Mit hoztál ki?
Ezzel a szerény és tapintatos kérdéssel érdeklődtek a fiúk egymás között a vizsga szerencsés vagy szerencsétlen kimenetele felől [a kolozsvári református teológián]. Dr. Imre Lajosnál a tanácsteremben folyt a vizsga. Amikor a következő négy diák bement, ugyanannyi kijött. Az ajtó előtt várakozók közül az egyik feltette a kérdést:
- Te Béci, mit hoztál ki?
- Jelest. – jött a felelet.
- És te? – kérdezte a másodikat.
- Jót.
- És te? – faggatott egy szemüveges fiút.
- Elégségest. – válaszolta.
- És te? – fordult az utolsóhoz is, egy szőke fiúhoz.
- Én? A leckekönyvemet…
A szemüveg
Örökké égő pipáját az osztály ajtaja előtt gondosan „kikoppintotta”, és könnyű mosollyal az arcán belépett a tanterembe Molter Károly nyelvtanár [a marosvásárhelyi református kollégiumban]. Felment a katedrára, s közben megdöbbenve tapasztalta, hogy mindkét szemüvegét otthon felejtette. Kétszer is végigtapogatta zsebeit, de hiába. Márpedig szemüvegei nélkül semmiképpen sem boldogul tanári tevékenysége gyakorlásában. Kétségbeesve fordult az osztály felé:
- Fiúk, tudja-e valaki közületek, hogy hol lakom?
Jelentkezett az egyik távolabb ülő fiú.
- Légy szíves, fiam, siess gyorsan, és mondd meg a feleségemnek, hogy küldje el veled az otthon felejtett szemüvegeimet.
- Igenis! – felelt katonás rövidséggel a fiú, és gyors léptekkel máris elindult.
- Te fiú – állította meg a fal mellett rohanó diákot -, ismered a felségemet?
- Tisztelettel jelentem, ismerem a tanár úr feleségét.
- Te fiú, honnan ismered a feleségemet? – förmedt rá hirtelen haragjában a tanár.
- Tanár úrnak tisztelettel jelentem, hogy a tanár úr felesége az én kedves édesanyám.
És Molter Pál máris tempósan szaladt az otthon felejtett szemüvegek után.
[Nagy László: És vidámítsd meg az én szívemet. Anekdoták-életképek. Kolozsvár 1996.]
Ezzel a szerény és tapintatos kérdéssel érdeklődtek a fiúk egymás között a vizsga szerencsés vagy szerencsétlen kimenetele felől [a kolozsvári református teológián]. Dr. Imre Lajosnál a tanácsteremben folyt a vizsga. Amikor a következő négy diák bement, ugyanannyi kijött. Az ajtó előtt várakozók közül az egyik feltette a kérdést:
- Te Béci, mit hoztál ki?
- Jelest. – jött a felelet.
- És te? – kérdezte a másodikat.
- Jót.
- És te? – faggatott egy szemüveges fiút.
- Elégségest. – válaszolta.
- És te? – fordult az utolsóhoz is, egy szőke fiúhoz.
- Én? A leckekönyvemet…
A szemüveg
Örökké égő pipáját az osztály ajtaja előtt gondosan „kikoppintotta”, és könnyű mosollyal az arcán belépett a tanterembe Molter Károly nyelvtanár [a marosvásárhelyi református kollégiumban]. Felment a katedrára, s közben megdöbbenve tapasztalta, hogy mindkét szemüvegét otthon felejtette. Kétszer is végigtapogatta zsebeit, de hiába. Márpedig szemüvegei nélkül semmiképpen sem boldogul tanári tevékenysége gyakorlásában. Kétségbeesve fordult az osztály felé:
- Fiúk, tudja-e valaki közületek, hogy hol lakom?
Jelentkezett az egyik távolabb ülő fiú.
- Légy szíves, fiam, siess gyorsan, és mondd meg a feleségemnek, hogy küldje el veled az otthon felejtett szemüvegeimet.
- Igenis! – felelt katonás rövidséggel a fiú, és gyors léptekkel máris elindult.
- Te fiú – állította meg a fal mellett rohanó diákot -, ismered a felségemet?
- Tisztelettel jelentem, ismerem a tanár úr feleségét.
- Te fiú, honnan ismered a feleségemet? – förmedt rá hirtelen haragjában a tanár.
- Tanár úrnak tisztelettel jelentem, hogy a tanár úr felesége az én kedves édesanyám.
És Molter Pál máris tempósan szaladt az otthon felejtett szemüvegek után.
[Nagy László: És vidámítsd meg az én szívemet. Anekdoták-életképek. Kolozsvár 1996.]