Egy jól szituált, tekintélyes iparos kihallgatást kért – meséli Vásárhelyi János [egykori erdélyi püspök]. – S miután alaposan végigbeszéltük a világpolitika kérdéseit, előadta, hogy egyetlen fia ügyében keresett fel.
- Főtiszteletű Püspök úr, a mi családunk vallásos család. Szorgalmason látogatjuk a templomot. Pontosan megfizetjük a járulékokat. Egyetlen fiam van. Az idén érettségizik. Szeretne pap lenni! Szeretne az emberek sokasága előtt szónokolni. Én, mint minden apa, aggódom a gyermeken jövőjéért. Kérem szépen, tessék megmondani nekem, hogy milyen ez a papi pálya, jó-e ez a papi ipar?
- Mélyen elgondolkodtam e komoly apa felelősségteljes szavain – fűzi láncba régi emlékeinek gyöngyszemeit az idős püspök. – Kerestem a megfelelő, tárgyilagos, de udvarias választ. A világért sem akartam volna megsérteni vagy kiábrándítani a gyermeke sorsáért aggódó édesapa szívét. Körülbelül ezeket mondtam:
- Nekem is vannak gyermekeim. Én is aggódtam és aggódom sorsukért. Bizonyára szép dolog emberek sokaságának szónokolni. Én is szerettem és mai is szeretek szónokolni. De őszintén meg kell mondanom, hogy ez a papi pálya, mint ipar nagyon gyenge ipar. Ez szép, tekintélyes pálya, de ebből nem lehet meggazdagodni. Azonban a papi pálya, mint hivatás gyönyörű, a legszebb hivatás az összes pályák közül.
A vendégem megköszönte a beszélgetést, de a fia nem jött ősszel felvételizni a teológiára. Megértették: a papi pálya gyenge ipar.
[Nagy László: És vidámítsd meg az én szívemet. Anekdoták-életképek. Kolozsvár 1996.]