A „szabadságfa” elültetésének ünnepe
erdon.ro
Rencz Csaba
2013.03.16
A szokatlan időjárás ellenére a szokásosnak megfelelően zajlott le a március 15-i ünnepség Érmihályfalván. Idén is átadták a Márciusi Ifjak Díjat, melyet idén Nemes Gyöngyi kapott.
A március közepén szokatlan hóhullásban, és havat kavaró szélben kezdődött meg a március 15-i ünnepség pénteken délután Érmihályfalván, az általános iskola Bernát Józsefről elnevezett épületénél. A helyi születésű Bernáthfalvi Bernáth Józsefnek (1801-1860), aki ’48-as kormánybiztos, az Érmellék országgyűlési képviselője, Nagyvárad díszpolgára volt, 2010-ben állított emléktáblát a református gyülekezet. A mintegy harminc egybegyűlt előtt Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor köszöntötte, emlékeztetve, hogy Március 15. nem csak az emlékezés, de a magyar szabadság ünnepe is. Kovács Zoltán főgondnok a Bernáthokról szólva “az egyik legérmihályfalvibb” családnak nevezte őket, kik ragaszkodtak a röghöz, küzdöttek az igazságért – ezért méltán emlékszünk rájuk. Az időjárás miatt a gyerekek műsora elmaradt, a táblára az önkormányzat, az EMNP, a Vitézi Rend, az általános iskola és a református gyülekezet koszorúja került.
Koszorúzás
A református templomban folytatódott a már többszörösére gyarapodott hallgatóság előtt az ünnepség, ahol a tiszteletes asszony volt az igehirdető, az iskolások táblánál elmaradt műsorát lehetett látni/hallani, továbbá szolgáltak az IKE-sek, a konfirmandusok, a napközisek. Ökumenikus együttlét lévén szólt Bogdán István római katolikus plébános is, aki egyebek mellett kifejtette: jó érzés tudni azt, hogy akár jó az idő, akár nem, a nemzeti ünnepen egybegyűlünk. Közreműködött a katolikus egyház Jubilate Deo kórusa, míg Kovács Zoltán főgondnok – a tervezett idő túllépése miatt – ünnepi beszédétől eltekintett, azt nyomtatásban lehet majd olvasni a gyülekezeti lapban. A havazás és hideg miatt a főtéren sem voltak beszédek, és a jó félórás “csúszás” után csak a koszorúk kerültek fel a Petőfi Sándor-emléktáblára, igaz, az elmúlt két évtizedet tekintve talán a legtöbb, hiszen 13 párt, intézmény és szervezet sorakozott fel. Fáklyák és nemzeti lobogók vezetésével vonultak az ünneplők a kultúrházba, ahol Nyakó József polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Biró Rozália szenátornak, aki már a templomban, majd a főtéren is jelen volt.
Márciusi Ifjak Díj
Március 15-én a “szabadságfa” elültetésének évfordulóját ünnepeljük – mondta a politikus, hozzátéve: ’48 eszméje manapság nem harci tetteket vár tőlünk, inkább a politika eszközeivel kell küzdenünk például az önrendelkezés, vagy a nyelvhasználat szabadságáért. Nem szabad senkit azzal áltatni, hogy valamit is megkapunk azért, mert az “jár nekünk”. Minden március 15-i ünnepség egy bizonyságtétel arról, hogy helyünk van a szabad népek között, helyünk a szülőföldünkön – zárta szavait a szenátor. Varga Róbert történelemtanár a 12 pontot alapul véve arról beszélt, hogy mindig – manapság is – kell egy jól kidolgozott program, aminek betartása elvezethet a kitűzött célok eléréséhez. Az ünnepi műsorban szerepelt a citerazenekar, a városi kórus, illetve közös programmal a Móka színjátszó- és a Nyíló Akác néptánccsoport. Utóbbi tagja, Nemes Gyöngyi vehette át idén a helyi RMDSZ alapította Márciusi Ifjak Díjat a szervezet elnökétől, Nyakó Józseftől. Kiss Imre tanár, tanácsos méltatása szerint a jutalmazott közéleti és diáktanácsbeli szerepvállalása, illetve kitűnő tanulmányi eredményével érdemelte ki azt.