Az idei esztendő I. negyedévi lelkészértekezletére az Érmelléki Egyházmegyében ez úttal Érbogyoszlóban került sor. A gyülekezeti terem melegségében fogadták az érkező lelkipásztorokat a hűvös március 13-i délelőttön.
Az értekezlet - szokás szerint - áhítattal kezdődött, melyet Forró Csaba csokalyi lelkipásztor tartott meg 1Tim 4, 12-16 igeversek alapján. Az igehirdető arra hívta fel a megjelent lelkipásztorok figyelmét, hogy a lelkipásztorok szolgálatának egyik klasszikus mércéje ez az ige, amelyhez újra és újra oda kell mérje magát mindenki. Manapság óriási hiány van a világban példaképekben, követésre méltó viselkedési mintákban. A sztárok, celebek, a média által „reklámozottak”, különféle valóság-showk „hősei” olyan mértékű rossz példát nyújtanak,
amelynek következményeit nem is annyira most, hanem évek multával fogja megérezni az egyház, amikor a televízióból viselkedni „tanuló”nemzedék felnő. Hatalmas feladatok várnak tehát a mindenkori Timóteusokra.
Az értekezlet folytatásaképpen Kovács Gyula, margittai lelkipásztor, lelkészértekezleti elnök köszöntötte az egybegyűlteket, és felkérte Dr. Vajda Sándor orvos-doktort, hogy tartsa meg előadását.
A doktor úr az aradi egyházmegyéből érkezett, aki az elmúlt évtizedekben több egyházi tisztséget is viselve építette egyházunkat legújabb kori történelme során. Ugyancsak több évtizedes a doktor úr érdeklődése Krisztus urunk keresztre feszítésével kapcsolatosan, ezért előadása is ezzel volt kapcsolatos: „A kereszthalál orvosi szemmel”.
Az izgalmas és érdekfeszítő előadást a doktor úr a téma komolyságához méltóan, alázattal fejtette ki. Az alapos kutatásoknak köszönhetően mindenki sok új információval gazdagodhatott a témában, olyan dolgokat tudhattunk meg, amelyekről a teológiai szakirodalom nem így, vagy nem ennyit mond el. Lelki mélységeket és magasságokat járhattunk meg, miközben az előadáson át Krisztus urunk hatalmas tusájának minden apró részletére fény derült anatómiai szempontból is. Köszönjük ezt az előadást!
Az alkalom a bogyoszlói asszonytestvérek szívéjes vendéglátásával fejeződött be, köszönet a finom ebédért!
Kovács Gyula lelkészértekezleti elnök több fontos tudnivalót osztott meg a lelkészi közösséggel a lelkészi továbbképzésről, amelynek kötelezettsége és szabályzata idéntől lépett érvénybe. A lelkészi továbbképzések egy új, szakmaiabb folyamata kezdődik el, amely 5 éves ciklusokban kívánja véghezvinni a lelkészek továbbképzését, amely idő alatt úgynevezett kreditpontokat kell gyűjteniük. Amennyiben a különféle képzéseket, szakmai fórumokat a lelkipásztorok nem használják ki, az következményekkel fog járni lelkészi pályájukon való előmenetelükben. Az új lelkészképző szabályrendelet a 60 évnél fiatalabb lelkipásztorokra vonatkozik.

Dr. Vajda Sándor

Kulcsár Árpád lp.