Az első világégésben életüket vesztettek tiszteletére állított emlékmű felújítását ünnepelték július utolsó hétvégéjén Csokalyon. Nemcsak a templomkertben lévő emlékmű, hanem annak környezete is megújult. Az eseménysor templomi együttléttel kezdődött.
Napsütéses vasárnap reggel köszöntötte a csokalyiakat. A templomig vezető parkosított ösvény mentén, bokrok mélyéből feltörő vidám madárcsivitelés rálicitált a harangzúgásra. A padsorok megteltek az ünnepségre érkezőkkel, hisz szinte mindenkinek akad a faluban valamilyen egyenes, vagy oldalági olyan felmenője, aki a világháborúban vesztette életét. Ez alkalomból Forró László egyházkerületi főjegyző hirdette az igét, de még mielőtt a szószék magasából csokorrá bontotta volna a Lukács evangéliumának 14-ik részéből vett alapigét, Kolumbán Andrea kántor vezetésével a gyülekezeti kórus szolgálatát hallgathatták a jelenlévők. Az igeszóló kitért a száz évvel ezelőtti eseményekre, arra a traumasorozatra, ami a virággal díszített szerelvényeken frontra induló katonák hurráoptimizmusától a végkifejletig vezetett. Ma már kövek emlékeztetnek minderre… Manapság is megvannak a küzdelmeink, a feladataink, a ránk testált kötelesség. Eredményesek csak akkor lehetünk, ha mindenben és mindenkor Istenben látjuk a megoldást, oly módon, hogy mindenünket, teljes valónkat átadjuk neki, ahogyan a Heidelbergi Kátéban is megfogalmazódik: „…mind testestől, mind lelkestől, akár élek, akár halok, nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok…”, összegezhető az egyházkerületi főjegyző által elmondott gondolatsor.
Megújult a környezet is
Tokár Sándor helyi lelkész megköszönte Forró Lászlónak az igei szolgálatot, egyúttal sok sikert kívánt az általa pásztorolt hegyközkovácsi gyülekezetben folyó templomfelújítás munkálataihoz. Az emlékműről szólva elmondta, hogy a néhány évig tartó észak-erdélyi magyar uralom idején, 1940 szeptemberében épült, és az országzászló talapzatául szolgált, majd felkerült rá az első világháború áldozatainak neveit tartalmazó tábla. Az eltelt évtizedek alatt a talapzat egyik sarka megsüllyedt, a neveket hordozó betűket is moha ülte. A Bethlen Gábor Alaphoz fordultak segítségért, a felújításra 1,5 millió forint (22.000 lej) pályázati pénzt kaptak. Nemcsak a templomkertben lévő emlékmű, hanem annak környezete is megújult, gránit térkővel terítették, magnólia csemetéket ültettek, illetve padokat helyeztek ki. Két reflektor világítja meg a teret. Egyúttal a templomig vezető járdát is kicserélték. Az emlékművet és a rajta lévő emléktáblát speciális védőszerekkel kezelték. A pályázati pénzen kívül a gyülekezeti tagok adományaként 1355 lej gyűlt össze, sorolta a tiszteletes, aki külön köszönetet mondott Csuka Józsefnek (a gyülekezet presbitere), Székelyhíd alpolgármesterének és az önkormányzatnak az általuk nyújtott támogatásért. Továbbá megköszönte Domahidi Lóránd tervező, Csegő Benjámin kivitelező és Szilágyi László fáradozását. Utóbbi a márványtábla betűit festette át.
Helyi vonatkozások
Az ünnepségen jelen lévő Péter I. Zoltán helytörténész felidézte az első világháború eseményeinek helyi vonatkozásait. A Debrecenbe berukkolt csokalyiak többsége megjárta a legnehezebb csatatereket is, az első világháborúból 64-en soha nem tértek haza. Első körben a 19–35 éveseket öltöztették bakaruhába, de amikor a katonai helyzet súlyosbodott, a felső korhatárt 42 évre módosították, ismertette a helytörténész. A templomi ünnepség Bai Lóránt trombitakísérete mellett a Szózat eléneklésével zárult. Az emlékhelyhez vonulókhoz a helyi görögkatolikusok is csatlakoztak Erdődi Endre lelkipásztor vezetésével. A kórusszolgálatot követően koszorúzásra került sor, majd pedig a Himnusz eléneklésével zárult a rendezvény.
Borczi Máté cikke, megjelent a Bihari Naplóban
![]()
Napsütéses vasárnap reggel köszöntötte a csokalyiakat. A templomig vezető parkosított ösvény mentén, bokrok mélyéből feltörő vidám madárcsivitelés rálicitált a harangzúgásra. A padsorok megteltek az ünnepségre érkezőkkel, hisz szinte mindenkinek akad a faluban valamilyen egyenes, vagy oldalági olyan felmenője, aki a világháborúban vesztette életét. Ez alkalomból Forró László egyházkerületi főjegyző hirdette az igét, de még mielőtt a szószék magasából csokorrá bontotta volna a Lukács evangéliumának 14-ik részéből vett alapigét, Kolumbán Andrea kántor vezetésével a gyülekezeti kórus szolgálatát hallgathatták a jelenlévők. Az igeszóló kitért a száz évvel ezelőtti eseményekre, arra a traumasorozatra, ami a virággal díszített szerelvényeken frontra induló katonák hurráoptimizmusától a végkifejletig vezetett. Ma már kövek emlékeztetnek minderre… Manapság is megvannak a küzdelmeink, a feladataink, a ránk testált kötelesség. Eredményesek csak akkor lehetünk, ha mindenben és mindenkor Istenben látjuk a megoldást, oly módon, hogy mindenünket, teljes valónkat átadjuk neki, ahogyan a Heidelbergi Kátéban is megfogalmazódik: „…mind testestől, mind lelkestől, akár élek, akár halok, nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok…”, összegezhető az egyházkerületi főjegyző által elmondott gondolatsor.
Megújult a környezet is
Tokár Sándor helyi lelkész megköszönte Forró Lászlónak az igei szolgálatot, egyúttal sok sikert kívánt az általa pásztorolt hegyközkovácsi gyülekezetben folyó templomfelújítás munkálataihoz. Az emlékműről szólva elmondta, hogy a néhány évig tartó észak-erdélyi magyar uralom idején, 1940 szeptemberében épült, és az országzászló talapzatául szolgált, majd felkerült rá az első világháború áldozatainak neveit tartalmazó tábla. Az eltelt évtizedek alatt a talapzat egyik sarka megsüllyedt, a neveket hordozó betűket is moha ülte. A Bethlen Gábor Alaphoz fordultak segítségért, a felújításra 1,5 millió forint (22.000 lej) pályázati pénzt kaptak. Nemcsak a templomkertben lévő emlékmű, hanem annak környezete is megújult, gránit térkővel terítették, magnólia csemetéket ültettek, illetve padokat helyeztek ki. Két reflektor világítja meg a teret. Egyúttal a templomig vezető járdát is kicserélték. Az emlékművet és a rajta lévő emléktáblát speciális védőszerekkel kezelték. A pályázati pénzen kívül a gyülekezeti tagok adományaként 1355 lej gyűlt össze, sorolta a tiszteletes, aki külön köszönetet mondott Csuka Józsefnek (a gyülekezet presbitere), Székelyhíd alpolgármesterének és az önkormányzatnak az általuk nyújtott támogatásért. Továbbá megköszönte Domahidi Lóránd tervező, Csegő Benjámin kivitelező és Szilágyi László fáradozását. Utóbbi a márványtábla betűit festette át.
Helyi vonatkozások
Az ünnepségen jelen lévő Péter I. Zoltán helytörténész felidézte az első világháború eseményeinek helyi vonatkozásait. A Debrecenbe berukkolt csokalyiak többsége megjárta a legnehezebb csatatereket is, az első világháborúból 64-en soha nem tértek haza. Első körben a 19–35 éveseket öltöztették bakaruhába, de amikor a katonai helyzet súlyosbodott, a felső korhatárt 42 évre módosították, ismertette a helytörténész. A templomi ünnepség Bai Lóránt trombitakísérete mellett a Szózat eléneklésével zárult. Az emlékhelyhez vonulókhoz a helyi görögkatolikusok is csatlakoztak Erdődi Endre lelkipásztor vezetésével. A kórusszolgálatot követően koszorúzásra került sor, majd pedig a Himnusz eléneklésével zárult a rendezvény.
Borczi Máté cikke, megjelent a Bihari Naplóban
