Szent életben és kegyességben várjuk Őt!
„Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelmesnek tarják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindenezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ú ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik. Annak okáért, szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben. És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok;…” 2Pt 3, 9-15a
„Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelmesnek tarják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindenezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ú ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik. Annak okáért, szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben. És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok;…” 2Pt 3, 9-15a
Sokan mondják ma is: „Hol van az Ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva” (2Pt 3,4). Jézus ugyanis azt mondotta: „Bizony, hamar eljövök!” (Jel 22, 20). Csaknem két évtizede hangzott el ez az ígéret, és még sohasem teljesedett be. Úgy tűnik, hogy megalapozott tehát egyesek kérdése: „Hol van az ő eljövetelének ígérete?” Akik ezt kérdezik, elfelejtkeznek arról, hogy „egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő; és ezer esztendő, mint egy nap” (2Pt 3, 8). Tehát egészen más az Isten „időszámítása”. Másfelől pedig Krisztus visszajövetele – látszólag – azért „késik”, mert Ő hosszútűrő. „Nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson”. Vajon nem ránk vár még az Úr? Lehet, hogy a mi szívünk ajtaján kell még felpattanjon a zár. Az ajtónyitás csodáját is csak Ő teheti meg, akárcsak Lídia életében (ApCsel 16, 14b). Akkor tehát ránk töri az ajtót? Nem! Hanem bűnbocsánatot ajándékoz (ApCsel 5, 31), és csodálatosan munkája által akaratunk belesimul az Ő akaratába. Filippi 2, 13 szerint: „Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mint a munkálást, jókedvéből”. Ezt a csodát kérni lehet és kérni kell, mert azt ígérte: „Kérjetek és adatik néktek!” (Lk 11,9). Te kérted-e? Beengedted-e már az életedbe? Kértél-e bocsánatot minden bűnödre és szabadítást minden bűnödtől? Átadtad-e neki a teljes uralmat? Szentlelkének vezetésére bíztad-e már egészen magad? Új, neki szentelt életet kezdtél-e már Vele? A mi Urunk hosszútűrését üdvösségesnek tartod-e magadra nézve?
Az az Ő akarata, hogy „szent életben és kegyességben” várjuk Őt. A „szent élet” egyfelől az Úr számára lefoglalt életet jelenti. De ugyanakkor az is jellemzi, hogy az Úr él Szentlelke által a Krisztusban hívő ember szívében. A szent Úr pedig megszenteli, átformálja a Krisztus-követő ember gondoskodását, beszédét, indulatait, kívánságait, érzelmeit, vágyait, cselekedeteit. Egyre jobban Isten uralma alá kerül az ember élete. Egy vágya van már: teljes életét az Úr uralma alá rendelni. Ezért döntéseiből soha nem akarja kizárni Őt. Sőt, nem csak elfogadja, de kéri is Isten vezetését. A szentség nem valami desszert, ami jó, ha van, de nélküle is meg lehet élni, hanem üdvösségünk maghatározója is. Ezért figyelmeztet az Úr a Zsid 12, 14-ben: „Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat”. Ezért boldogok azok, akik nem gyalázzák, és nem kerülik a szentséget, hanem keresik, kérve az Úr megszentelő erőit.
Ugyanakkor az az Úr akarata, hogy az Ő visszaváróit a kegyesség jellemezze. Kegyes az, aki a kegyelmet Krisztusba vetett hit által elfogadta. A bűnbocsánat valósága azután Isten iránti hálára, engedelmességre és neki való szolgálatra indítja a kegyes embert. A kegyesség görög szavának profán jelentései közé tartozik még: előrebocsájtás, kapcsolatápolás. Valóban ez jellemző az igazi kegyesre: előre bocsátja az Urat életében, hogy Ő érvényesüljön és ne a saját régi természete. Közben pedig ápolja Vele a szeretetkapcsolatot imádság, igeolvasás, illetve igehallgatás és engedelmesség által. Az igazi kegyességtől ég-föld távolságra van az álkegyesség. Ez utóbbi akarja az igazi kegyességet, de Krisztus befogadása és a Szentlélek ereje nélkül. Ezekről azt mondja az Úr: „Akinél megvan a kegyesség látszata, de megtagadják Annak erejét” (2Tim 3, 5). Ezek után érthető, hogy azt mondja az Úr az álkegyesekről: „Ezeket kerüld!”. Az igazi kegyesség megdicsőíti az urat, az álkegyesség pedig meggyalázza Őt. Az igazit keressük és gyakoroljuk! A hamisat kerüljük és utáljuk!
A visszatérő Úr ugyanis olyanoknak akar látni minket, mint akik őszintén igyekezünk „a szeplő és hiba nélküli életre”, szó szerint fordításban folt és repedés nélküli életre. Lehet ilyen valakinek az élete? Nem! De ha bűnfolt támad a kegyelme fehér ruháján, Jézus vére lemoshatja azt, azaz, az Ő nevében bocsánatot, megtisztulást kérhetünk és kaphatunk a mi Atyánktól. Ha pedig megreped a hitünk, a szeretetünk, a békességünk, az Úrral és egymással való kapcsolatunk, a Mindenható újra „összeforraszthatja”, ha kérjük. Így lehetünk Krisztusban hit által kegyelemből szeplő-és hiba nélküliek. Így várhatjuk az Urat békességben, megbékülve Istennel, emberrel és önmagunkkal. Isten kegyelmét elfogadva kértünk-e mindenkitől és adtunk-e mindenkinek bocsánatot? Ha nem adjuk tovább, az Úr tőlünk is visszaveszi. És megbocsátottunk-e maguknak is? Vagy még mindig arról szavalunk, hogy olyan súlyos a bűnünk, hogy nem tudunk megbocsájtani magunknak? Ha Isten a „feledés tengerébe” veti a bűnünket, vessük oda mi is.
Mikor jön vissza Jézus? Nem tudjuk. Ez az Úr titka. Mit tudunk akkor? Azt, hogy hogyan jön vissza: „Mint az éjjeli tolvaj”, vagyis: váratlanul és kiszámíthatatlanul. Miért jön úgy, mint a tolvaj? Azért, hogy mindig készen legyünk! Ne csak készülgessünk, hanem jussunk el a készenlétig! Az „öt bolond szűz” is készülődött, de nem volt készen, amikor a vőlegény megérkezett. Mikor vagyunk készen? Amikor teljesen az Úrban vagyunk elrejtőzve. Amikor egy bűnünk sem „lóg ki”, az Ő „kegyelmének tengeréből”. Amikor a Szentlélek világosságában élünk és mindent Isten dicsőségére teszünk. Amikor valóban az „Úrnak szolgálunk és nem embereknek”.
Ha a visszatérő Úr dicsősége és szentsége olyan nagy „hőfokú”, hogy az „egek tűzbe borulva felbomlanak és az elemek égve megolvadnak”, a mi szívünket megrendíti-e? Engedjük-e, hogy Igéje és Szentlelke által belőlünk is „kiégessen” mindent, ami dicsőségét és szentségét gyalázza, ami másokat megbotránkoztat, és ami minket kárhoztat? És „várjuk-e”, „sóvárogjuk-e” az Ő visszajövetelét? Csak azok várják Őt, akik „elmerülnek kegyelme árjában”, és akik hiszik, hogy - befogadva Őt az életükbe – Isten a maga gyermekévé fogadta őket. Akik tudják és hiszik, hogy azért jön, hogy magához fogadja őket.
Akik pedig nem hisznek Benne és Neki, akik nem akarnak elszakadni bűnös, Krisztus nélküli életükről, azok azt szeretnék, ha nem jönne vissza és nem kellene számot adjanak eltékozolt életükről. Pedig egyszer „minden szem meglátja Őt, még akik Őt átalszegezték is (Jel 1, 7). Mi tudjuk-e mondani, „Bizony, jövel Uram Jézus!” (Jel 22,20b)? Minket melyik oldalára állít majd a dicsőséges Bíró, amikor visszajön?
Demeter Sándor,
Tóti
Az az Ő akarata, hogy „szent életben és kegyességben” várjuk Őt. A „szent élet” egyfelől az Úr számára lefoglalt életet jelenti. De ugyanakkor az is jellemzi, hogy az Úr él Szentlelke által a Krisztusban hívő ember szívében. A szent Úr pedig megszenteli, átformálja a Krisztus-követő ember gondoskodását, beszédét, indulatait, kívánságait, érzelmeit, vágyait, cselekedeteit. Egyre jobban Isten uralma alá kerül az ember élete. Egy vágya van már: teljes életét az Úr uralma alá rendelni. Ezért döntéseiből soha nem akarja kizárni Őt. Sőt, nem csak elfogadja, de kéri is Isten vezetését. A szentség nem valami desszert, ami jó, ha van, de nélküle is meg lehet élni, hanem üdvösségünk maghatározója is. Ezért figyelmeztet az Úr a Zsid 12, 14-ben: „Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat”. Ezért boldogok azok, akik nem gyalázzák, és nem kerülik a szentséget, hanem keresik, kérve az Úr megszentelő erőit.
Ugyanakkor az az Úr akarata, hogy az Ő visszaváróit a kegyesség jellemezze. Kegyes az, aki a kegyelmet Krisztusba vetett hit által elfogadta. A bűnbocsánat valósága azután Isten iránti hálára, engedelmességre és neki való szolgálatra indítja a kegyes embert. A kegyesség görög szavának profán jelentései közé tartozik még: előrebocsájtás, kapcsolatápolás. Valóban ez jellemző az igazi kegyesre: előre bocsátja az Urat életében, hogy Ő érvényesüljön és ne a saját régi természete. Közben pedig ápolja Vele a szeretetkapcsolatot imádság, igeolvasás, illetve igehallgatás és engedelmesség által. Az igazi kegyességtől ég-föld távolságra van az álkegyesség. Ez utóbbi akarja az igazi kegyességet, de Krisztus befogadása és a Szentlélek ereje nélkül. Ezekről azt mondja az Úr: „Akinél megvan a kegyesség látszata, de megtagadják Annak erejét” (2Tim 3, 5). Ezek után érthető, hogy azt mondja az Úr az álkegyesekről: „Ezeket kerüld!”. Az igazi kegyesség megdicsőíti az urat, az álkegyesség pedig meggyalázza Őt. Az igazit keressük és gyakoroljuk! A hamisat kerüljük és utáljuk!
A visszatérő Úr ugyanis olyanoknak akar látni minket, mint akik őszintén igyekezünk „a szeplő és hiba nélküli életre”, szó szerint fordításban folt és repedés nélküli életre. Lehet ilyen valakinek az élete? Nem! De ha bűnfolt támad a kegyelme fehér ruháján, Jézus vére lemoshatja azt, azaz, az Ő nevében bocsánatot, megtisztulást kérhetünk és kaphatunk a mi Atyánktól. Ha pedig megreped a hitünk, a szeretetünk, a békességünk, az Úrral és egymással való kapcsolatunk, a Mindenható újra „összeforraszthatja”, ha kérjük. Így lehetünk Krisztusban hit által kegyelemből szeplő-és hiba nélküliek. Így várhatjuk az Urat békességben, megbékülve Istennel, emberrel és önmagunkkal. Isten kegyelmét elfogadva kértünk-e mindenkitől és adtunk-e mindenkinek bocsánatot? Ha nem adjuk tovább, az Úr tőlünk is visszaveszi. És megbocsátottunk-e maguknak is? Vagy még mindig arról szavalunk, hogy olyan súlyos a bűnünk, hogy nem tudunk megbocsájtani magunknak? Ha Isten a „feledés tengerébe” veti a bűnünket, vessük oda mi is.
Mikor jön vissza Jézus? Nem tudjuk. Ez az Úr titka. Mit tudunk akkor? Azt, hogy hogyan jön vissza: „Mint az éjjeli tolvaj”, vagyis: váratlanul és kiszámíthatatlanul. Miért jön úgy, mint a tolvaj? Azért, hogy mindig készen legyünk! Ne csak készülgessünk, hanem jussunk el a készenlétig! Az „öt bolond szűz” is készülődött, de nem volt készen, amikor a vőlegény megérkezett. Mikor vagyunk készen? Amikor teljesen az Úrban vagyunk elrejtőzve. Amikor egy bűnünk sem „lóg ki”, az Ő „kegyelmének tengeréből”. Amikor a Szentlélek világosságában élünk és mindent Isten dicsőségére teszünk. Amikor valóban az „Úrnak szolgálunk és nem embereknek”.
Ha a visszatérő Úr dicsősége és szentsége olyan nagy „hőfokú”, hogy az „egek tűzbe borulva felbomlanak és az elemek égve megolvadnak”, a mi szívünket megrendíti-e? Engedjük-e, hogy Igéje és Szentlelke által belőlünk is „kiégessen” mindent, ami dicsőségét és szentségét gyalázza, ami másokat megbotránkoztat, és ami minket kárhoztat? És „várjuk-e”, „sóvárogjuk-e” az Ő visszajövetelét? Csak azok várják Őt, akik „elmerülnek kegyelme árjában”, és akik hiszik, hogy - befogadva Őt az életükbe – Isten a maga gyermekévé fogadta őket. Akik tudják és hiszik, hogy azért jön, hogy magához fogadja őket.
Akik pedig nem hisznek Benne és Neki, akik nem akarnak elszakadni bűnös, Krisztus nélküli életükről, azok azt szeretnék, ha nem jönne vissza és nem kellene számot adjanak eltékozolt életükről. Pedig egyszer „minden szem meglátja Őt, még akik Őt átalszegezték is (Jel 1, 7). Mi tudjuk-e mondani, „Bizony, jövel Uram Jézus!” (Jel 22,20b)? Minket melyik oldalára állít majd a dicsőséges Bíró, amikor visszajön?
Demeter Sándor,
Tóti
