Quantcast
Channel: Érmelléki Református Egyházmegye
Viewing all articles
Browse latest Browse all 634

Március 15. Érkeserűben

$
0
0
Bátorítás összefogásra, megmaradásra

erdon.ro
Rencz Csaba
2013.03.16
 
Az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezett az érkeserűi magyar közösség is március 15-én, délelőtt 11 órától a református templomban.



Oroszi Magda helyi lelkipásztornő a Haggeus 2,4-5 igeversek alapján hirdetett igét, kiemelve, hogy az isteni felszólítás – Légy bátor! – ma épp úgy szól világi és egyházi vezetőknek, valamint az egész népnek, mint szólt egykor a zsidóknak, vagy 165 évvel ezelőtt azoknak, akik hallva a bátorítást, mertek összefogni, kitartással harcolni a szabadságért. A mai kor minden emberének ugyanúgy kell harcolnia hitéért, megmaradásáért, jövőjéért, és a harchoz az erőt, a bátorítást az adja, hogy Isten biztosítja népét állandó jelenlétéről, segítéségéről – így lesz szabadság ott, ahol Isten lelke jelen van az emberek között.

Katonadalok

Az igehirdetést követően a Számadó Ernő Általános Iskola V.–VIII. osztályos diákjainak ünnepi műsorát hallgathattuk meg, amelyre Dandé Sándor magyartanár és Balogh Katalin vallástanárnő készítette fel a gyermekeket. Utánuk Nyéki Enikő kántornő vezényletével az erre az alkalomra verbuválódott férfikórus énekelt el néhány katonadalt. Az ünnepségen jelen volt Cseke Attila képviselő, aki ünnepi beszédét követően elsőként helyezte el a megemlékezés koszorúját a Bihar megyei RMDSZ nevében a templom falán lévő I. és II. világháborús áldozatok emléktáblájánál. A politikus után Nyíri Sándor polgármester Kiskereki község önkormányzatának képviseletében, Major Éva pedig az érkeserűi iskola vezető tanáraként koszorúzta meg az emléktáblát. Az ünnepi megemlékezés a Himnusz eléneklésével zárult.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 634