Csiha Kálmán: Keresztúton (vers)

Csiha Kálmán



Kialvó lámpám lengetem
fogyó olajjal, csendesen
a vaksötét, nagy éjszakába.
Hiába jön vándor, téveteg,
aki régen eltévedett,
s most hazatalál, rám találva.

Vajon hallik-e még szavam,
vajon lesz-e még olajam,
és lesz-e lángom reggelig,
mikor a komor fák alatt
a fény, amerre elhalad
dermedő testem meglelik?

Én Krisztusom, adj erőt nékem
vérkönnyes szívem, gyenge mécsem
szikrázó lánngal töltsd tele.
Vértől sikamlós éjszakába
ne halgassak dzsinnek szavára:
világítsak Rád, fölfelé.

S ha úgy végezted: hiába légyen
minden vérkönnyes szenvedésem:
reggel nem jön, s halál ölelne:
Itt vedd magamhoz lámpa lelkem,
itt hulljak el, békére lelten
kereszted tövét átölelve.