Református templomainkban azt a padot, amelyben a lelkész ül, Mózes-széknek is szokták nevezni. Nem sok köze van Mózeshez, mert sem a szent sátorban, de még a Salamon által építtetett jeruzsálemi templomban sem volt külön helye a papoknak, lévitáknak, egyáltalán Áron nemzetségének. Szószéket, illetve „emelvényt” csináltatott ugyan Salamon - mégpedig rézből - a templom tornácának a közepére, amelyről a szentelési imáját elmondotta (2Krón 6,13). Ez a szószék azonban csak alkalmi építmény lehetett, mert nyomát sehol nem találjuk az Ószövetségben.
Nagy Heródes Kr.e. 20-ban kezdte meg a rómaiak által lerombolt jeruzsálemi templom újjáépítését és ebben a templomban már megtaláljuk a Mózes-széket… Erre után Jézus feddő beszéde Izrael vallási vezetői ellen, amikor kijelenti: „Mózes székébe ültek az írástudók és a farizeusok… (Mt 23,2). Jézus korában tehát általános gyakorlat volt, hogy az írástudók egy magasított pódiumon „katedrán” ültek, itt olvasták fel a törvényt, magyarázták a próféták könyveit. A hallgatók ebben az időben valószínűleg szőnyeggel borított padlón foglaltak helyet. Így találták meg a 12 éves Jézust szülei a jeruzsálemi templomban „amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezgette őket” (Lk 2, 46). Néhány évszázadig még megvolt a Mózes-szék a zsinagógákban. Rabbi Acha Kr.u. 320-ban fennmaradt kéziratában említi a Mózes-széket, később azonban a szóhasználat kiveszett a zsidó hagyományokból. A mai zsinagógákban van ugyan külön padja a rabbinak, de ezt nem Mózes-széknek nevezik.
Református egyházunkban évszázadokon át nem használtak ezt a megjelölést a templomi berendezések leírásánál. A 17-18, sőt, a 19. század negyvenes éveiben a prédikátort már „lelki tanítónak, egyházi szolgának” majd „pap”-nak kezdték nevezni, elterjedt a „papi szék” szóhasználat. Falusi gyülekezetében, azt a földterületet, amelyet a lelkész használt, „pap-tag”-nak nevezték, a gabonakereszt legfelső kévéjének szintén „pap” volt a neve. Nem sokáig, mintegy 60-70 évig volt „pap” a református lelkész. 1907-ben megalakult az Országos Református Lelkészegyesület, amely a „pap” elnevezés helyett a lelkész, lelkipásztor szóhasználatot igyekezett bevezetni.
Ennek kapcsán maradt fenn a régi adoma, mely szerint a lelkész és a kurátor az erdőt járta alkalmas gerendákat keresve a toronyjavíttatáshoz. A sűrű bozótban a kurátor ment elől és mindig visszaszólt a lelkésznek: - Tessék vigyázni, tiszteletes úr, csap a gally! Mire azonban végigmondta a szöveget, az ág alaposan arcon vágta a lelkészt, aki végül ingerülten kifakadt: - Csak annyit mondjon kurátor úr: - Pap, gally, csap!
Csak az Ormánság, Baranya, Csanád és Pest megye református népe használta a Mózes-szék elnevezést, de ez alatt a szószéket értették. Az ormánsági születésű Csikesz Sándor debreceni teológiai professzor vezette be a papi szék helyett a Mózes-szék bibliai eredetű szóhasználatot. Az 1931-es egyházi összeírás kérdőpontjai között ott van az is, hogy a Mózes-szék mikor készült, milyen formájú, milyen a díszítése.
A Mózes-szék elnevezés tehát az ószövetségi példa alapján jelképezi a tanítói, bírói tisztséget. A Mózes-széknek két formája ismeretes: a 17-18. századi templomokban rendszerint tetővel - baldachinnal - két oszloppal ellátott prédikátori szék volt, illetve van; a felül nyitott, csak hátlappal egybeépített Mózes-szék az újabb kori templomokban használatos. A Mózes-szék elnevezés - a napjaikban elterjedt Mózes-kosárhoz hasonlóan - aránylag új keletű magyar református egyházban és a külföldi református egyházakban egyáltalán nem ismeretes.