Quantcast
Channel: Érmelléki Református Egyházmegye
Viewing all articles
Browse latest Browse all 634

Segítségül kell hívni az Istent - avatóünnepség Poklostelken

$
0
0
Segítségül kell hívni az Istent

Biharország
Szőke Ferenc
2013/04/08
 
Nevet kapott a felújított gyülekezeti ház, és világháborús emléktáblát avattak Poklostelken.



Április 7-én püspöki istentisztelettel - Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét - ünnepelt a poklostelki református közösség. Ekkor adták át ugyanis a felújított gyülekezeti termet, ahol az istentiszteleteket is tartják, mivel a templom olyan állapotban van, hogy e célra nem használható. A püspök prédikációját az Apostolok cselekedetei második fejezetének 21. versére alapozta (Péter prédikációja): "Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." Reményvesztett pillanatainkban ne féljünk segítségül hívni Istent. Hittel és bizalommal tegyük ezt, és akkor a segítségnyújtás érkezni fog. Talán nem az általunk elképzelt időben és formában, de nem fog elmaradni. Úgy éljünk, hogy földi életünk után üdvözüljünk, és elnyerjük az örök életet. Hívni kell az Urat, hogy részese legyen életünknek, és mindenkor velünk legyen Nincs olyan ember, akinek ne lenne szüksége az Úr segítségére, hangsúlyozta Csűry püspök.

Prédikációja utáni imájában köszönetet mondott Istennek mindazért, amit a poklostelki közösségnek sikerült elérnie. Köszönetet mondott a névadónak, Lippai József református lelkésznek és tanítónak 33 évnyi áldozatos, önzetlen munkájáért. Köszönetet mondott továbbá azoknak a támogatóknak, akik segítettek a közösség építésében, anyagi javainak visszaszerzésében.

Az istentisztelet az Úr imájával és a "Tégy, uram, engem áldássá" kezdetű énekkel zárult, mely után leleplezték a gyülekezeti ház belső falára elhelyezett világháborús emléktáblát. Első és második világháborús hősök neve olvasható rajta, alatta idézet Jeremiás siralmaiból: "Emlékezz, Uram, mi történt velünk!"


A leleplezés megtisztelő feladatára Cseke Attila képviselőt és Darabont Tibor ottományi lelkipásztort kérték fel. Utóbbi az Érmelléki Református Egyházmegyét képviselte. Ünnepi beszédében Cseke Attila, hangsúlyozta, hogy ezek az emberek legdrágább értéküket, az életüket áldozták azért, hogy utódaiknak jobb legyen. Talán nekik is köszönhető, hogy ma itt vagyunk. Becsületbeli kötelességünk, hogy időről időre megemlékezzünk róluk, mondta. Szabó István nyugalmazott ottományi iskolaigazgató a Don-kanyar áldozataira emlékezett. A beszédek között Demeter Krisztina népdalokat énekelt. A megemlékezés végén az emléktábla alá koszorút helyezett el Erős Joó Enikő tiszteletes asszony, Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei elnöke, Cseke Attila és képviselőtársa, Szabó Ödön, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

Az ünnepség Lippai József életének és munkásságának rövid ismertetésével folytatódott, melyet Erős Joó Enikő és Jónás Sándor bályoki református lelkipásztor vállalt magára. A család nevében a jelenlévők közül Kovács Sándorné Lippai Gabriella mondott köszönetet. Mivel a névadó emléktábláját a külső falon helyezték el, a gyülekezet kivonult az udvarra. Ott hangzott el Szabó Ödön ünnepi beszéde. Hangsúlyozta, hogy eddig is segítettek minden nagyobb beruházásban, és ezután is segíteni fognak lehetőségeik szerint.

A református főpap megáldotta az épületet és az emléktáblákat. Utóbbiak tervezője, illetve kivitelezője Balla Tímea és Balla Domokos. Ezen a helyszínen a fent említetteken kívül Bradács Alíz, Margitta körzet RMDSZ-elnöke is elhelyezte koszorúját. A megemlékező, illetve névadó és avatóünnepség nemzeti imánk közös éneklésével végződött.

Viewing all articles
Browse latest Browse all 634