Érdekes egyéniség volt S. Pali bácsi, az egyik Dunamenti kisebb gyülekezet lelkipásztora. Valamikor Budapesten is szolgált, mint ifjú Timóteus. Róla maradt fenne a Kálvin téri gyülekezet krónikájában az, hogy amikor már a hatodik párt eskette, s a torka nagyon kiszáradt, meg az idő is sürgette, kurtán-furcsán ekképpen végezte a szertartást:
- Kedves ifjú pár! Magas intelligenciátok felment engem attól, hogy akár házasság komoly lépéséről, akár az eskü szentségéről hosszasabban elmélkedjem előttetek, ezért… Fogjátok meg egymás kezét és mondjátok utánam az eskü szavait…
Pali bácsi szellemes, sziporkázó humorú, de lobbanékony természetű volt, aki emiatt bizony sokszor tűzött össze a tiszteletreméltó presbitériummal. A vég nélküli díjlevél-viták gyakorta alkalmat is szolgáltattak erre. A díjlevélben ugyanis az egyik tétel ez volt: „Évente egy hízott sertés, vagy helyette 6 forintot.” Természetes, hogy Pali bátyánk a hízott sertésbe kapaszkodott, a presbitérium pedig a „helyettébe”, a 6 forintba. Pali bácsi erősen ragaszkodott hozzá, hogy neki hús kell és nem pénz, neki a hízót szolgáltassa ki a gyülekezet. A vita hevében az egyik presbiter odavágta:
- Tiszteletes úr csak a hasára gondol, és nem törődik a gyülekezet érdekével. Neki csak hús kell!
Elönti az indulat Pali bátyánkat, de aztán erőt vesz magán. Nyájasan szólítja meg a közbeszólót:
- Mondja csak, presbiter uram, ha magának használatra adnának egy rétet, ami évente lead egy nagy kocsi szénát, s a gazda egyszer csak azzal állana elő, hogy a kocsi széna helyett ad magának 6 forintot, hát melyiket választaná? Elfogadná a kocsi széna helyett a 6 forintot?
- Hát már olyan bolond nem volnék!
- No látja, akkor helyben vagyunk. Mindketten azt követeljük, ami nekünk való. Nekem hús, kendnek meg a széna.
Pali bácsi öreg korára egyre szívesebben nézett a pohár fenekére. Nem mintha az előtt ez nem így lett volna, de egy kicsit túlzásba esett. Szelíd lelkű felesége úgy könnyített a dolgon, hogy az amúgy is gyenge vinkót előre pogányul megkeresztelte. De így is híre ment a dolognak úgyannyira, hogy a tudós püspök maga elé citálta Pali bácsit.
- Pali bácsi az a panasz ellened, hogy sokat iszol!
- Hát nézd főtiszteletű uram, itt a „sok” nagyon relatív fogalom. Van ember, aki ha megiszik három decit, az is sok neki. Berúg tőle, bolondokat beszél és bolondokat csinál. Én megihatom naponta öt-hat litert is és színjózan maradok.
- Jó, jó Pali bácsi. Csak azt magyarázd meg: miért kell neked naponta öt-hat litert meginni azért, hogy színjózan maradj, s ne beszélj, és nem csinálj bolondokat?
Bizony, Pali bátyánk adós maradt a felelettel…
Pali bácsi a feleségével együtt a postai ügynökséget is ellátta kis falujában. Egy nyári vasárnap délelőtt, majdnem amikor indulóban volt már Pali bátyánk az Isten házába, nagy lihegve ügynök-féle ront be hozzá:
- Kérem, nagyon fontos és halaszthatatlan ügyben, sürgősen telefonálnom kell Pestre!
- Uram, nem állhatok rendelkezésére.
- De kérem, fontos anyagi érdekeim fűződnek ehhez a telefonbeszélgetéshez.
- Akkor sem állhatok rendelkezésére.
- De kérem, ha nem kapok azonnal kapcsolatot, egyenesen a miniszterhez fordulok a panaszommal.
- Uram, akkor sem állhatok a rendelkezésére, mégpedig három okból. Először, mert vasárnap délelőtt van, amikor prédikálok. Másodszor, mert vasárnap nem tartunk postai szolgálatot. Harmadszor, mert egyáltalán nincs is telefonunk…
Pali bácsi egy alkalommal a gyülekezet javát szolgáló dolgot terjesztett elő, de a presbiterek sehogy nem akartak hajlani a szóra, elfogadni épkézláb javaslatát. Türelmét vesztve azt találta kiszalajtani a száján, hogy „az egész presbitériumnak nincs annyi esze, mint egy debreceni taligás lónak”.
Felzúdult a méltatlankodás, s a vége az lett, hogy írásos panasz ment az espereshez. Az esperes helyt adva a panasznak, arra kötelezte a magáról így megfeledkezett lelkészt, hogy a legközelebbi gyűlésen ünnepélyesen kövesse meg a presbitériumot. Össze is hívta Pali bácsi a megsértődött presbiter atyafiakat. Megkezdődött a gyűlés. Pali bácsi felállt, s következő bejelentést teszi:
- Az esperes úr elrendelte, hogy az általam tett sértésért megkövessem a tiszteletreméltó presbitériumot, melyet megbántottam azzal, hogy az állítottam róla, miszerint nincs annyi esze, mint egy debreceni taligás lónak. A sértésért elégtételt szolgáltatok, s ünnepélyesen kijelentem: van annyi esze a tisztelt presbitériumnak, mint egy debreceni taligás lónak!
A fejek helyeslőleg bólogattak s a megbolygatott egyensúly helyreállt a presbitérium és lelkésze között.
- Kedves ifjú pár! Magas intelligenciátok felment engem attól, hogy akár házasság komoly lépéséről, akár az eskü szentségéről hosszasabban elmélkedjem előttetek, ezért… Fogjátok meg egymás kezét és mondjátok utánam az eskü szavait…
*
Pali bácsi szellemes, sziporkázó humorú, de lobbanékony természetű volt, aki emiatt bizony sokszor tűzött össze a tiszteletreméltó presbitériummal. A vég nélküli díjlevél-viták gyakorta alkalmat is szolgáltattak erre. A díjlevélben ugyanis az egyik tétel ez volt: „Évente egy hízott sertés, vagy helyette 6 forintot.” Természetes, hogy Pali bátyánk a hízott sertésbe kapaszkodott, a presbitérium pedig a „helyettébe”, a 6 forintba. Pali bácsi erősen ragaszkodott hozzá, hogy neki hús kell és nem pénz, neki a hízót szolgáltassa ki a gyülekezet. A vita hevében az egyik presbiter odavágta:
- Tiszteletes úr csak a hasára gondol, és nem törődik a gyülekezet érdekével. Neki csak hús kell!
Elönti az indulat Pali bátyánkat, de aztán erőt vesz magán. Nyájasan szólítja meg a közbeszólót:
- Mondja csak, presbiter uram, ha magának használatra adnának egy rétet, ami évente lead egy nagy kocsi szénát, s a gazda egyszer csak azzal állana elő, hogy a kocsi széna helyett ad magának 6 forintot, hát melyiket választaná? Elfogadná a kocsi széna helyett a 6 forintot?
- Hát már olyan bolond nem volnék!
- No látja, akkor helyben vagyunk. Mindketten azt követeljük, ami nekünk való. Nekem hús, kendnek meg a széna.
*
Pali bácsi öreg korára egyre szívesebben nézett a pohár fenekére. Nem mintha az előtt ez nem így lett volna, de egy kicsit túlzásba esett. Szelíd lelkű felesége úgy könnyített a dolgon, hogy az amúgy is gyenge vinkót előre pogányul megkeresztelte. De így is híre ment a dolognak úgyannyira, hogy a tudós püspök maga elé citálta Pali bácsit.
- Pali bácsi az a panasz ellened, hogy sokat iszol!
- Hát nézd főtiszteletű uram, itt a „sok” nagyon relatív fogalom. Van ember, aki ha megiszik három decit, az is sok neki. Berúg tőle, bolondokat beszél és bolondokat csinál. Én megihatom naponta öt-hat litert is és színjózan maradok.
- Jó, jó Pali bácsi. Csak azt magyarázd meg: miért kell neked naponta öt-hat litert meginni azért, hogy színjózan maradj, s ne beszélj, és nem csinálj bolondokat?
Bizony, Pali bátyánk adós maradt a felelettel…
*
Pali bácsi a feleségével együtt a postai ügynökséget is ellátta kis falujában. Egy nyári vasárnap délelőtt, majdnem amikor indulóban volt már Pali bátyánk az Isten házába, nagy lihegve ügynök-féle ront be hozzá:
- Kérem, nagyon fontos és halaszthatatlan ügyben, sürgősen telefonálnom kell Pestre!
- Uram, nem állhatok rendelkezésére.
- De kérem, fontos anyagi érdekeim fűződnek ehhez a telefonbeszélgetéshez.
- Akkor sem állhatok rendelkezésére.
- De kérem, ha nem kapok azonnal kapcsolatot, egyenesen a miniszterhez fordulok a panaszommal.
- Uram, akkor sem állhatok a rendelkezésére, mégpedig három okból. Először, mert vasárnap délelőtt van, amikor prédikálok. Másodszor, mert vasárnap nem tartunk postai szolgálatot. Harmadszor, mert egyáltalán nincs is telefonunk…
*
Pali bácsi egy alkalommal a gyülekezet javát szolgáló dolgot terjesztett elő, de a presbiterek sehogy nem akartak hajlani a szóra, elfogadni épkézláb javaslatát. Türelmét vesztve azt találta kiszalajtani a száján, hogy „az egész presbitériumnak nincs annyi esze, mint egy debreceni taligás lónak”.
Felzúdult a méltatlankodás, s a vége az lett, hogy írásos panasz ment az espereshez. Az esperes helyt adva a panasznak, arra kötelezte a magáról így megfeledkezett lelkészt, hogy a legközelebbi gyűlésen ünnepélyesen kövesse meg a presbitériumot. Össze is hívta Pali bácsi a megsértődött presbiter atyafiakat. Megkezdődött a gyűlés. Pali bácsi felállt, s következő bejelentést teszi:
- Az esperes úr elrendelte, hogy az általam tett sértésért megkövessem a tiszteletreméltó presbitériumot, melyet megbántottam azzal, hogy az állítottam róla, miszerint nincs annyi esze, mint egy debreceni taligás lónak. A sértésért elégtételt szolgáltatok, s ünnepélyesen kijelentem: van annyi esze a tisztelt presbitériumnak, mint egy debreceni taligás lónak!
A fejek helyeslőleg bólogattak s a megbolygatott egyensúly helyreállt a presbitérium és lelkésze között.