Az 1800-as évek végén az érkávási lelkész Diószeghy Mór pap-költő volt. Az Ady-fiuk gyakran jártak át Érkávásra, mert az érmindszentiek postája oda érkezett s itt volt a jegyzői hivatal is. Ady 17 éves korában egymás után három ízben is volt itt legátus: karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor. Szülei nyugodtabbak voltak ilyenkor, mert tudták, hogy ott vigyáznak rá.
A húsvéti legáció idején a lelkészcsaláddal elment egy lakodalomba is, Sáfár István szilágypellei tanító vette el egy érkávás gazda, Odor Gábor leányát, Ágnest. Ady egy kicsit már akkor is ivott. Amikor a cigány elkezdte játszani: Már én többet, már én többet a nagy utcán végigmenni nem merek, mert rám fogják az irigyek, hogy szeretőt keresek, Ady táncolni kezdett – egyedül. A lelkész felszólította a családját, hogy készülődjenek, mert haza kell menni. Ha tovább maradunk - mondta – ezt a gyermeket nem tudjuk hazavinni.
Az érkávási gyülekezet kicsi volt, ott a legátusok keveset kaptak. Hogy mégis eredményesebb legyen a gyűjtés, a lelkész a szokástól eltérően, nem a harangozót adta mellé, hogy a módosabb családokat felkeressék, hanem a tanítót. Másnap aztán jöttek a szülei, akik a lelkésznél ebédeltek, megbeszélték az ünnepi eseményeket és Ady Endrét szépen hazavitték.
Egy alkalommal vallásos est volt az érkávási gyülekezetben. Diószeghy Adyt kérte meg, hogy szavaljon el egy verset. Ő vállalta, azzal a megjegyzéssel, hogy ezt a verset soha senki többé nem fogja elmondani. A vers a falusiaknak szólt, köteteiben nem jelent meg, nyilván megsemmisítette.
Diószeghy különben nem nagyon értette Ady veseit. Mondogatta is neki: - Bandi, én nem értem a verseidet. – Na – felelte erre ő egyszer – annyira nem vagy buta, hogy ezt meg ne értsd. És elmondta a Fölszállott a páva c. versét.
Ha Adynak az édesapjával nézeteltérése volt, keserűségeivel mindig az érkávási parókiára menekült át. Apja nem sokra értékelte fia versírásait. Jobban örült volna, ha fia bekerül Szilágy megye vezetői közé. Álmai netovábbja volt, hogy fia főszolgabíró legyen. A kávási lelkész próbálta csitítgatni, bíztatni, hogy: - Édesapád kedvéért miért nem végzed el a jogot? Mire Ady egyszer így válaszolt: - Úgyse érne el célt velem, mert én a mezsgyén állok, se úr, se paraszt nem vagyok
Hogy mennyire tudatában volt későbbi nagyságának, arra jellemző a következő eset. Volt az érkávási parókián egy nagy kerek asztal. A kertben állott. Ebbe bicskával belevéste: Ady Bandi. Utána így szólt: - Tegyétek el ezt az asztalt, mert ez sokat fog érni. Jót nevettek rajta, a lelkész pedig ezt mondta neki: - De jó, hogy nekünk mondod, ha másnak mondanád, azt hinnék, megzavarodtál.
1916-ban Ady Tasnádon állt sorkatonának. Egyszer csak a hajdú beállít az érkávási lelkész ott lakó lányához, Erzsébethez, hogy készítsen gyorsan ágyat, mert rosszul van Ady úr, és le akar feküdni. Később kiderült: nem is volt annyira rosszul. Felmentették. Lefeküdt az ágyba és Erzsébet megkérdezte, hogy nincs-e valamire szüksége. A ruhája egy széken lógott. Megkérte, hogy a zsebéből vegyen ki egy könyvet és adja oda neki. Ő kivette a zsebéből és odaadta: a Biblia volt. Ady megfogta és letette az éjjeliszekrényére és úgy aludt el.
Ady ezzel a bejegyzéssel dedikálta egyik kötetét Diószeghy Mórnak: „Móric bátyámnak, aki utamon elindított”.