A református egyház egyik nagytudományú espereséhez egy távolabbi községből beállít három öregember, s arra kéri, hogy adjon nekik más papot.
– Hát miért akarják papjukat változtatni? – kérdezte tőlük az esperes.
– Tudja a jó Isten, csak más kéne nekünk.
– Talán rendetlen életű?
– Nem biz őkelme.
– Talán nem felel meg a kötelességének?
– Mi tagadás, bizony megfelel.
Végre sok faggatás után kisül, hogy azért nem kell nekik a pap, mert már öreg.
Erre az esperes szép csöndesen, a legkisebb harag nélkül kiszól az ajtón a kocsisnak:
– Andris, hozd be csak a baltát!
A küldöttség csak bámul, mikor a kocsis a baltával megjelenik. Mi lesz itt?
– No, szolgám – szól parancsolólag az esperes, – üsd főbe ezt a három vénembert! Ne félj, én felelek mindenért.
A deputáció megrémül.
– Igaz, hogy öregek vagyunk – szólal meg a legvénebb –, de hát csak hadd éljünk, míg az Isten akarja!
– No hát – válaszolt feddő hangon az esperes –, az öreg pap is hadd éljen, amíg az Isten akarja. Elmehetnek kendtek!