Évzáró Lelkészértekezlet az Érmelléken

Az adventi várakozás idején a lelki feltöltekezés nekünk, lelkipásztoroknak is ugyanolyan fontos, mint bármely más keresztyén ember számára, sőt, talán még fontosabb, hiszen adni csak úgy lehet, lelkiekben is, ha van miből. Márpedig a decemberi hónap úgy általában véve komoly kihívás elé helyezi a mindenkori lelkipásztorokat, különösen sok szolgálat, tennivaló, felelősség, rohangálás, ügyintézés, és nem utolsó sorban adminisztrációs évzárás nyomja a vállukat.

Ezért volt találó többek között a 2012-es év utolsó lelkészértekezletének a témája „A lelkigondozó lelkigondozása”. Már jó ideje aktuális téma ez, a teológiai tudományos élet homlokterében is előkelő helyet foglal el, mivel a tapasztalat azt mutatja, foglalkozni kell behatóan a kérdéssel, ugyanis kivétel nélkül mindenkit érint, a szolgálat bármely területét vigye a maga helyén.

A lelkipásztornak, akárhol is végezze szolgálatát, feladata, munkaköréhez tartozik az igehirdetés mellett legalább annyira a lelkigondozás is. De mi a helyzet akkor, amikor ő szorul lelkigondozásra? Kihez fordulhat? Több kiváló tanulmány, könyv látott napvilágot már ebben a témában, de erről a kérdésről leginkább egy jó előadás segítségével, közösségben, frissében megfogalmazott gondolatok által lehet a legjobban elmélyülni. Erre nyújtott lehetőséget ez az alkalom, mely az Érolaszi gyülekezetben került megtartásra. Kovács Gyula margittai lelkipásztor, a lelkészértekezlet idén megválasztott, új elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és kérte fel először Bozsoky Sándor nyugalmazott lelkipásztort az áhítat megtartására. 

 

 

A Róm 8, 11.18-25 igeszakasz alapján elhangzó bizonyságtétel a várakozásról beszélt, amely ilyenkor advent táján különösen felerősödik. De mindenki vár valamire, vagy valakire ebben az életben. Vannak, akiknek beteljesül a váradalma, de vannak, akik csalódnak. Nagyon nem mindegy, hogy mit várunk, és hogyan. Nagyon sok megkeseredett ember van a világban. Pedig az Úr azt karja, hogy legyen a szívünkben egy kis reménység. Segíteni akar, hogy másképp lássuk az életünket, a világot. Például úgy, ahogy ő látja.

Az építő szolgálat után Ft. Csűry István püspök úr tartotta meg előadását. 30-40 évvel ez előtt még sokan mondták: milyen könnyű a lelkipásztornak az élete. Annak ellenére, hogy kommunizmus volt, voltak, akik így látták a lelkipásztori életvitelt. Nem volt szó a lelkigondozó lelkigondozásáról. Mostanra már világossá lett, hogy a segítőnek is szüksége van segítőre. Manapság olyan válságot élünk, amelynek csak a csúcsa csak a gazdasági és erkölcsi válság. Érzelmi válságban vagyunk. Ebből csak az egyház nyújthat megoldást. A 21. századra reneszánsza lesz az Isten igéjének. Nagyon sok múlik rajtunk, hogy mit tudunk kínálni a világnak. De nekünk is szükséges, hogy időről időre segítséget kapjunk. Az ideális állapot egy ember számára, ha a kapcsolatrendszere, az őt körülvevő emberel támogatólag hatnak rá. Az önbecsülés ugyanis egy eléggé labilis dolog, magas szinten van, ha nagy a bizalom és a támogatottság valaki körül, és alacsony, ha mindez hiányzik, vagy pont az ellenkezője történik. Egymást segítő életre van szükségünk, amihez sokszor kreativitás szükségeltetik. Ugyanakkor a „spontán” helyzetekre készülni kell, a jól felkészült lelkigondozó fel tudja találni magát a váratlan helyzetekben is, de úgy, hogy előtte nagyon tudatosan készült az ilyen esetekre. Mindenek felett szükséges a hit, és a bizalom Isten felé. Az emberi szükségletek hierarchiáját az un. Maslow-féle piramis írja le. A fiziológiai szükségletek (levegő, víz, étel, alvás, biztonságérzet stb.) szerepelnek a legalsóbb szinten, míg a legmagasabban, a piramis csúcsán az önmegvalósítás (kreativitás, önfenntartás, hitelesség, játékosság, céltudatosság stb.)

A lelkipásztori életben az ön-lelkigondozás egyik legjobb formája az igében való alapos, rendszeres elmélyülés. Erre rá kell szánni az időt. Nagyon érdekes, hogy amit Maslow leír, az a Biblia számtalan történetéből kiolvasható, ott van, csak ismerni kell. Jó lenne, ha mindenkinek lenne 1 lelkigondozója. Erre is rá kell szánni az időt. Másképp nem megy. Az igehirdetéseknek is lelkigondozóinak kell lennie. Ismerni kell a gyülekezetet. A jó lelkipásztor tudja az elrejtett problémákat is., és úgy szól a szószékről, hogy lelkigondozni is próbál. Rogers-től, egy másik pszichológustól tudjuk, hogy az egyik legfontosabb tulajdonság a hitelesség. Tudni kell egyszerre a transzcendens felé nézni, és a valós helyzetre is, ahol megoldásra van szükség. Ha figyelünk, többféle dologból észre lehet venni, hogy nincs minden rendben egy embernél. Az öltözködésből, ahogyan beszél. Mi lelkipásztorok nagyon sokat küzdünk, hogy hitelesek tudjunk lenni. Szinte mindig az a legjobb megoldás, ha felvállaljuk a valós helyzetet, mert akkor még a hitelesség megmarad, ha őszinteséggel párosul. A másik dolog a tekintély. Talán nincs olyan kényes hivatás, mint a lelkipásztoré, akinek az elmúlt időkben minden oldalról kikezdték a tekintélyét. Az ember állandóan kommunikál. Nincsenek véletlenek. Mindennek van jelentősége, még akkor is, ha a legapróbb dolgokról van szó. A lelkipásztornak elsősorban nem szimpatikusnak, hanem empatikusnak kell lennie. Együtt érezni a másikkal, azonosulni tud a helyzetével. Ez viszont azt jelenti, hogy mások terhét magunkra vesszük. El lehet ezt is viselni, ha az előbbiekben elmondottak alapján rendelkezünk lelki erővel, energiákkal.

A tartalmas előadás után különféle kérdések fogalmazódtak meg, sőt, volt, akit bűnvallásra is késztettek az elhangzottak. Mindezek azt mutatták, hogy az előadás megérintette a hallgatóit, és mély gondolatokat ébresztett, továbbgondolásra adva lehetőséget. Az együttlét szeretetvendégséggel zárult, amelyért illesse köszönet az érolaszi gyülekezetet.