Quantcast
Channel: Érmelléki Református Egyházmegye
Viewing all articles
Browse latest Browse all 634

Jótékonysági est az ÉRDA javára

$
0
0

 

Óriási közönségsikert aratott Tóth-Máthé Miklós Én, Károli Gáspár című monodrámája, melyet Varga Sándor előadásában, az Érmelléki Református Egyházmegye szervezésében mutattak be a székelyhídi városi színházban rendezett jótékonysági est keretében, 2022. október 30-án.

Az ÉRDA (Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány) javára több mint 10.000 lej adomány folyt be, mely azt mutatja, hogy érmellék református közösségében még ezekben az ínséges időkben is van erő. Tudunk jók lenni!

Az esemény Bara László esperes igei köszöntésével kezdődött. Az alkalomhoz illően a Luther-zsoltárnak is nevezett 46. zsoltárt olvasta fel, melyet parafrazálva az „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű reformációi énekként talán sokkal jobban ismerünk. Kiemelte, hogy a mai világ alapérzése a terhek és nehézségek miatti félelem, ezért fontos elhangozzék az igei igazság, ami erőt adott már annyi hívő embernek: „azért nem félek!” Ez az erő abból a megtapasztalt Istenélményből táplálkozik, hogy velünk van Isten. Az Ő jelenléte és igéje adhat-adjon erőt!

Béres Csaba székelyhídi polgármester házigazdaként szólt a nézőkhöz. Beszédében kitért arra, hogy örömmel mondott igent a felkérésre, hogy a városi színház adjon helyet az előadásnak. Elmondta, hogy az egy éve átadott épületben már több mint hetven kulturális eseményt rendeztek. Reményét fejezte ki, hogy ez nem egyszeri alkalom és a jövőben az érmelléki egyházmegyével közösen fognak még rendezvényeket szervezni.

A színpadi előadás megkezdése előtt még Barabás Tündediakónus, az ÉRDA vezetője szólt a nagyérdeműhöz. Örömét fejezte ki, hogy több év kihagyás után, esperes úr kezdeményezésére ismét jótékonysági estet szervezhettek. Röviden bemutatta az alapítvány karitatív tevékenységét, melyet 1998-ban hozott létre érmellék 37 református gyülekezete.

A cél máig sem változott: a mélyszegénységben élők támogatása, lelkigondozás, tanácsadás és ügyintézés számukra. Elmondta, hogy idén 132 családot támogatnak különféle módon. 51 család (157 családtag) részesül több hónapon át kenyértámogatásban az érmelléki gazdák gabonatámogatása révén; karácsonykor és húsvétkor nagy értékű tartós élelmiszercsomagot osztanak szét; ősszel a rászoruló gyerekek tanszercsomagot kapnak; a fogyatékkal élők számára pedig táborokat és különböző foglalkozásokat szerveznek.

Az alapítvány külföldi és belföldi támogatásokból, egyházmegyei és gyülekezeti hozzájárulásokból, profitadó felajánlásokból és pályázati forrásokból végzi áldásos munkáját.

Az elhangzottak után került sor a több mint egy órás előadásra, mely Károli Gáspár életének eseményeire való visszaemlékezés formájában mesélte el a bibliafordítás rögös útját, felelevenítve a gönci és vizsolyi nehézségeket, történelmi viszonyokat és a sorsfordító eseményeket, melyek mind közrejátszottak a monumentális alkotás megszületésében. A száz főnél is nagyobb hallgatóság Varga Sándor színművész ragyogó játékának köszönhetően megsejthetett valamit mindabból a lelki vívódásból, ami öreg bibliafordítónkban játszódhatott le.

Az előadás végén Bara László esperes megköszönte a színvonalas és hiterősítő előadást, illetve a résztvevőknek a jelenlétet és az adományokat, melyből kiviláglik, hogy Érmellék tudja, hogy mi a feladata: odafigyelni egymásra!

Tokár Sándor


Viewing all articles
Browse latest Browse all 634