élő kapcsolat folyamatosan megvan, ahol tisztában vannak vele, hogy „az Úr áldása az, ami meggazdagít” (Péld 10,22).

Jób egy ilyen édesapa volt, akinek példájából ma is minden szülő bátran tanulhat. Jóbról azt olvassuk, hogy feddhetetlen, becsületes, istenfélő, bűngyűlölő ember volt, akit az Isten megjutalmazott tíz gyermekkel, és mindenféle földi gazdagsággal, ami széppé, jóvá és boldoggá tette életét!

Ma nagyon sok házaspár talán csak megmosolyogja ennek az embernek az Istentől való megjutalmazását, hiszen a sok gyermeket ma már csak kevesen tartják jutalomnak! Sokkal inkább szeretnének a házastársak minden földi gazdagságot, anyagi értéket, biztonságot. Talán nem véletlenül vált szállóigévé fiatal házasok között, hogy „előbb a kocsi, aztán a kicsi”: De vajon nem lehet-e, hogy emberi hitetlenségünk Istentől való elfordulásunk büntetéseként nem érkezik Isten áldásából a kicsi, hiába van már kocsi?! Vajon megértjük-e, hogy nem az emberi szorgalom által lesz sikeres az életünk, hanem a megáldott szorgalom az, ami előrébb viszi életünket. Hogy a gyermek olyan, mint egy „kis örökség”, mely biztosítja a jövőt, s a vagyonnál is többet ér a család, melyen Isten áldása van.

Jób igen gondos családapa volt a történet szerint. Tudta összetartásra, szeretetre, megbecsülésre nevelni gyermekeit. Azt olvassuk: „fiai eljártak egymáshoz” – tudtak együtt ünnepelni, szeretetközösségben lenni. Nem volt köztük széthúzás, vita, pereskedés, békétlenség, akkor sem, amikor már elmentek a szülői háztól!

Talán nagyot sóhajtva és szívfájdalommal kérdezzük ma, látva gyermekeink szeretetlenségét, hogy hogyan csinálta ezt Jób, hogyan nevelte őket, hogy ilyen áldott, jó gyermekek lettek. A Szentírás nem titkolja el előttünk a megoldást. Jób példás szőlői szeretetének a titka abban rejlett, hogy Istenhez forduló apa volt: olyan, aki korrekt, nem jár görbe utakon, akit az emberek tisztességesnek és becsületesnek ismertek meg, akit Isten szeretete és félelme jellemzett, aki óvatosan kerülte mindazt, amit Isten tilt, és igyekezett megtartani mindazt, amit Isten követésre méltónak nevezett. Azt mondhatnánk, hogy szilárd hite és példamutatása által nevelte tisztességes életre gyermekeit.

Gondosan vigyázott arra, hogy gyermekei ne távolodjanak el Istentől. Azt olvassuk, hogy amikor a vendégség napjai sorra lejártak, elküldött Jób az ő gyermekeiért, „és megszentelte őket”, vagyis az áldozatra alkalmassá tette őket, felkészíti őket az istentiszteletre. Jób olyan apa, aki nem éri be azzal, hogy az asztalnál rászól gyermekeire: Imádkozzatok! – hanem velük imádkozik ő maga is. Jób még azért is áldozatot mutatott be hetenként Istennek, hogy gyermekeinek rejtett gondolataiért is bocsánatot szerezzen. Olyan féltőn szerető apa, aki nem csak a saját bűneire gondol, hanem a gyermekeit is félti: „mindnyájuk száma szerint égőáldozatokat áldozott”, tehát nem csak általában könyörgött, hanem egyenként, mindenikükért.

A mosatni anyák napján, amikor hálásan gondolunk vissza azokra az édesanyákra és nagymamákra, akik összekulcsolt kézzel imában hordozták egykor a mi gyermeki életünket, azokra az édesapákra és nagyapákra, akik atyai szigorral, de végtelen szeretettel a szívükben Isten útjára vezettek, meg kell kérdeznünk önmagunktól, van-e a mi gyermekeink előtt a mi életünkben olyan követendő példa, melyet látva biztonságban érzik magukat?

Vajon sikerül-e nekünk, mai szülőknek kifejleszteni gyermekeinkben a jellemesség, az önfegyelem, az igazság iránti elkötelezettség, a munkaerkölcsbe vetett hit, és az Isten iránti megingathatatlan szeretet szilárdságát? Gyermekeink, akik sóvárogva vágynak szüleik figyelmére és törődésére, megkapják-e tőlünk mindezt, vagy mindennapi boldogulásuk fontosabb náluk?

Ne feledjük, csak akkor leszünk képesek felelősségteljes és tisztességes férfiakat és érett nőket nevelni gyermekeinkből, ha mi szülőként a helyünkön vagyunk– Isten és gyermekeink közelében!

Az Úr adjon nekünk ehhez bölcsességet, hitet, szeretetet, türelmet és kitartást naponta. Ámen.