Imahét 8. nap - Ünnepelve az úton

„(...) Vígan énekelj az Úrnak te egész föld! / Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel; menjetek eléje vígassággal. / Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk. / Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornáczaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét! / Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége!” (Zsolt 100, 1-5)

Keresztyén Testvéreim! A századik zsoltár címe így hangzik: Hálaadásra való serkentés a teremtő Isten jóságáért. Bizony serkenteni kell az embereket erre is. Az elmúlt hét minden napján „úton” voltunk. Hadd vizsgáljuk meg, hogyan lehet ünnepelni az úton? Bárcsak tudnánk ünnepelni. Manapság azonban kezd eltűnni a különbség az ünnepnapok és a hétköznapok között. Nem úgy, hogy a hétköznapjaink lesznek fényesebbé, hanem az ünnepeink szürkébbek. Több oka van ennek. Ma hétköznap is több szabadideje van az embereknek. Nem kell egész nap robotolni a betevőfalatért, s ez jó. A baj az, hogy az ünnep sem jelent egyebet, mint a szokásosnál több szabadidőt. Az ünnepen sem tesz mást, mint a hétköznapi szabadidejében. Lustálkodik, vagy éppen dolgozik. Ünnep után aztán rosszkedvűen tér vissza a megszokott „rendbe”. A bibliai kor emberének sokkal nehezebb volt ünnepelnie. Sokuknak nagy utat kellett megtennie a templomig. Ezt jól meg kellett szervezni. Viszont, ha otthagyta a hétköznapok nehézségeit – odakapcsolódott egy másik világhoz. Istenhez került közelebb, ennek pedig örülni lehetett. Akkoriban ez igazi örömforrás volt. Feltöltekezett és elégedetten tért vissza új erővel a napi küzdelmekbe. Ez tartotta épen a lelkét. Erre hív ez zsoltár is bennünket. Ünnepre és hálaadásra. Igaz istentiszteletre.

„Vígan énekelj az Úrnak!” Mi nemhogy vígan, sokszor sehogyan sem éneklünk. Sem az Úrnak, sem magunknak, sem gyermekeinknek. Senkinek! Bárcsak énekelni tudnánk, vígan. A magyar embert régen elkísérte az ének a bölcsőjétől a koporsójáig. Hatalmas népdalkincsünk van. Szép zsoltáraink és dicséreteink. Ismerjük, gyakoroljuk őket? Vagy megelégszünk a rádióból felénk sugárzott gépzenével?

„Menjetek eléje vigassággal” Vígan járulunk eléje? Most vidám vagy? Vidáman jöttél ide? Vigassággal járulsz színe elé? Avagy letörten, csüggedten, szomorúan mész elé, hogy elpanaszold életed nehézségeit? Testvérek próbáljunk változtatni a hozzáállásunkon, a nézőpontunkon és rájövünk arra, hogy nagyon is lehetséges vidáman eléjárulni és még vidámabban hazatérni a hétköznapokba. A titok? Nem szabad őt itthagynunk, hanem vigyük magunkkal szívünkben, gondolatainkban, s amit az Ő ihletésére teszünk, nem lesz sem helytelen, sem ártó, sem szomorú. Senkinek!

„Az Úr az Isten, ő alkotott minket.” Sokaknak az istene a pénz, a hatalom, a szenvedélyek, egy imádott színész vagy énekes. Ezek csak bálványok, teremtmények, de a teremtő: az Úr, az Isten. Sose feledjük, Ő embernek teremtett minket, az Ő képére és hasonlatosságára! Igyekezzünk megmaradni, még ha a Gonosz naponként is megkísért bennünket az embertelenség nyomorúságaival.

„Menjetek be az ő kapuin hálaadással...” Itt megköszönhetjük egyenként és együttesen mindazt a sok jót, amelyekkel naponta elhalmoz bennünket az Úr. Hálaadásunkat kifejezhetjük buzgó imádságban. „... tornácaiba dicséretekkel” Az imádság mellett szépen csengő énekekben, dicséretekben is kifejezhetjük hálánkat. Annyi mindent kellene megköszönnünk, amit magától értetődő jussunknak képzelünk. Adjunk hálát néki és áldjuk az Ő nevét. Embertársaink háládatlansága visszatetszést kelt mindannyiunkban. Az ingyenélő, követelőző és köszönetet sosem mondó emberek rossz példája sarkalljon bennünket arra, hogy mi szorgos, alázatos és hálás gyermekei legyünk Mennyei Atyánknak.

„Mert jó az Úr...” Bizonyára sokan emlékeztek azokra az időkre, amikor kötelező módon kellett éltetni valakiket. Felvonulás, éljenzés, dicshimnuszok, díszműsorok. Folyt a színjáték, miközben mindenki tudta, hogy akit éltetnek, magasztalnak az valójában csak egy zsarnok, aki gonosz, önző, gyarló és igazságtalan. Parancsra tapsoltak, énekeltek, táncoltak ezeknek a kisisteneknek, pénzért, sikerért, pozícióért verset, dalt írtak, fesztivált szerveztek. Kisemberek, „percemberkék”dáridóztak, istentelenedtek a kisistenek kegyeiért. Mennyivel jobb volt egy igazán jó Istent imádni, neki énekelni, őt magasztalni és áldani. Ma sincs ez másképp. Megvannak a mai kor bálványai is. Bálványozzák is azokat, illetve őket rendesen. Pedig egy sem jó. Sokszor a bálványimádó is tudja ezt, mégsem szakít a rosszal, és mégsem tér meg a Jóhoz. Ki érti ezt?

„Örökkévaló az ő kegyelme...” A fentebb említett zsarnokokról mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy kegyelmesek lettek volna. A zsarnokság köszönőviszonyban sincs a kegyelemmel, annál inkább a kegyetlenséggel. Sztálin, Rákosi, Ceausescu és pribékjeik kegyetlenségei, a Gulágok, pogromok, államosítások, egyházüldözések, falurombolások fájdalmas nyomai ma is láthatók mind a maguk véres valóságában, mind az emberek megnyomorított lelkében. Mily jó, hogy nem ezeknek a népirtóknak a kegyetlensége, hanem a Mindenhatónak a kegyelme örökkévaló.

„Nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége.” Ha már mi emberek hűtlenkedünk, és sem egymáshoz sem pedig Istenhez nem tudunk hűségesek lenni, akkor vegyünk példát róla, igaz példaképünkről s az Ő szent Fiáról. Krisztusunk nemcsak a hűségre vezérel bennünket, hanem előttünk jár az Úton, ahol akár végig ünnepelve elérkezhetünk Édesatyánkhoz.

Bárcsak tudnánk ünnepelni. Bárcsak tudnánk ünnepelni az úton, s nem lehorgasztott fejjel járni. Igénk csupa jó tanáccsal látott el bennünket és a jóra tanított. Próbáljunk meg így élni és megszívlelni a tanítást. Ámen.





Mennyei Atyánk a Krisztus által! Hálával van tele a szívünk minden áldásodért és ajándékodért, amelyet az elmúlt héten rajtunk megmutattál. Köszönjük neked, hogy egész héten a te Szent Igéd által arra tanítottál minket, hogy hogyan kell lelki közösségben élnünk felebarátainkkal, szeretteinkkel, családunkkal és Veled.

Tudjuk, hogy minden jó tanács, tökéletes ajándék egyedül csak tetőled, minden áldások kútfejétől száll alá a mi életünkre. Légy áldott, hogy az elmúlt héten is megmaradhattunk gondviselő karjaid között. Köszönjük, hogy ez a kegyelem megengedte nekünk, hogy minden este lelki köveket gyűjthessünk. Imahetünk utolsó estéjén a te Szentlelked segítsen minket abban, hogy ezeket a lelki köveket lelki házzá építhessük, ahol teljes életünk biztonságban lehet. Ha ez mindnyájunk életébe valóssággá válik, igazán együtt járhatunk Isten dicsőítésében. Köszönjük, hogy ezen a mai estén is a te szavad hatalma nemcsak a külső világban, hanem az emberi szívek belsejében is rendet teremtett. Áldott légy, hogy ily módon felül emeltél minket a körülöttünk kavargó világ zaján, és csak rád figyelhettünk. Taníts minket Istenünk arra, hogy az általad teremtett rendet és békességet erőnkhöz mérten szolgáljuk, gyarapítva és megtartva azt.

Urunk, átérezzük azoknak fájdalmát, akik nem tehetnek eleget kérésednek, nem tudnak együtt járni övéikkel a Te dicsőítésedben. Ó, hány család van, amelyeknek tagjai hetek vagy hónapok óta távol vannak egymástól. Az egymástól elszakadt lelkeket a te lelked ereje által ébreszd fel és erősítsd meg az együvé tartozás elszakíthatatlan kötelékeit. Imádkozunk Mennyei Atyánk azokért, akik önmagukba fordulva elzárkóznak Tőled és szeretteiktől. Erősítsd meg hitüket, hogy megtapasztalhassák milyen felemelő, vigasztaló erő van az egymásért elmondott imádságban.

Adj Urunk vigasztalódást a gyászolóknak, emeld fel a kétségeskedőket, késztesd hálára a boldogokat és megelégedetteket. Istennel járni-lakozni, szent élettel illatozni – ezt add meg, Urunk, minden benned hívőnek. Ámen.