Quantcast
Channel: Érmelléki Református Egyházmegye
Viewing all articles
Browse latest Browse all 635

Ökumenikus imahét Értarcsán

$
0
0

„A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.” (Róm 15,5‑6)

Blaga Stănică, ortodox pap (Értarcsa)

Különleges imahétre került sor idén az értarcsai református gyülekezetben. Nem csak azért, mert az eddigiektől is „ökumenikusabbra” sikerült, hanem mert a gyülekezet kiváltképpen kivette részét annak lebonyolításában. Mivel az egyházközség választott lelkésze, Kulcsár Árpádösztöndíjasként Hollandiában tanul, a szervezést a nyár óta egy éven át beszolgáló Oroszi Kálmánérseléndi lelkipásztor, az igehirdetők vendégül látását pedig a presbitérium vállalta fel.

Balla Sándor, református lelkipásztor (Gálospetri)

A református lelkészek mellett fele-arányban képviseltették magukat az Értarcsán működő más felekezetek szolgálattevői (ortodox, római katolikus, baptista), nem volt hiány női igehirdetőben sem, sőt, „saját hazájában” prédikálhatott egy, a gyülekezetbe tartozó teológiai hallgató is.

Jakó Sándor, református lelkipásztor (Jankafalva)

A február első hetében, iskolai vakációban megtartott imahéten az időjárás kegyes volt a tarcsaiakhoz, hiszen az alkalmi hófúvások, széllökések ellenére szinte minden alkalommal 100-nál többen vettek részt az istentiszteleteken. A szolgálattévőket az elmúlt évben felújított és átadott gyülekezeti házban fogadták, minden nap egy-egy presbiter vállalta fel jelenlétével is a vacsorameghívást, ezáltal is ékesen példázva, hogy az imahéten szolgálók az egész gyülekezet vendégei.
Mihály Balázs, római katolikus plébános (Érkeserű)


Az idei imahét igei üzenete a Krisztus által kínált élő víz volt, a János evangéliuma 4. fejezetében lévő, Jézus és a samáriai asszony találkozásáról szóló történet alapján, „Adj innom!” (Jn 4,7) mottóval. Ennek megfelelően merítettek minden nap a bizonyságtevők ugyanabból az élő vízből, még ha más-más stílusú illetve felekezetű korsóval is. A lelki szomjoltásban a gyülekezet tavaly alakult dalárdája, illetve fiatal és idős szavaló is minden nap kivette részét, szombaton pedig a helybeli baptista gyülekezet tagjai szolgáltak énekkel és verssel.

Balla Frigyes, baptista prédikátor (Székelyhíd) 

A nyitó vasárnap Blaga Stănică, értarcsai ortodox pap; hétfőn Balla Sándor, a községhez tartozó Gálospetri református lelkésze; kedden Jakó Sándor, jankafalvi lelkész és egyházmegyei ifjúsági előadó; szerdán Mihály Balázs, a tarcsai leányegyházközségbe is kijáró érkeserűi római katolikus plébános; csütörtökön Balla Frigyes, székelyhídi baptista prédikátor; pénteken Orosziné Zih Magda, tarcsai gyökerekkel is rendelkező érkeserűi református lelkész; szombaton Szabó András, Értarcsán is szolgáló baptista lelkipásztor volt az egy Krisztust prédikáló. 

Az értarcsai református dalárda

Az egész hetet a záró vasárnap délelőttjének úrvacsorai közössége koronázta meg, illetve a még ugyanazon nap délutánján a „vízmerítők” sorát záró helybéli Kabai Kitti, első éves debreceni teológiai hallgató, aki a gyülekezet dalárdájának és ifjúsági munkájának is aktív tagja.

Orosziné Zih Magda, református lelkipásztor (Érkeserű)

A gyülekezet vendégei a heti igei üzenethez illeszkedve kaptak ajándékot: veder vagy korsó helyett egy-egy bögrét az ökumenizmus szimbólumával és az eseménynek emléket állító felirattal, valamint egy-egy palack érmelléki kézműves bort egy bihardiószegi pincészetből, vagy éppen református, „szomjoltó” olvasnivalót. A szimbolikus bögrével megajándékoztuk az egész héten szolgáló dalárdatagokat és szavalókat, a vendéglátó presbitereket, a gyülekezet gondnokát, nőszövetségi elnöknőjét is. Családja révén pedig természetesen nem maradt ki az ajándékozásból az egyházközség lelkésze, Kulcsár Árpád sem, aki a távolból is Isten áldását kérte az imahétre, és akiért több alkalommal is imádkoztunk a gyülekezet közösségében.

Szabó András, baptista lelkipásztor (Értarcsa)

Isten áldása legyen az Értarcsai Református Egyházközség lelkipásztorán és annak családján, őrállóin és szolgálattevőin, a gyülekezet életén, az értarcsai keresztyén felekezetek és családok békességén!
Oroszi Kálmán
beszolgáló lelkész

Kabai Kitti, református teológiai hallgató (Értarcsa)

Viewing all articles
Browse latest Browse all 635