A tolókocsis és az élő gyülekezet

Alapjában véve kétfajta gyülekezet van. Az egyik – a rosszabb – az, ahol a lelkipásztor egyedül dolgozik. A presbiteri körzetek nincsenek megszervezve, az egyházban lévő családokról nincs pontos kimutatás, minden egyházi tevékenység a templomban történik, az egyház keze nem ér túl a templomajtón. A gyülekezet béna testhez hasonló, amelynek az idegszálai nem működnek. Bár gondolkozni még jól tud, de nem mozdul a keze, a lába. A fej – a lelkipásztor – nem tudja a gyülekezet végtagjait mozdítani. A gyülekezet, a test, még él, de béna, mozdulatlan, mint egy halott. Ez a tolókocsis gyülekezet.

A társadalomtudományban ismert a fogyasztói és a termelő társadalom fogalma. A tolókocsis gyülekezet fogyasztói gyülekezet. A lelkipásztor termel egyedül: elkészíti és elmondja a prédikációt. A gyülekezet meghallgatja – elfogyasztja – azt, de nem adja tovább. Az igehirdetés nem folyóvá dagadó forrás, hanem sivatagban elenyésző patak lesz.

A tolókocsis gyülekezetben nincs építő feladata a presbitériumnak, ezért a presbitérium is tekintélyét veszti és elértéktelenedik. Így indul be a presbitérium és a gyülekezet lélektani ördögkereke. Mivel a presbitérium elvesztette tekintélyét, a presbiteri szolgálat sem számít kiváltságos megtiszteltetésnek, ezért egyre nehezebb jó presbitereket találni. Mivel egyre gyengébb, érdektelenebb és értéktelenebb személyek vállalják el a presbiteri tisztséget, ezért egyre nehezebb őket gyülekezeti munkával megbízni, és mivel a presbiteri tisztségviselők az érdektelenekből kerülnek ki, egy idő múlva a presbiterek már nem lesznek példamutató emberek, sőt a templomot is igen ritkán fogják látogatni. Mivel még a presbiterek sem mutatnak jó példát, a hívek még inkább elmaradnak a templomból. Mivel a templomlátogatás még inkább csökken, még kevésbé lehet jó presbitereket találni, és mivel nincsenek jó munkatársak sem, a lelkipásztor kedve is csökken, a templom ürül, az igehirdetés is egyre fásultabb lesz. Mivel az igehirdetés vonzóereje csökken, a templom még inkább ürül, az ördögkerék megy tovább lefelé és megszületik a lelkipásztor lelkében a jól ismert rezignált mondat, a Sátán csapdája, a lelki haldoklás örök önigazolása: „Itt nem lehet”. A közöny, a fásultság, a lemondás, néha a kényelem száradó avarába beletemetik Jézus ígéretét: „Minden lehetséges a hívőnek” (Mk 9,23).

Az élő gyülekezetnek angyalkereke van. Mivel jól képzett és megszervezett presbitériuma és segítőgárdája van, a presbiteri gyülekezeti szolgálat révén a gyülekezet termelői gyülekezet lesz, amely nem csak hallgatja. hanem tovább is viszi az Igét, az Evangélium kisugárzik a templomból, és széles sávon eléri a híveket. Mivel az Ige a gyülekezetbe kiáradó üzenet lesz, többen fognak a templomba jönni. Mivel az igehallgatók száma nő, a lelkipásztor lelkesebben prédikál, mivel lelkesebben prédikál, még többen fognak jönni. Mivel a gyülekezet élete felfelé ível, kiváltság és megtiszteltetés lesz presbiternek lenni. Mivel megbecsült lesz a presbiteri tisztség, és azt megtiszteltetésnek veszik, egyre jobb presbitereket lehet találni, mivel a jó presbiterek jó munkát végeznek, még intenzívebb lesz a gyülekezeti élet, és így megy tovább az angyalkerék felfelé.

Természetesen az angyalkerék vagy az ördögkerék beindulása sem egynapos folyamat. Az angyalkerék beindulásához is, attól függően, hogy milyen mértékben volt lelkileg tönkremenve a gyülekezet, sokszor több éves munka, imádság és isteni segítség szükséges. Ahhoz, hogy egy sínen álló tehervagont megtoljanak, mozgásba hozzanak a munkások, nagy erőkifejtés szükséges. De amikor a vagon már jól halad, akkor azt már sokkal könnyebb mozgásban tartani. Ilyen a gyülekezeti élet, az angyalkerék beindulása is.

Hogyan válik az ördögkerékből angyalkerék?

Először az alapokig kell visszamennünk. A tolókocsis, fogyasztói gyülekezet alvó gyülekezet. Lehet, hogy olyan mélyen elaludt, hogy már haldoklik vagy kómában van, mint a gázmérgezéses beteg, akinek nincs, aki kitárja szobája ablakát, hogy beengedje a friss levegőt, vagy mint a cukorbajos beteg, akinek nincs, aki inzulint adjon. Az ördögkerekes gyülekezetnek ébredésre van szüksége. „Serkenj föl, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus” – üzeni Pál az efézusbelieknek (Ef 5,14). De hogyan menjen végbe ez az ébredés?

Visser’t Hooft, a Református Világszövetség első főtitkára azt írja Az egyház nyomorúsága és dicsősége c. könyvében, hogy az a szerencsés helyzet, amikor a gyülekezet ébresztésének munkáját nem elszigetelt, kicsi csoportok próbálják magukra maradva végezni, hanem azt egy felébredt, öntudatra jutott, gyülekezeti munkára felkészített presbitérium szolgálja. De milyen legyen ez a presbitérium?

A gyülekezetépítés szempontjából ötféle presbitériumról beszélhetünk:

1. A presbitérium tagjai sem templomba, sem gyűlésekre nem járnak. Ez a teljes bénaság kora. Halott presbitérium.
2. A gyűléseken többnyire ott vannak, és azon határozatokat hoznak. Adminisztratív presbitérium.
3. A presbiterek templomba és gyűlésekre járnak, határozatokat hoznak. Templomjáró presbitérium.
4. A presbitérium önkéntes munkával segít az építkezésben, javításokban, esetleg az egyházfenntartói járulék összegyűjtésében, általában az anyagi kérdésekben is. Dolgozó presbitérium.
5. A jól kiképzett presbitérium a lelkipásztor irányításával segít a gyülekezet szervezésében, és az ide kapcsolódó lelkigondozói munkában is. Teljes értékű presbitérium.