A furtai református egyháznak két harangja van. Az egyiket 1743-ban, a másikat 1854-ben öntötték. Ez újabb négy mázsás harangnak az a története, hogy a furtaiak 1849-ben kis harangjukat önként felajánlották a magyar kormánynak: öntessen belőle ágyút. A harangot azonban, hogy-hogysem, nem használták fel. Az aradi várban maradt, s ott találtak rá a németek is. A felírásból meglátszott, hogy a harang a furtai református egyházé. 1850-ben az egyházhoz leirat érkezett, melyben az volt, hogy a furtaiak, ha harangjukat kényszerítve adták át a forradalmi kormánynak, folyamodjanak a harangért, és vissza fogják kapni. Ennek utána összegyülekeztek a presbiterek, tanácsot tartani: mi tévők legyenek. De nem igen sokat beszéltek, mert felállott Juhász János presbiter, községi bíró, és azt mondta:
- Mi nem erőszakra, mi önkéntesen adtuk harangunkat oda. Tehát vesszen inkább minden harangunk, csak a becsületünk maradjon meg.
Mire aztán elhatározták, hogy a harangért nem folyamodnak a németekhez, hanem öntetnek a maguk emberségéből másat. Így is lett ez 1854-ben.
- Mi nem erőszakra, mi önkéntesen adtuk harangunkat oda. Tehát vesszen inkább minden harangunk, csak a becsületünk maradjon meg.
Mire aztán elhatározták, hogy a harangért nem folyamodnak a németekhez, hanem öntetnek a maguk emberségéből másat. Így is lett ez 1854-ben.
