Tofeus Mihályt a róla és munkásságáról fennmaradt adatok alapján Isten igéjéhez hű prédikátorként, a református anyaszentegyház érdekeit szem előtt tartó püspökként, és a maga és mások irányában igényes emberként ismerhetjük meg. Teológiai nézeteit jelentősen befolyásolták azok a változások, melyek közel négy évtizedes teológusi, lelkészi, püspöki tevékenysége idején következtek be az erdélyi egyházban.
![]()
Régen élt emberek esetében sokszor gondot okoz, hogy adatok hiányában nehéz hitelesen megállapítani születési helyüket és idejüket. Sajnos Tofeus Mihály is közéjük tartozik. Egyesek szerint Magyarország délnyugaton fekvő Tófő nevű községében született, mások szerint Székelyhídon. Mindkét tábor tud érveket felhozni az igaza bizonyítására, de egyértelműen egyik állítás sem bizonyítható. Életrajzírói szerint Tofeus szülei Délnyugat-Dunántúlról menekültek el Székelyhídra. Tofeus névhasználata alapján feltételezhető, hogy ő maga Tófőt tartotta szülőhelyének. Apafi Mihálynak az 1673. júliusában tartott radnóti zsinat végzéseihez csatolt leirata „Michael Topheus de Tophö” formában közli a nevét, hasonlóképpen Teleki Mihály kővári főkapitánynak írt levelét „Székelyhídi Tofői Mihály” néven írta alá. De hogy valójában hogyan is áll a dolog a születési hely és idő ügyében, ekkora idői távlatból, adatok hiányában lehetetlen megmondani.
Székelyhídi, sárospataki, debreceni, majd váradi diákoskodása után külföldi tanulmányútra indult. 1646. szeptember 29-én iratkozott be a franekeri egyetemre. Tanulmányai során az utrechti, harderwijki, majd a leideni egyetemek hallgatója volt, majd 1649. júliusában szerzett doktori oklevelet a leideni egyetemen.
Hazatérve előbb nagyváradi, majd 1651-től sárospataki tanár lett. 1653-ban szentelték pappá. Ezután Bodrogkeresztúron, Diószegen, majd 1658-tól Szatmáron lelkészkedett, innen hívta meg Apafi Mihály fejedelem udvari papjának 1665-ben. 1679-ben választották meg a Tiszabecsi Gáspár halálával megüresedett erdélyi püspöki székbe.
![]()
Irodalmi munkásságáról Erdély egyik úttörő bibliográfusa, Bod Péter ezt írta 1766-ban: „Maga nem írt semmit, hanem a Fejedelem Asszony, Bornemissza Anna két Író-Deáki, Tisza-Újhelyi István, és Ovári Keszei János, a mint el-mondotta szájából, le-írták; a Bírák, Rúth, Sámuel könyveire, Szent Máté Evangyeliomára, és a Soltárokra tett Tanításait. Ez utolsót Világra is botsátották 1683-dik Esztendőben; de a többek Irásban maradtak.” Apafi Mihály fejedelem könyveinek 1707-es jegyzéke említ még egy Tofeus nevével jegyzett Genesis-kommentárt is, amit minden valószínűség szerint az előbbiekhez hasonlóan prédikációi alapján jegyeztek le. Tofeus ezek mellett még két vizsgatételt írt váradi rektorsága idején. Az 1650-ben Váradon megjelent egyik vizsgatételét a németalföldi arminiánusok (remonstránsok) ellen írta, amelyre evangélikus részről érkezett felelet Horváth András kassai rektor tollából. A disputáció folytatását még abban az évben megírta Tofeus, amelyre 1652-ben kapott választ. Felkészültsége és képességei tükrében szerénynek mondható ez az irodalmi hagyaték. Egyéb művei vagy elvesztek, vagy feltételezhető, hogy Tofeus a későbbiekben az udvari lelkészi, majd püspöki teendők mellett nem talált időt arra, hogy lelkészi szolgálatának megfogalmazott igehirdetéseit lejegyezze. Szervezett, politizált, kiterjedt levelezést folytatott, ezért tevékenységének ma is kézzelfogható egyetlen eredménye a fejedelmi nyomásra kiadott zsoltármagyarázat. Az adatok szerint Tofeus Mihály az erdélyi fejedelmi udvarban 1679. május 30-tól 1682. május 12-ig prédikált a Zsoltárok könyvéről. A prédikációk alapján megállapíthatjuk, hogy a jeles európai egyetemeket megjárt püspök teológiai nézeteit jelentősen befolyásolták azok a változások, melyek közel négy évtizedes teológusi tevékenysége idején következtek be az európai, és szinte azonnali recepcióval az erdélyi református egyházban. Ezek a szellemi hatások pontosan nyomon követhetők a zsoltárokról írt prédikációiban. És bár más bibliai könyvek alapján elmondott prédikációinak kéziratban maradt kötetei mind elkallódtak, teológiai szempontból ebből az egy kötetből is kétségtelenné válik, hogy a korszellem az igehirdetői hivatás mellett másodlagos volt Tofeus számára. Mindes esetben Isten igéjét hirdette, azzal intett, buzdított, gyakran nem könnyű helyzetekben is. A történelmi és a teológiai környezet szoros összefüggését figyelhetjük meg Tofeus prédikációiban, ami a kor sajátosságain túl a prédikációk elhangzásának körülményeinek is köszönhető. 1665-től udvari lelkészként, és 1679-től püspökként egy olyan hallgatóság előtt szólalt fel, amely számára igehirdetéseiben nemcsak a lelki táplálékot kínálta, hanem a napi politikai élet szabályait is. A fejedelmi udvarban hétköznap egyszer, vasárnaponta két alkalommal hirdetett igét. A hallgatóság mindenkori emberi gyarlóságát számításon kívül hagyva „ez a tény legfelső szinten biztosította, hogy az erdélyi politika és államigazgatás, meg az egyházkormányzat valóban a református keresztyén hitelveknek megfelelően follyék. Tofeus ugyanis a fejedelem és az udvar előtt tartott prédikációiban sokszor magyarázta úgy a Szentírást, hogy az aktuálpolitikai töltést is kapott, eligazítást jelentett, így az udvari lelkipásztor-püspök erkölcsi elveket vihetett be az igehirdetése révén a felső szintű politikai döntésekbe s egyúttal az egész erdélyi közéletbe.” Valójában Tofeus még a zsoltármagyarázatokban is panaszkodott, hogy a fejedelmi házaspáron kívül kevesen hallgatják alázattal és figyelemmel Isten igéjét, a főurak az istentisztelet alatt gyakran szundítanak vagy hivatali irataikat olvasgatják. Általános volt a főúri udvarok istentiszteleti életében a rendszertelenség, és az abból fakadó renyhe kegyesség-gyakorlás. Azonban ez nem kisebbítette a feladatot, hogy Isten igéje szerinti útmutatást nyújtson az egyház- és államvezetésben döntéseket hozó fejedelmi udvarnak, elmondva, hogy nem az anyagi haszon, a hatalom- és dicsvágy, hanem az öntudatos hit, az erkölcs és a nemzeti összefogás tartja meg a nemzetet.
Tevékenysége fő része az egyházszervező munka volt, de figyelme kiterjedt arra is, hogy az egyháznak nemcsak szervezeti és anyagi stabilitásra van szüksége, hanem az egyház elsődleges forrása, tápláléka Isten igéje. Így ő volt az egyik fő támogatója a Misztótfalusi Kis Miklós által megvalósított bibliakiadásnak, jóllehet, a Biblia megjelenését már nem élhette meg.
Szellemi irányultságának, érdeklődési körének távlatairól könyvtárának fennmaradt jegyzéke is árulkodik. Egy széles látókörű, érdeklődő embert feltételez ez a könyvjegyzék, aki jártas volt az európai szellemi irányzatok terén, és kellő nyitottsággal tudott egymás mellé helyezni egymásnak sokszor teljességgel ellentmondó köteteket is. A könyvek közül kevés maradt fenn, de a rendelkezésre álló kötetek azt bizonyítják, hogy Tofeus értő olvasó volt, aki jegyzetelt is a könyvlapok széleire, összefüggéseket, meglátásait, sok esetben javításait is feljegyezve. A könyvek címlapjára legtöbbször nemcsak a nevét, hanem latin jelmondatát is felírta: Per convitia et laudes, kifejezve ezzel, hogy rágalmak és dicséretek között halad az emberi élet útja.
Hogy mindezekben az eseményekben, szolgálatokban hol van maga az ember Tofeus? Felkészültsége, alapossága, eredményei mind-mind azt bizonyítják, hogy egy, Istentől kapott elhívatásának és az Anyaszentegyháztól kapott megbízatásának teljesen megfelelni vágyó ember volt. Mind szolgálata, mind a zsoltárok alapján elmondott prédikációi arról tanúskodnak, hogy korának közegyházi és társadalmi-politikai gondjait szem előtt tartotta, megoldásukra pedig egy sajátos, a kor teológiai és szellemi áramlataiból bölcsen integráló szellemiséget alakított ki.
![]()
Régen élt emberek esetében sokszor gondot okoz, hogy adatok hiányában nehéz hitelesen megállapítani születési helyüket és idejüket. Sajnos Tofeus Mihály is közéjük tartozik. Egyesek szerint Magyarország délnyugaton fekvő Tófő nevű községében született, mások szerint Székelyhídon. Mindkét tábor tud érveket felhozni az igaza bizonyítására, de egyértelműen egyik állítás sem bizonyítható. Életrajzírói szerint Tofeus szülei Délnyugat-Dunántúlról menekültek el Székelyhídra. Tofeus névhasználata alapján feltételezhető, hogy ő maga Tófőt tartotta szülőhelyének. Apafi Mihálynak az 1673. júliusában tartott radnóti zsinat végzéseihez csatolt leirata „Michael Topheus de Tophö” formában közli a nevét, hasonlóképpen Teleki Mihály kővári főkapitánynak írt levelét „Székelyhídi Tofői Mihály” néven írta alá. De hogy valójában hogyan is áll a dolog a születési hely és idő ügyében, ekkora idői távlatból, adatok hiányában lehetetlen megmondani.
Székelyhídi, sárospataki, debreceni, majd váradi diákoskodása után külföldi tanulmányútra indult. 1646. szeptember 29-én iratkozott be a franekeri egyetemre. Tanulmányai során az utrechti, harderwijki, majd a leideni egyetemek hallgatója volt, majd 1649. júliusában szerzett doktori oklevelet a leideni egyetemen.
Hazatérve előbb nagyváradi, majd 1651-től sárospataki tanár lett. 1653-ban szentelték pappá. Ezután Bodrogkeresztúron, Diószegen, majd 1658-tól Szatmáron lelkészkedett, innen hívta meg Apafi Mihály fejedelem udvari papjának 1665-ben. 1679-ben választották meg a Tiszabecsi Gáspár halálával megüresedett erdélyi püspöki székbe.
Irodalmi munkásságáról Erdély egyik úttörő bibliográfusa, Bod Péter ezt írta 1766-ban: „Maga nem írt semmit, hanem a Fejedelem Asszony, Bornemissza Anna két Író-Deáki, Tisza-Újhelyi István, és Ovári Keszei János, a mint el-mondotta szájából, le-írták; a Bírák, Rúth, Sámuel könyveire, Szent Máté Evangyeliomára, és a Soltárokra tett Tanításait. Ez utolsót Világra is botsátották 1683-dik Esztendőben; de a többek Irásban maradtak.” Apafi Mihály fejedelem könyveinek 1707-es jegyzéke említ még egy Tofeus nevével jegyzett Genesis-kommentárt is, amit minden valószínűség szerint az előbbiekhez hasonlóan prédikációi alapján jegyeztek le. Tofeus ezek mellett még két vizsgatételt írt váradi rektorsága idején. Az 1650-ben Váradon megjelent egyik vizsgatételét a németalföldi arminiánusok (remonstránsok) ellen írta, amelyre evangélikus részről érkezett felelet Horváth András kassai rektor tollából. A disputáció folytatását még abban az évben megírta Tofeus, amelyre 1652-ben kapott választ. Felkészültsége és képességei tükrében szerénynek mondható ez az irodalmi hagyaték. Egyéb művei vagy elvesztek, vagy feltételezhető, hogy Tofeus a későbbiekben az udvari lelkészi, majd püspöki teendők mellett nem talált időt arra, hogy lelkészi szolgálatának megfogalmazott igehirdetéseit lejegyezze. Szervezett, politizált, kiterjedt levelezést folytatott, ezért tevékenységének ma is kézzelfogható egyetlen eredménye a fejedelmi nyomásra kiadott zsoltármagyarázat. Az adatok szerint Tofeus Mihály az erdélyi fejedelmi udvarban 1679. május 30-tól 1682. május 12-ig prédikált a Zsoltárok könyvéről. A prédikációk alapján megállapíthatjuk, hogy a jeles európai egyetemeket megjárt püspök teológiai nézeteit jelentősen befolyásolták azok a változások, melyek közel négy évtizedes teológusi tevékenysége idején következtek be az európai, és szinte azonnali recepcióval az erdélyi református egyházban. Ezek a szellemi hatások pontosan nyomon követhetők a zsoltárokról írt prédikációiban. És bár más bibliai könyvek alapján elmondott prédikációinak kéziratban maradt kötetei mind elkallódtak, teológiai szempontból ebből az egy kötetből is kétségtelenné válik, hogy a korszellem az igehirdetői hivatás mellett másodlagos volt Tofeus számára. Mindes esetben Isten igéjét hirdette, azzal intett, buzdított, gyakran nem könnyű helyzetekben is. A történelmi és a teológiai környezet szoros összefüggését figyelhetjük meg Tofeus prédikációiban, ami a kor sajátosságain túl a prédikációk elhangzásának körülményeinek is köszönhető. 1665-től udvari lelkészként, és 1679-től püspökként egy olyan hallgatóság előtt szólalt fel, amely számára igehirdetéseiben nemcsak a lelki táplálékot kínálta, hanem a napi politikai élet szabályait is. A fejedelmi udvarban hétköznap egyszer, vasárnaponta két alkalommal hirdetett igét. A hallgatóság mindenkori emberi gyarlóságát számításon kívül hagyva „ez a tény legfelső szinten biztosította, hogy az erdélyi politika és államigazgatás, meg az egyházkormányzat valóban a református keresztyén hitelveknek megfelelően follyék. Tofeus ugyanis a fejedelem és az udvar előtt tartott prédikációiban sokszor magyarázta úgy a Szentírást, hogy az aktuálpolitikai töltést is kapott, eligazítást jelentett, így az udvari lelkipásztor-püspök erkölcsi elveket vihetett be az igehirdetése révén a felső szintű politikai döntésekbe s egyúttal az egész erdélyi közéletbe.” Valójában Tofeus még a zsoltármagyarázatokban is panaszkodott, hogy a fejedelmi házaspáron kívül kevesen hallgatják alázattal és figyelemmel Isten igéjét, a főurak az istentisztelet alatt gyakran szundítanak vagy hivatali irataikat olvasgatják. Általános volt a főúri udvarok istentiszteleti életében a rendszertelenség, és az abból fakadó renyhe kegyesség-gyakorlás. Azonban ez nem kisebbítette a feladatot, hogy Isten igéje szerinti útmutatást nyújtson az egyház- és államvezetésben döntéseket hozó fejedelmi udvarnak, elmondva, hogy nem az anyagi haszon, a hatalom- és dicsvágy, hanem az öntudatos hit, az erkölcs és a nemzeti összefogás tartja meg a nemzetet.
Tevékenysége fő része az egyházszervező munka volt, de figyelme kiterjedt arra is, hogy az egyháznak nemcsak szervezeti és anyagi stabilitásra van szüksége, hanem az egyház elsődleges forrása, tápláléka Isten igéje. Így ő volt az egyik fő támogatója a Misztótfalusi Kis Miklós által megvalósított bibliakiadásnak, jóllehet, a Biblia megjelenését már nem élhette meg.
Szellemi irányultságának, érdeklődési körének távlatairól könyvtárának fennmaradt jegyzéke is árulkodik. Egy széles látókörű, érdeklődő embert feltételez ez a könyvjegyzék, aki jártas volt az európai szellemi irányzatok terén, és kellő nyitottsággal tudott egymás mellé helyezni egymásnak sokszor teljességgel ellentmondó köteteket is. A könyvek közül kevés maradt fenn, de a rendelkezésre álló kötetek azt bizonyítják, hogy Tofeus értő olvasó volt, aki jegyzetelt is a könyvlapok széleire, összefüggéseket, meglátásait, sok esetben javításait is feljegyezve. A könyvek címlapjára legtöbbször nemcsak a nevét, hanem latin jelmondatát is felírta: Per convitia et laudes, kifejezve ezzel, hogy rágalmak és dicséretek között halad az emberi élet útja.
Hogy mindezekben az eseményekben, szolgálatokban hol van maga az ember Tofeus? Felkészültsége, alapossága, eredményei mind-mind azt bizonyítják, hogy egy, Istentől kapott elhívatásának és az Anyaszentegyháztól kapott megbízatásának teljesen megfelelni vágyó ember volt. Mind szolgálata, mind a zsoltárok alapján elmondott prédikációi arról tanúskodnak, hogy korának közegyházi és társadalmi-politikai gondjait szem előtt tartotta, megoldásukra pedig egy sajátos, a kor teológiai és szellemi áramlataiból bölcsen integráló szellemiséget alakított ki.
Isten igéje iránti elkötelezettségét a 135. zsoltár magyarázatában megfogalmazott tanítása szerint ma is példaként állíthatjuk magunk elé: „Átkozott, elveszett szolga az, akinek Bibliája nincs, mert az az ő Urának akaratát nem tudja; nem tudja pedig az, aki az Isten beszédét nem tudja; nem tudja pedig az Isten beszédét, akinek Bibliája nincs. […] Meg nem tudnád te reformáta religio az Istennek köszönni azt, hogy ezt a szent könyvet megadta, s hagyta tenéked; hogy ezt a szövétneket meggyújtotta a te lábaid előtt: mert ha ez nem lett volna, honnan tudnád te az Istennek sok kegyelmességét eszedbe venni; mit tudnál az ő felsége irgalmassági felől; honnan vigasztalnád lelkedet háborúidban? Mi módon kóstolnád meg az ő felsége minden méznél édesebb beszédét?”
Tofeus Mihály református püspök 1684. október 23-án halt meg Gyulafehérváron, november 7-én temették el ugyanott.
Tofeus Mihály református püspök 1684. október 23-án halt meg Gyulafehérváron, november 7-én temették el ugyanott.
Kurta József-Tibor
a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet főkönyvtárosa
a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet főkönyvtárosa