Alapige: Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. (Mt 5,8)
Bibliaolvasás: Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: „Láttuk az Urat.” Ő azonban ezt mondta nekik: „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: „Békesség néktek!” Azután így szólt Tamáshoz: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.” Tamás pedig így felelt: „Én Uram, és én Istenem!” Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Jn 20,24‑29)
1. Kételkedő Tamás
Ismerkedjünk meg egy tanítvánnyal, akiről sokan csak annyit tartanak számon: hitetlen volt. Szinte már hírhedtté vált az ő „tamáskodása”, „hitetlen Tamás” volta. Igénk Ikernek, Kettősnek, vagyis kételkedőnek nevezi, maga Jézus pedig felszólítja: „Ne légy hitetlen, hanem hívő.” Nem jó állandóan megosztottságban élni, sem meghasadt lélekkel, sem meghasadt tudattal: el kell köteleznünk magunkat amellett, Aki már elkötelezte magát mellettünk lebilincselő, halálon is túlmutató szeretetével! A hegyi beszédben erre a boldogságra hív minket Jézus: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.” (Mt 5,8) Ez a tisztaság az egyöntetűséget jelenti. Istent ugyanis nem szabad félszívvel keresni, csakis teljes odaadással. Mennyei Atyánk rég megígérte: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” (Jer 29,13)
A hitben való növekedésben segít, ha megfogalmazzuk a kételyeinket. Az evangéliumok arról tanúskodnak, hogy a tanítványok közül nemcsak Tamás volt tele kételyekkel. Jézus sírjánál az asszonyok két ragyogó ruhájú férfival találkoztak, akik azt tudatták velük: Jézus nincs itt, hanem feltámadt. Amikor az asszonyok ezt elmondták a tanítványoknak, „ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.” (Lk 24,11) – „A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki. Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak. Amikor ezek meghallották, hogy Ő él, és hogy Mária látta, nem hitték el. Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek. Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.” (Mk 16,9‑13) Láthatjuk, hogy még a szűk tanítványi körbe tartozók is meginogtak olykor, mint ahogy mi is sokszor kételkedő, tamáskodó tanítványok vagyunk. Csakhogy ezzel a Tamással történik valami! Nem marad kétségeiben, hanem a hit bizonyossága felé akar elindulni.
Ő vívódó, kétségeivel küszködő ember. Kételkedik, mert teljes bizonyosságra vágyik. Megvan‑e ez az iránya és dinamikája a mi kételkedésünknek és istenkeresésünknek, hogy vágyunk a teljes bizonyosságra, vagy csak alibit keresünk a kétfelé sántikálásra? Jézus kivezet a félhomályból, és a hit világosságával ajándékoz meg minket.
Tamás jellemrajzába nemcsak a kételkedés, a bizonytalankodás tartozik bele, hanem az őszinteség is. Becsületes volt: el tudta mondani kételyeit. Talán éppen ez vezetett odáig, hogy mások Kettősnek, Kételkedőnek nevezték, mert ő hangot adott a kételyeinek. Bátor volt: volt mersze bevallani kudarcait, kicsinyhitűségét, azt, hogy még nem találtam választ a kérdéseimre! De arra is bátor volt, hogy amikor az Úr maga adott neki választ, akkor azt hittel megragadta! Legyen bátorságunk keresni és megtalálni az Élet Fejedelmét!
Bizony, Jézus tanítványai is megrekedhetnek a lelki növekedésben, ha nem látják Feltámadott Urukat, és ha elszakadnak a hívek közösségétől. Amikor a hit és a hitetlenség vív bennünk ádáz csatát, akkor tisztáznunk kell, mi is van a szívünk mélyén, honnan hová tartunk? Tamás példája erre tanít minket: Isten színe előtt, az őt keresők körében kiönthetjük szívünkből azt a sok kételyt, ami keserít minket, hogy Urunk megtöltsön bennünket élő jelenlétének bizonyosságával!
Tamás kíméletlenül őszinte volt magával szemben! Legyünk mi is kíméletlenek a bűneikkel szemben, valljuk meg azokat, és bízzunk abban, hogy az Isten hűsége nagyobb a mi kétségeinknél! Az ilyen, Istent szívből kereső, őt áhító és hozzá imádkozó embereket a mennyei Atya meghallgatja – ilyeneket keres az Isten, hogy őt imádják! Kételyeink mélyéből is kiálthatunk hozzá. Kérjük őszintén: Uram, hiszek, segíts a hitetlenségemen!
2. Egy a tizenkettő közül
Azt olvassuk az evangéliumban, hogy Tamás egy volt a tizenkettő közül – és ez valóban örömhír! Amikor Jézus a tanítványai közé szólít, akkor kihív minket magányos önzésünkből, hogy az ő oltalmában közösséggé formálódjunk. Ám Tamás nem volt jelen, amikor a feltámadott Jézus először megjelent a tanítványok körében. Sokan elmarasztalják ezért Tamást, mondván, hogy ezzel kiszakadt a tanítványi közösségből. A tanítványok a zsidóktól való félelmükben gyűltek össze, és zárták be az ajtót. Ez egy félő, rettegő tanítványi sereg volt; innen hiányzott Tamás. Amikor azonban egyedül, önmagában folytatja ezt a küzdelmet, amikor kétségeit és aggodalmait nem osztja meg azzal a tanítványi közösséggel, amibe ő is beletartozott, akkor kiszakad ebből a körből, és így nincs ebben a közösségben, amikor Jézus megjelenik közöttük. Tamás így lemarad valami rendkívül fontos eseményről, az üdvtörténet egyik legnagyobb alkalmáról, olyan valamiről, ami nem szokott megismétlődni. Ő maga hitre vágyik, és furcsamód éppen ő maga zárja el magát a hit lehetőségétől.
Manapság is sokan vannak olyanok, akik kiszakadnak a tanítványi közösségből. Felróják a földi egyháznak, hogy korántsem tökéletes, külső és belső harcokat vív, és bizony sokszor nem látszik rajta, hogy Krisztus teste lenne. Inkább megszakítják a kapcsolatot az egyházzal, és vagy hitetlenül élnek, vagy egymaguk próbálnak „hitre jutni”, akár tanítványtársak nélkül, igei közösség nélkül, engedelmesség nélkül. Jézus mégsem kárhoztatja Tamást a kétségeskedéséért, hanem vágyat ébreszt benne, visszavonzza a tanítványok közé, és ebben a közösségben találkozik vele. A megszakadt (formális) kapcsolat helyére ő újat (szívbélit) teremt, és megajándékoz vele mindnyájunkat.
Amikor a tanítványok elújságolják neki, hogy látták az Urat, Tamás nem akar hinni a fülének. Ő a szemének akar hinni: látni akarja Jézust! A tanítványoknak nem, de Jézusnak tudna hinni… Ez ma is így van: ha nem látszik meg rajtunk‑bennünk az Élő Úr Jézus Krisztus, akkor miért is hinnének nekünk?! De Tamást mégis valami ott tartja a többiek közt. A Jézussal való találkozás változást hoz a közösségeink életébe is. Ha láttuk az Urat, akkor már nem ugyanaz a rettegő közösség vagyunk, mint előtte!
Ezért Tamás ott marad a tanítványok között, velük együtt várakozik: hátha mégiscsak megismétlődik a csoda, a vissza nem térő alkalom. Tamás azzal, hogy ott marad a tanítványtársak közt, esélyt ad magának arra, hogy találkozhasson Jézussal. Ez a döntés egyben egy hitvallás is: ide tartozom, itt kell maradnom a többi tanítvánnyal! Nyolc nap telik el, és kiderül, hogy Tamás nem várt hiába, a csoda valóban bekövetkezik: a feltámadott Krisztus ismét megjelenik a tanítványok között a bezárt ajtók dacára. Ahol ugyanis a szívek nyiladoznak feléje, ott újra megjelenik Jézus! A jó pásztornak ugyanolyan fontos ez az egy, kételkedő tanítvány, mint a többi tanítvány összesen. Most csak az ő kedvéért jelenik meg Jézus, mint az a jó pásztor, aki nem hagyja elkallódni egyetlen báránykáját sem a nyájból.
Más tanítványok bírálgatása helyett inkább engedelmeskedj az Úrnak! Adj egy esélyt magadnak, hogy találkozhass Jézussal! Menj el a gyülekezet közösségébe, ahol a Feltámadott Krisztus megjelenik tanítványai közt!
3. Jézus békessége
Jézus nyolc nap után ismét megjelenik a tanítványi körben, és megáll középen. Ekkor áll helyre életünk egyensúlya, ha ő van a centrumban. A keresztyén ember egész életének erre a középpontra kell néznie: nem egy dogmára, nem egy hittételre, hanem erre az élő Személyre, a Feltámadott Krisztusra. Jézusra néz-e az én életem?
Jézus megjelenik a tanítványi seregben, és így köszönti őket: „Békesség néktek!” Jézus az, aki békességet hoz, aki megnyugvást hoz mind a külső, mind a benső harcok közepette, mert ő maga a Békesség! Benne békéltette meg Isten a világot önmagával a golgotai keresztfán. Az ő feltámadása után új értelmet nyer az ige: „Az ÚR a békesség.” (Bír 6,24)
A Feltámadott békességet hoz a tanítványoknak, különösen pedig a háborgó lelkű Tamásnak. Ennek a hitetlenkedő tanítványnak, aki kihívóan szabja meg a maga hitének feltételeit, Jézus most megengedi azt, amit Máriának nem engedett meg. Tamás lehetőséget kap arra, hogy akár testileg, fizikailag, érzékei által is megbizonyosodjék a Feltámadott valóságos voltáról. Vajon miért engedi meg mindezt Jézus? A választ ő maga mondja ki: azért, hogy „ne légy hitetlen, hanem hívő!” Ő ezért jött, ez a célja velünk, és nekünk is ezt a célt kell mindig szem előtt tartanunk és elérnünk.
Jézus felajánlja a lehetőséget Tamásnak, hogy a saját maga által szabott feltételek szerint, testileg is megbizonyosodjék az ő valóságos voltáról. Ekkorra azonban Tamás számára is világossá válik, hogy nem az anyag, a matéria, a test a fő tényező. A Feltámadott személye elégséges bizonyíték számára.
Tamás végre hisz a feltámadott Jézusban, és ezt a hitet hitvallás követi: „Én Uram, és én Istenem!” Tamás nemcsak a Messiást látja már Jézusban, hanem a Fiúban meglátja a Mennyei Atyát is.
A jelen lévő Jézus múlt idejűvé teszi a kétségeinket: Tamás, akit Kettősnek hívtak, lát, hisz, és békességre lelt! A kereső emberből megtalált ember lett!
4. Boldogok, akik nem látnak és hisznek
Tamás látott, és hitt. A ma élő tanítványoknak Jézus testi látása nélkül kell követniük őt. „Boldogok, akik nem látnak, és hisznek” – mondja Krisztus. Tamás boldogságánál, a hosszas vívódások, önmarcangolások után végre hitre jutott ember boldogságánál is nagyobbat ígér azoknak, akik nem látják őt, és mégis hisznek Benne. A tiszta szívűek Istent látó boldogsága ez.
A Szentlélek megjeleníti előttünk a megdicsőült Krisztus képét. „Mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,16‑17) Másfajta Krisztus-látásra van szükségünk, olyanra, amely túllép a történeti látáson; olyanra, amelyet a Szentlélek közöl velünk, sőt mi rajtunk fog felragyogtatni: „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.” (2Kor 3,18)
Jézus a hit lángját gyújtja meg bennünk is, és ennek világosságában mi is megláthatjuk a Feltámadott Fiút, és benne a mi szerető, mennyei Atyánkat. Ámen!
Bibliaolvasás: Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: „Láttuk az Urat.” Ő azonban ezt mondta nekik: „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: „Békesség néktek!” Azután így szólt Tamáshoz: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.” Tamás pedig így felelt: „Én Uram, és én Istenem!” Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Jn 20,24‑29)
1. Kételkedő Tamás
Ismerkedjünk meg egy tanítvánnyal, akiről sokan csak annyit tartanak számon: hitetlen volt. Szinte már hírhedtté vált az ő „tamáskodása”, „hitetlen Tamás” volta. Igénk Ikernek, Kettősnek, vagyis kételkedőnek nevezi, maga Jézus pedig felszólítja: „Ne légy hitetlen, hanem hívő.” Nem jó állandóan megosztottságban élni, sem meghasadt lélekkel, sem meghasadt tudattal: el kell köteleznünk magunkat amellett, Aki már elkötelezte magát mellettünk lebilincselő, halálon is túlmutató szeretetével! A hegyi beszédben erre a boldogságra hív minket Jézus: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.” (Mt 5,8) Ez a tisztaság az egyöntetűséget jelenti. Istent ugyanis nem szabad félszívvel keresni, csakis teljes odaadással. Mennyei Atyánk rég megígérte: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” (Jer 29,13)
A hitben való növekedésben segít, ha megfogalmazzuk a kételyeinket. Az evangéliumok arról tanúskodnak, hogy a tanítványok közül nemcsak Tamás volt tele kételyekkel. Jézus sírjánál az asszonyok két ragyogó ruhájú férfival találkoztak, akik azt tudatták velük: Jézus nincs itt, hanem feltámadt. Amikor az asszonyok ezt elmondták a tanítványoknak, „ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.” (Lk 24,11) – „A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki. Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak. Amikor ezek meghallották, hogy Ő él, és hogy Mária látta, nem hitték el. Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek. Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.” (Mk 16,9‑13) Láthatjuk, hogy még a szűk tanítványi körbe tartozók is meginogtak olykor, mint ahogy mi is sokszor kételkedő, tamáskodó tanítványok vagyunk. Csakhogy ezzel a Tamással történik valami! Nem marad kétségeiben, hanem a hit bizonyossága felé akar elindulni.
Ő vívódó, kétségeivel küszködő ember. Kételkedik, mert teljes bizonyosságra vágyik. Megvan‑e ez az iránya és dinamikája a mi kételkedésünknek és istenkeresésünknek, hogy vágyunk a teljes bizonyosságra, vagy csak alibit keresünk a kétfelé sántikálásra? Jézus kivezet a félhomályból, és a hit világosságával ajándékoz meg minket.
Tamás jellemrajzába nemcsak a kételkedés, a bizonytalankodás tartozik bele, hanem az őszinteség is. Becsületes volt: el tudta mondani kételyeit. Talán éppen ez vezetett odáig, hogy mások Kettősnek, Kételkedőnek nevezték, mert ő hangot adott a kételyeinek. Bátor volt: volt mersze bevallani kudarcait, kicsinyhitűségét, azt, hogy még nem találtam választ a kérdéseimre! De arra is bátor volt, hogy amikor az Úr maga adott neki választ, akkor azt hittel megragadta! Legyen bátorságunk keresni és megtalálni az Élet Fejedelmét!
Bizony, Jézus tanítványai is megrekedhetnek a lelki növekedésben, ha nem látják Feltámadott Urukat, és ha elszakadnak a hívek közösségétől. Amikor a hit és a hitetlenség vív bennünk ádáz csatát, akkor tisztáznunk kell, mi is van a szívünk mélyén, honnan hová tartunk? Tamás példája erre tanít minket: Isten színe előtt, az őt keresők körében kiönthetjük szívünkből azt a sok kételyt, ami keserít minket, hogy Urunk megtöltsön bennünket élő jelenlétének bizonyosságával!
Tamás kíméletlenül őszinte volt magával szemben! Legyünk mi is kíméletlenek a bűneikkel szemben, valljuk meg azokat, és bízzunk abban, hogy az Isten hűsége nagyobb a mi kétségeinknél! Az ilyen, Istent szívből kereső, őt áhító és hozzá imádkozó embereket a mennyei Atya meghallgatja – ilyeneket keres az Isten, hogy őt imádják! Kételyeink mélyéből is kiálthatunk hozzá. Kérjük őszintén: Uram, hiszek, segíts a hitetlenségemen!
2. Egy a tizenkettő közül
Azt olvassuk az evangéliumban, hogy Tamás egy volt a tizenkettő közül – és ez valóban örömhír! Amikor Jézus a tanítványai közé szólít, akkor kihív minket magányos önzésünkből, hogy az ő oltalmában közösséggé formálódjunk. Ám Tamás nem volt jelen, amikor a feltámadott Jézus először megjelent a tanítványok körében. Sokan elmarasztalják ezért Tamást, mondván, hogy ezzel kiszakadt a tanítványi közösségből. A tanítványok a zsidóktól való félelmükben gyűltek össze, és zárták be az ajtót. Ez egy félő, rettegő tanítványi sereg volt; innen hiányzott Tamás. Amikor azonban egyedül, önmagában folytatja ezt a küzdelmet, amikor kétségeit és aggodalmait nem osztja meg azzal a tanítványi közösséggel, amibe ő is beletartozott, akkor kiszakad ebből a körből, és így nincs ebben a közösségben, amikor Jézus megjelenik közöttük. Tamás így lemarad valami rendkívül fontos eseményről, az üdvtörténet egyik legnagyobb alkalmáról, olyan valamiről, ami nem szokott megismétlődni. Ő maga hitre vágyik, és furcsamód éppen ő maga zárja el magát a hit lehetőségétől.
Manapság is sokan vannak olyanok, akik kiszakadnak a tanítványi közösségből. Felróják a földi egyháznak, hogy korántsem tökéletes, külső és belső harcokat vív, és bizony sokszor nem látszik rajta, hogy Krisztus teste lenne. Inkább megszakítják a kapcsolatot az egyházzal, és vagy hitetlenül élnek, vagy egymaguk próbálnak „hitre jutni”, akár tanítványtársak nélkül, igei közösség nélkül, engedelmesség nélkül. Jézus mégsem kárhoztatja Tamást a kétségeskedéséért, hanem vágyat ébreszt benne, visszavonzza a tanítványok közé, és ebben a közösségben találkozik vele. A megszakadt (formális) kapcsolat helyére ő újat (szívbélit) teremt, és megajándékoz vele mindnyájunkat.
Amikor a tanítványok elújságolják neki, hogy látták az Urat, Tamás nem akar hinni a fülének. Ő a szemének akar hinni: látni akarja Jézust! A tanítványoknak nem, de Jézusnak tudna hinni… Ez ma is így van: ha nem látszik meg rajtunk‑bennünk az Élő Úr Jézus Krisztus, akkor miért is hinnének nekünk?! De Tamást mégis valami ott tartja a többiek közt. A Jézussal való találkozás változást hoz a közösségeink életébe is. Ha láttuk az Urat, akkor már nem ugyanaz a rettegő közösség vagyunk, mint előtte!
Ezért Tamás ott marad a tanítványok között, velük együtt várakozik: hátha mégiscsak megismétlődik a csoda, a vissza nem térő alkalom. Tamás azzal, hogy ott marad a tanítványtársak közt, esélyt ad magának arra, hogy találkozhasson Jézussal. Ez a döntés egyben egy hitvallás is: ide tartozom, itt kell maradnom a többi tanítvánnyal! Nyolc nap telik el, és kiderül, hogy Tamás nem várt hiába, a csoda valóban bekövetkezik: a feltámadott Krisztus ismét megjelenik a tanítványok között a bezárt ajtók dacára. Ahol ugyanis a szívek nyiladoznak feléje, ott újra megjelenik Jézus! A jó pásztornak ugyanolyan fontos ez az egy, kételkedő tanítvány, mint a többi tanítvány összesen. Most csak az ő kedvéért jelenik meg Jézus, mint az a jó pásztor, aki nem hagyja elkallódni egyetlen báránykáját sem a nyájból.
Más tanítványok bírálgatása helyett inkább engedelmeskedj az Úrnak! Adj egy esélyt magadnak, hogy találkozhass Jézussal! Menj el a gyülekezet közösségébe, ahol a Feltámadott Krisztus megjelenik tanítványai közt!
3. Jézus békessége
Jézus nyolc nap után ismét megjelenik a tanítványi körben, és megáll középen. Ekkor áll helyre életünk egyensúlya, ha ő van a centrumban. A keresztyén ember egész életének erre a középpontra kell néznie: nem egy dogmára, nem egy hittételre, hanem erre az élő Személyre, a Feltámadott Krisztusra. Jézusra néz-e az én életem?
Jézus megjelenik a tanítványi seregben, és így köszönti őket: „Békesség néktek!” Jézus az, aki békességet hoz, aki megnyugvást hoz mind a külső, mind a benső harcok közepette, mert ő maga a Békesség! Benne békéltette meg Isten a világot önmagával a golgotai keresztfán. Az ő feltámadása után új értelmet nyer az ige: „Az ÚR a békesség.” (Bír 6,24)
A Feltámadott békességet hoz a tanítványoknak, különösen pedig a háborgó lelkű Tamásnak. Ennek a hitetlenkedő tanítványnak, aki kihívóan szabja meg a maga hitének feltételeit, Jézus most megengedi azt, amit Máriának nem engedett meg. Tamás lehetőséget kap arra, hogy akár testileg, fizikailag, érzékei által is megbizonyosodjék a Feltámadott valóságos voltáról. Vajon miért engedi meg mindezt Jézus? A választ ő maga mondja ki: azért, hogy „ne légy hitetlen, hanem hívő!” Ő ezért jött, ez a célja velünk, és nekünk is ezt a célt kell mindig szem előtt tartanunk és elérnünk.
Jézus felajánlja a lehetőséget Tamásnak, hogy a saját maga által szabott feltételek szerint, testileg is megbizonyosodjék az ő valóságos voltáról. Ekkorra azonban Tamás számára is világossá válik, hogy nem az anyag, a matéria, a test a fő tényező. A Feltámadott személye elégséges bizonyíték számára.
Tamás végre hisz a feltámadott Jézusban, és ezt a hitet hitvallás követi: „Én Uram, és én Istenem!” Tamás nemcsak a Messiást látja már Jézusban, hanem a Fiúban meglátja a Mennyei Atyát is.
A jelen lévő Jézus múlt idejűvé teszi a kétségeinket: Tamás, akit Kettősnek hívtak, lát, hisz, és békességre lelt! A kereső emberből megtalált ember lett!
4. Boldogok, akik nem látnak és hisznek
Tamás látott, és hitt. A ma élő tanítványoknak Jézus testi látása nélkül kell követniük őt. „Boldogok, akik nem látnak, és hisznek” – mondja Krisztus. Tamás boldogságánál, a hosszas vívódások, önmarcangolások után végre hitre jutott ember boldogságánál is nagyobbat ígér azoknak, akik nem látják őt, és mégis hisznek Benne. A tiszta szívűek Istent látó boldogsága ez.
A Szentlélek megjeleníti előttünk a megdicsőült Krisztus képét. „Mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,16‑17) Másfajta Krisztus-látásra van szükségünk, olyanra, amely túllép a történeti látáson; olyanra, amelyet a Szentlélek közöl velünk, sőt mi rajtunk fog felragyogtatni: „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.” (2Kor 3,18)
Jézus a hit lángját gyújtja meg bennünk is, és ennek világosságában mi is megláthatjuk a Feltámadott Fiút, és benne a mi szerető, mennyei Atyánkat. Ámen!
Erős-Joó Béla
Papfalva