A magyar teológus panaszkodni ment Nagy Frigyes császárhoz, hogy a könyveit a határon lefoglalták.
- Jól van, segítségére leszek kendnek – mondta neki Frigyes. – De elébb tudni akarom: megérdemli-e? Szerzett-e az országomban tudományt, vagy csak sört ivott? Ezért vasárnap az udvari templomomban papolni fog; az alapigét én adom.
Eljön az istentisztelet órája, alapige azonban nincs. Hegyessi Kálmán nyugtalankodik, már fel kellene mennie a szószékbe, mikor az udvari tisztviselő a markába nyom egy lepecsételt levelet. Felbontja a szószékben; egy papírszelet hull ki a borítékból. Megnézi egyik oldalát: üres; megnézi a másikat: az is üres. De a magyar fiú nem ijedt meg, hanem rákezdi szépen, kenetesen:
- Itt sincs semmi, ott sincs semmi, a jó Isten a semmiből teremtette a világot…
És olyan prédikációt tartott a semmiből ő is, hogy Nagy Frigyes nem győzte bámulni.
