Május második hetében a Szentlélek kitöltetésének ünnepére, Pünkösdre készülve az érmihályfalvi református templomban előadást tartott Prof. Dr. Papp Lajos szívsebész. Az elhangzottakat Karászi Éva tanítónő összegzi.
Az érmihályfalvi lelkészházaspár és a Presbitérium meghívását elfogadva, csíksomlyói zarándokútját megszakítva, a gyülekezet körében osztotta meg lélekemelő gondolatait a Széchenyi-díjas orvos. Az anyaországi médiából már jól ismert professzor előadásán mintegy háromszáz lélek töltötte meg a református templomot, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül, érmihályfalviak és környékbeliek egyaránt.
A bűnbánati hét kellő alkalmat biztosított a professzor úr test- lélek- szellem harmóniájának megőrzéséről szóló előadásának, amikor az emberi lélek a mai zűrzavaros világban csendességre, megnyugvásra, a Szentlélek kiáradására, megerősítő és megvigasztaló erejére vár.
Előadása kezdetén Dr. Papp Lajos elmondta, hogy minden nap hálát kell adnunk azért, hogy a Kárpát-medencébe, magyarnak hívott el minket a Teremtő. Rávilágított a magyar nyelv varázslatos kifejezőerejére, hiszen a hivatás szavunk, az Isten-i elhívásra utal. Mint mondotta, őt a gyógyításra hívta el az Úr, szívsebészként megtapasztalhatta, hogy a Teremtő az embert ruházta fel a teremtés erejével, és mi döntjük el, hogy ezzel az áldásos tulajdonsággal építünk vagy rombolunk.
A pécsi Szívgyógyászati Klinika igazgató főorvosaként húsz éven át több száz műtétet hajtott végre, emberi szíveket operált, tartott kezében, állított le és indított újra, mindenkor a Teremtőre bízva a gyógyulást.
A test- lélek- szellem hármasát egy háromlábú székhez hasonlította, mely bármilyen egyenetlen talajon megáll, de ha az egyik megsérül, felbillen az egyensúly, és egyik sem helyettesíthető a másikkal. A testet az orvos, a lelket a lelkész, a szellemet a tanító hivatott gyógyítani, ápolni, pallérozni. Elmondása szerint saját hitvallását két költeményen keresztül tudja leginkább kifejezni, Wass Albert: „A hontalanság hitvallása” és Ruyard Kipling: If („Ha”) című versével Kosztolányi Dezső fordításában.
,,Az ember, aki e világra születik, Isten kegyelmével születik, és minden ember szívében ott van Isten "gyümölcsoltó" keze nyoma. Csak ebben a mai, eltorzult világban legtöbbször nem engedjük, hogy szívünk rejtett érzelmei megnyilvánuljanak”- vallja a professzor úr, aki értékes gondolatait több, általa írt könyvben is megosztja a nyilvánossággal.
A közel másfél órás előadás minden jelenlévőnek lelki feltöltődést, pozitív gondolatokat, a Szentlélek kiáradásának ünnepére való felkészülést adott, melynek végén a professzor úr szívesen és szeretettel dedikálta könyveit az érdeklődők számára.
Köszönjük Dr. Papp Lajos professzor úrnak, hogy előadásával hozzájárult lelkünk épüléséhez, hogy bizonyságtételével tanúsította a Teremtőbe vetett erős, megkérdőjelezhetetlen hitét, mely végig kísérte és kísérni fogja egész életében.
Karászi Éva Zsuzsanna
református tanítónő