Quantcast
Channel: Érmelléki Református Egyházmegye
Viewing all articles
Browse latest Browse all 634

Őszi presbiteri konferencia

$
0
0

2022. október 16-án, Hegyközszentmiklóson tartotta szokásos őszi konferenciáját az Érmelléki Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége.





Isten igéjét Bara László esperes hirdette a Gal 6,2-5 igerész alapján. Igemagyarázatában a közös teherviselősről szólt, ami az egyik legszebb keresztyéni lehetőség. Az előttünk álló időben lássuk meg a másik ember terheit, szükségleteit, mi az, amiben segítenünk kell.

Pál apostol a keresztyén közösségek élettörvényévé teszi ezt. Napjainkban egyre divatosabb az elszigetelődés, a magány, ami annak az önmaga felé forduló embernek az alapviszonyulása, ami arra tekint, hogy mi a fontos nekem: elég nekem a sajátom!

Természetes, hogy az ember szereti önmagát, hiszen vigyáz önmagára, egészségére, értékeire, de szeretjük-e a másik embert? Közös teherviselés ugyanis csak ott lehetséges, ahol szeretet van!

Vannak azonban belső, lelki terhek is, amiket szintén nehéz hordozni. Az Istentől kapott feladatokat is vállalni kell, hordozni kell. Jó azokra is odafigyelni – mondja az apostol.

Presbiterként, lelkipásztorként meglátva, hogy valaki terhet hordoz, melléállunk, hiszen testvérek vagyunk. A kicsi gyermeket, aki játékból hátán cipeli kistestvérét, ha megkérdezzük: nem nehéz, miért cipeled, azt a választ kapjuk, hogy mert a testvérem!

Nagyon nehéz, fenyegető időkkel riogatnak minket: drágaság és szükség lesz, harc és háború közeleg. Jó tudni, hogy keresztyénként számíthatunk egymásra. Érmelléki presbiterek és lelkipásztorok lássuk meg ezeket a terheket és együtt enyhítsünk azokon!



Az igehirdetés után Mészáros János, a presbiteri szövetség elnöke köszöntötte az egybegyűlteket és megköszönte esperes úr szolgálatát. Tóth Andrást, az Egyházkerületi presbiteri szövetség elnökét kérte fel szólásra, aki a 2Pt 1,10 igeverssel köszöntötte a konferencia résztvevőit.



Köszöntésében hangsúlyozta: sosem volt még ekkora szükség a hűséges presbiterek példamutatására, mint most. Reményét fejezte ki, hogy az előadás is a református identitás erősítésére szolgál majd.



Az előadás megkezdése előtt Árus László házigazda lelkipásztor szólt a jelenlévőkhöz. Szorgalmazta, hogy kötetlen formában is találkozzanak érmellék presbiterei, hiszen az egymástól messze fekvő gyülekezetekből érkezők alig-alig ismerik egymást.



Simon-Szabó Istvánérkörtvélyesi lelkipásztor „Babonák és hiedelmek a református ember életében” címmel tartott előadást. A fogalmi tisztázások után a gyakorlati példák következtek, amiket a jelenlévők saját példáikkal, tapasztalataikkal, emlékeikkel is kiegészítettek egymás okulására.

Az előadás és az alkalom azzal a szentírási igazsággal zárult, miszerint Isten az utat mutatja, amit pedig nem fed fel előttünk, azt az emberi kíváncsiság ne kutassa, hanem hívő szívvel várja ki annak beteljesedését.

Az alkalom bőséges és finom vacsorával zárult a helyi kultúrotthonban.


Tokár Sándor


Viewing all articles
Browse latest Browse all 634