Orgonaavatás Csokalyon

Július 9-én a Csokalyi Családinap keretében ünnepi istentiszteletre került sor a református templomban, mely alkalommal a felújított orgona avatása is megtörtént. Az istentiszteleten Igét hirdetett Rákosi Jenő érmelléki esperes, aki a 84. zsoltárból idézett, abból, mely a Lombsátor ünnepén, a szabadítót ünnepelve született. Ezzel vont párhuzamot a közel 100 évvel ezelőtti trianoni döntéssel, kifejtve: a zsidók állama mintegy 1900 év után újralétesült, bennünk pedig egyetlen évszázad után lankad a lelkesedés, az erő. Előbbieknek hitükhöz biztos pontot nyújtott a templom, vagy akár csak egy siratófal is, ilyen biztos pont kell legyen nekünk is a szétszórtság állapotában a templom. Örömre ad okot az aratókra váró búzaföld látványa, a találkozásokra alkalmat adó családi nap, vagy éppen az újra megszólaló orgona hangja – mondta az igehirdető. 

Az igehirdetést követően az ünnepre érkezettek köszöntése következett, név szerint is köszöntve Cseke Attila szenátort, Béres Csaba polgármestert, és a Fényes Elek Magyar Statisztikai Társaság elnökségét, majd az orgona felújítására adakozóknak lett megköszönve hálaáldozatuk, Isten áldását kérve életükre. Ezt követően a felújított orgona története került bemutatásra. A barokk stílusú orgona még a kilencvenes évek elején némult el, s azóta csupán porfogó bútorzata volt a templomnak. Felirata szerint 1864 készült Szalai Zsuzsanna hagyatékából. Sajnos az orgona építője ismeretlen, sem a játszóasztalon, sem az orgonaszekrényen nem lett feljegyezve az építő neve, azonban a stílusjegyek alapján (a homlokzat és a játszóasztal kialakítása, a sípok formája és helye, a díszek mintázata) majdnem biztosra vehető, hogy Jónás István nagyváradi orgonaépítő munkája. Legutóbb 1926-ban Szeidl Ferenc végzett felújítást rajta, a mostani munkálatokat pedig Kovács Tibor élesdi származású orgonajavító mester eszközölte. A mester felkérésre magáról is elárult pár dolgot az ünneplőknek, többek között, hogy eredetileg vegyészmérnök a végzettsége, s hogy Mezőtelkiben kántorizálva került közel az orgonához, majd Kolozsváron az egyetemi évei alatt bejárt egy orgonajavító műhelybe, ahol úgymond ellopta a szakmát, s most már önálló műhelye van Gyaluban. A csokalyi orgona zsákbamacska volt számára, mivel meg sem lehetett szólaltatni (a szúbogarak, az egerek és beázások teljesen tönkretették), ráadásul műemlék hangszer lévén a restaurálást a lehető legtöbb eredeti anyag megőrzésével kellett elvégezni, s ami nem volt megmenthető, azokat ki kellett cserélni, de itt is ügyelve arra, hogy az eredeti anyagok, összetevők alkossák a hangszer darabjait. Néhány kicserélt, szúette alkatrészt át is adott a gyülekezetnek, úgymond muzeális kincsként megőrzésre. A körülbelül másfél éves munkálatok felsorolása is igen hosszú volt, nemhogy az elvégzése. Végezetül a munka “átadásaként” rövid koncertet is adott a mester, melyhez a barokk stílusú, pedál nélküli orgonához illő Mozart, Fischer és Pachelbel-darabokat választotta. Az utolsóként játszott orgonadarabnak az érdekessége az volt, hogy azokban az években érkezett Magyarországra és vált ismertté, amikor az orgona készült, így mondhatni, hogy egy idős volt az orgonadarab és az orgona. 

Lelket felemelő érzés volt hallani a felújított orgona csodás hangját, mely most már nem egy szomorú, megkopott templomi bútorzat, hanem a hangszerek királynőjeként vezeti és kíséri a csokalyi reformátusok Istent dicsérő énekét. Úgy hiszem, hogy a Csokalyi Eklézsia orgonája felújításával méltóképpen megünnepelte a reformáció 500. évét, megmutatva, hogy ragaszkodik ősei örökségéhez. A templomi ünnepséget orgonakísérettel nemzeti imánk, a Himnusz zárta. Áldott legyen az Úr ez ünnepi napért!