Október 26-án, pénteken Biharkeresztesre várták az öt határmenti egyházmegye (érmelléki, bihari –Románia-, bihari – Magyarország -, hajdúvidéki és debreceni) lelkészeit az évente megtartott találkozóra. Bár most elég késő őszre maradt e rendezvény, mégis Isten kegyelmét és áldását tapasztalhattuk meg a drága napsütésben és a késő őszi kellemes időjárásban. A beígért rossz idő csak szombat délután, a találkozó zárása után érkezett meg.
A házigazda Bihari Református Egyházmegye esperesi hivatalában volt a gyülekező és regisztráció, majd a Gondviselés Háza Idősek Otthonában fogyaszthatták el a résztvevők a közös ebédet. Sajnos meglepően kevesen gyűltünk össze, pedig Nagy Zsolt esperes úr is kiemelte, hogy ennek a rendezvénynek a találkozás lenne a lényege. Talán az időpont nem volt a legjobb, talán az időjárás ijesztett meg egyeseket, talán más problémák jöttek közbe. Természetesen úgy sohasem lesz, hogy mindenkinek jó legyen, de akkor is kár lenne, ha ilyen szép alkalmak az érdeklődés hiányában megbuknának. Azért jól eső büszkeség töltött el, amikor némi számolgatás után úgy tűnt számomra, hogy az Érmelléki Egyházmegye képviseltette magát a legnagyobb létszámban.
Ebéd után egy kis kirándulás következett a Bihari Egyházmegyében. Először Magyarhomorogra utaztunk át, ahol az 1800-as évek végén épült, s tavaly felújított református templomot tekinthettük meg. A helyi tiszteletes lelkesen mutatta be gyülekezetét, annak gondjait, a templomot, s beszámolt a felújítás, s erre a munkálatra készített uniós pályázat nehézségeiről is. Innen Csökmőre vezetett az utunk, ahol szintén terülj-terülj asztalkával fogadtak, csakúgy, mint Homorogon. Egy szóval a fogyókúrát itt el lehetett felejteni. Presbiterek és nőszövetségi tagok jóleső, meleg szeretettel fogadtak bennünket bármerre jártunk is.
Csökmőn ünnepi istentiszteletre hívtak a harangok. Az igét Rákosi Jenő érmelléki esperes hirdette a szintén uniós pályázatból gyönyörűen felújított templomban. A Kolossé 4,17 alapján a szolgálatról, a vigyázásról szólt a prédikátor. Kihangsúlyozta, hogy nemcsak a lelkészeknek kell az ige szolgálatát végezni, hanem minden keresztyénnek, s hogy nemcsak szóban kell álljon a mi szolgálatunk, hanem cselekedetekben is. Az esperes úr több momentumot is előhozott Dr. Kiss Ferenc teológiai professzor és diakónus életéből, s szíven ütő hitvallását is a gyülekezet lelkébe írta: „Szeretet az égig, áldozat a vérig, szolgálat a sírig.” Az ünnepi istentiszteleten a Csökmői Fúvós Quartett is szolgált, majd a helyi esperes köszöntötte a gyülekezetet és a lelkészeket. Az istentiszteletről a gyülekezet átvonult ahhoz a házhoz, mely a II. világháború előtt Dr. Kiss Ferenc alapítása által Aggmenházként működött 26 idősnek hajlékot és ellátást biztosítva. E ház falán leplezték le a 150 éve született Kiss Ferenc emléktáblát. Ünnepi beszédében Czibere Károly a MRE Szeretetszolgálati Irodájának vezetője kifejtette, hogy a szeretetszolgálat azt jelenti, hogy bele viszem Jézus Krisztust az életembe először is, azután a szolgálatomba, s harmadszor a társadalomba, s erre példaként említette Kiss Ferenc életét és szolgálatát.
Az ünnepség és vendéglátás után már sötétben értünk vissza Biharkeresztesre, ahol bőséges és finom vacsora közben jóízű beszélgetésekre és ismerkedésekre került sor. Sajnos szolgálatok miatt többen el kellett jöjjünk a befejező napról, de akik maradtak nem bánták meg. A szálláshelyen való elhelyezkedést még éjszakába nyúló beszélgetés követte, mint régen a Teológia folyosóin.
Másnap, szombaton a szintén bőséges reggeli után, a romániai bihari egyházmegye főjegyzője hirdette az igét, hogy ne csak a test, hanem a lélek is jól lakjon. A résztvevők megszemlélhették a Református Művészeti Iskolát, majd a Közösségi Házban diákjainak műsorában is gyönyörködhettek. Az előadást a Szarkaláb Néptáncegyüttes fellépése zárta, míg maga a program, ha már ebéddel kezdődött, ebéddel is zárult.
Bár a találkozó mellőzött minden fényűző programot és cicomát, mégis a maga szerény és puritán mivoltában is lelkileg felemelő, és a résztvevőkben szép emlékeket hagyó volt. Valóban a lényegre törekedtek a szervezők, a találkozás pillanatát megragadni és kihasználni, s közben bepillantást nyerhettünk a Bihari Egyházmegye életébe és küzdelmeibe is. Sőt még egy kicsit vigasztaló is volt, hogy a határ túl oldalán is ugyanazokkal a gondokkal (lélekszámfogyás, anyagi nincstelenség, pályázati kínlódások, üresedő templomok) küzdenek, mint mi határon innen. Rádöbbenhettünk, hogy egy cipőben járunk, s egy oldalon harcolunk, a Krisztus oldalán, még akkor is, ha egy átkos határ szét is szakított bennünket régen.
Mindenki találhatott felüdítő élményt e találkozón: a fiatalabbak szétnézhettek ezen a vidéken is, ismerkedhettek, az idősebbek pedig már a régi barátokat, kollégákat üdvözölhették örömmel. Nem volt hiábavaló az együtt töltött idő, sőt úgy hiszem nyereséggel térhettek haza a résztvevők. Köszönet érte a szervezőknek és a Jó Istennek, aki megáldotta találkozásunk örömét.
A házigazda Bihari Református Egyházmegye esperesi hivatalában volt a gyülekező és regisztráció, majd a Gondviselés Háza Idősek Otthonában fogyaszthatták el a résztvevők a közös ebédet. Sajnos meglepően kevesen gyűltünk össze, pedig Nagy Zsolt esperes úr is kiemelte, hogy ennek a rendezvénynek a találkozás lenne a lényege. Talán az időpont nem volt a legjobb, talán az időjárás ijesztett meg egyeseket, talán más problémák jöttek közbe. Természetesen úgy sohasem lesz, hogy mindenkinek jó legyen, de akkor is kár lenne, ha ilyen szép alkalmak az érdeklődés hiányában megbuknának. Azért jól eső büszkeség töltött el, amikor némi számolgatás után úgy tűnt számomra, hogy az Érmelléki Egyházmegye képviseltette magát a legnagyobb létszámban.
Ebéd után egy kis kirándulás következett a Bihari Egyházmegyében. Először Magyarhomorogra utaztunk át, ahol az 1800-as évek végén épült, s tavaly felújított református templomot tekinthettük meg. A helyi tiszteletes lelkesen mutatta be gyülekezetét, annak gondjait, a templomot, s beszámolt a felújítás, s erre a munkálatra készített uniós pályázat nehézségeiről is. Innen Csökmőre vezetett az utunk, ahol szintén terülj-terülj asztalkával fogadtak, csakúgy, mint Homorogon. Egy szóval a fogyókúrát itt el lehetett felejteni. Presbiterek és nőszövetségi tagok jóleső, meleg szeretettel fogadtak bennünket bármerre jártunk is.
Csökmőn ünnepi istentiszteletre hívtak a harangok. Az igét Rákosi Jenő érmelléki esperes hirdette a szintén uniós pályázatból gyönyörűen felújított templomban. A Kolossé 4,17 alapján a szolgálatról, a vigyázásról szólt a prédikátor. Kihangsúlyozta, hogy nemcsak a lelkészeknek kell az ige szolgálatát végezni, hanem minden keresztyénnek, s hogy nemcsak szóban kell álljon a mi szolgálatunk, hanem cselekedetekben is. Az esperes úr több momentumot is előhozott Dr. Kiss Ferenc teológiai professzor és diakónus életéből, s szíven ütő hitvallását is a gyülekezet lelkébe írta: „Szeretet az égig, áldozat a vérig, szolgálat a sírig.” Az ünnepi istentiszteleten a Csökmői Fúvós Quartett is szolgált, majd a helyi esperes köszöntötte a gyülekezetet és a lelkészeket. Az istentiszteletről a gyülekezet átvonult ahhoz a házhoz, mely a II. világháború előtt Dr. Kiss Ferenc alapítása által Aggmenházként működött 26 idősnek hajlékot és ellátást biztosítva. E ház falán leplezték le a 150 éve született Kiss Ferenc emléktáblát. Ünnepi beszédében Czibere Károly a MRE Szeretetszolgálati Irodájának vezetője kifejtette, hogy a szeretetszolgálat azt jelenti, hogy bele viszem Jézus Krisztust az életembe először is, azután a szolgálatomba, s harmadszor a társadalomba, s erre példaként említette Kiss Ferenc életét és szolgálatát.
Az ünnepség és vendéglátás után már sötétben értünk vissza Biharkeresztesre, ahol bőséges és finom vacsora közben jóízű beszélgetésekre és ismerkedésekre került sor. Sajnos szolgálatok miatt többen el kellett jöjjünk a befejező napról, de akik maradtak nem bánták meg. A szálláshelyen való elhelyezkedést még éjszakába nyúló beszélgetés követte, mint régen a Teológia folyosóin.
Másnap, szombaton a szintén bőséges reggeli után, a romániai bihari egyházmegye főjegyzője hirdette az igét, hogy ne csak a test, hanem a lélek is jól lakjon. A résztvevők megszemlélhették a Református Művészeti Iskolát, majd a Közösségi Házban diákjainak műsorában is gyönyörködhettek. Az előadást a Szarkaláb Néptáncegyüttes fellépése zárta, míg maga a program, ha már ebéddel kezdődött, ebéddel is zárult.
Bár a találkozó mellőzött minden fényűző programot és cicomát, mégis a maga szerény és puritán mivoltában is lelkileg felemelő, és a résztvevőkben szép emlékeket hagyó volt. Valóban a lényegre törekedtek a szervezők, a találkozás pillanatát megragadni és kihasználni, s közben bepillantást nyerhettünk a Bihari Egyházmegye életébe és küzdelmeibe is. Sőt még egy kicsit vigasztaló is volt, hogy a határ túl oldalán is ugyanazokkal a gondokkal (lélekszámfogyás, anyagi nincstelenség, pályázati kínlódások, üresedő templomok) küzdenek, mint mi határon innen. Rádöbbenhettünk, hogy egy cipőben járunk, s egy oldalon harcolunk, a Krisztus oldalán, még akkor is, ha egy átkos határ szét is szakított bennünket régen.
Mindenki találhatott felüdítő élményt e találkozón: a fiatalabbak szétnézhettek ezen a vidéken is, ismerkedhettek, az idősebbek pedig már a régi barátokat, kollégákat üdvözölhették örömmel. Nem volt hiábavaló az együtt töltött idő, sőt úgy hiszem nyereséggel térhettek haza a résztvevők. Köszönet érte a szervezőknek és a Jó Istennek, aki megáldotta találkozásunk örömét.
Jakó Sándor Zsigmond
