„Szivárvány tábor – együtt az időtlen szeretetben”
Hosszú idők után július 9–12. között újra megszervezésre került a fogyatékkal élők részére a várva várt tábor, ezúttal Sólyomkőváron, amelyben az ÉRDA és a nagyváradi Méhecske műhely tagjai vettek részt. Az esemény a „Szivárvány tábor” nevet viselte, mottójául pedig az „Együtt az időtlen szeretetben” jelmondatot választották.
A főszervezők Balla Júlia, az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány ügyvezetője, valamint Bara Tünde, a nagyváradi Méhecske műhely projektmenedzsere voltak.
Sólyomkőváron összesen 26-an voltunk jelen, a szervezőkön kívül önkéntesek, fogyatékkal élők és azok hozzátartozóink.
Hétfőn a tábor megnyitását követően játék segítségével egymás megismerése következett. Ezután megalakult három csapat: a Szivárvány színű pillangók, a Gyíkvadászok és a Vidám csapat. Közös éneklést követően Turucz Imola, debreceni teológus a szőlőmunkások példázatáról beszélt. Ennek kapcsán azt tanulhattuk meg, hogy az Úr mindenkit egyformán szeret. A nap programsorozata textilfestéssel zárult.
A kedd reggeli tornával kezdődött, majd játékkal folytatódott. A nap bibliai története Zákeusról szólt, aki vámszedő volt, de Jézus, aki Jerikói útja során nála szállt meg, változást hozott az életébe, maga felé fordította. A történetet Tóth Henriett, sárospataki teológus tárta elénk. A kézműves foglalkozás keretében aznap papírvirágokat hajtogattunk, amellyel feldíszítettük a táborhely teraszát. Az ebédet és a pihenőt túrázás követte, amit nagyon élvezett az egész társaság, ám fagyizás után visszaparancsolt bennünket a természet, ázva-fázva versenyeztünk, ki ér vissza hamarabb a szálláshelyre. Majd társas- és kártyajátékok kerültek elő, amikkel vacsoráig vidáman telt el az idő. Vacsora után önfeledt bulizás, táncolás volt a soron következő program, amelyhez mai slágerek adták a ritmust. Aki a társaságra nézett, rögtön elfeledhette a mindennapok fárasztó gondját, mivel ritkán látott vidámság uralkodott az egész térben. Ezután „A legszebb ajándék” című film megtekintésére került sor. A filmben egy gazdag fiú az örökségére vágyott, ám annak megszerzését a fiú nagyapja feltételekhez kötötte, amelyeket a fiú sikeresen teljesített, és amelyek végül nagyobb ajándékul szolgáltak az ifjúnak a további életére nézve, mint a hőn áhított vagyon. A film tanulsága tehát az emberek számára az, hogy Isten csak próbák sorozata után adhatja meg, amire vágyunk, különben nem értékelnénk kellőképpen, amit Tőle kapunk. Az életünkben a próbákat pedig azért adja, hogy ezek által erősödjön a hitünk. A tizenkét ajándék: a munka ajándéka, a pénz ajándéka, a barátok ajándéka, a tanulás ajándéka, a küzdés ajándéka, a család ajándéka, a nevetés ajándéka, az álmodozás ajándéka, az adakozás ajándéka, a hála ajándéka, egy tökéletes nap ajándéka és végül, de nem utolsó sorban a szeretet ajándéka.
A szerdai nap szintén tornával vette kezdetét. A reggeli utáni áhítat keretén belül Veréb Nikolett, sárospataki teológus az elveszett drachma példázatával kapcsolatosan tartott előadást, melynek lényege az volt, hogy Isten megtalálja az elveszett bárányát ugyanúgy, ahogy a házasulandó nő is megtalálta az egész napos takarítás után az elvesztett drachmáját, amely kimondhatatlanul értékes volt számára. A történetet egy rövid mese követte, mely a Foltmanók címet viselte, mondanivalója pedig az volt, hogy Krisztus a hibáinkat és az erényeinket figyelmen kívül hagyja, nem ítélkezik felettünk, mivel Ő alkotott, s bárkinél jobban ismer, önmagunkért szeret minket. Ezt a már jól megszokott, lelkeket felemelő közös éneklés követte. A csoportos játékokat követően a délelőtti kézműves foglalkozáson gyertyaöntés következett, majd a tábor emlékét őrző szöveten mindenki otthagyta kézlenyomatát. Ebéd után volt, aki kicsit pihenőre ment, mások sakkoztak vagy malmoztak. Délután szalvéta technikával díszített üvegeket készítettünk. Míg a művek száradtak, különleges feladatot kaptak a táborozók. Párokba rendeződve egy előzőleg megmutatott képet kellett megrajzolni úgy, hogy a rajzolónak a másik fél elmagyarázta, mit látott a képen. Ezzel a kommunikációs készség fejlesztése volt a cél. Ezt újfent szabadon választott társas- és kártyajáték követte, amely az összes résztvevő számára feledhetetlen élménnyé vált. A vacsora után a tábortűz meggyújtásáig csoportképek készültek, majd sötétedéskor a szalvétával dekorált üvegekbe gyertyát tettek, a világító üvegekből pedig szívet formáltak, majd körbe álltak egymás kezét fogva, amely csodálatos látványt nyújtott. Az immáron meggyulladt, meleget adó tábortűz mellett mindenki elmondhatta, milyen emlékekkel a szíve mélyén tér majd haza a táborból. Mindenki beszámolhatott arról, teljesültek-e a táborral kapcsolatos elvárásai. Természetesen a nagyszerű szervezésnek köszönhetően senkinek nem volt számottevő panasza. A majdnem éjfélig lobogó tábortűz kialvását követően volt, aki nyugovóra tért, ám volt, aki inkább a késő éjszakába nyúló felejthetetlen Uno kártyajátékban való részvételt választotta.
A csütörtöki nap megint csak tornával indult, a reggelit követően egy játék segítségével a csapat az összetartozást és szeretetet szimbolizáló kört alkotta meg a játékokat kiötlő Törő Attila gyakornok lelkész közreműködésével. Ezt reggeli áhítat követte, amelyet az imént említett leendő lelkész tartott. Arról beszélt, őrizzük meg lelkünkben az örömöt, mert a vidámság gyógyít. Az áhítatot egy utolsó közös éneklés zárta. A kézműves foglalkozáson textilből varrott virágok és szeretetdobozok készültek. A szeretetdobozba egy papírdarabka került, amire azok az általunk elmondott felsorolások kerültek, melyek miatt jó volt együtt lenni egymással. Végül búcsúzkodás után mindenki haza indult.
Hálásan köszönjük ezt a maradandó emlékül szolgáló, három tartalmas napot mindenkinek, aki segített abban, hogy ez a tábor létrejöjjön, és még annál is boldogabb pillanatokkal teljen el, mint ahogy azt bárki remélhette. Bízunk abban, hogy lesz még részünk az „Időtlen szeretet” efféle csodájában.
Serbán Sára Edina,
az ÉRDA fogyatékkal élők csoportjának tagja
Támogatóink:
