Április 5-7. között tartották Kézdivásárhelyen a protestáns felekezetek – református, evangélikus és unitárius egyházak – országos olimpiáját, amelynek házigazdái a Református Kollégium és a Gábor Áron Szakközépiskola voltak.
Az országos tantárgyversenyre tizenhárom megyéből 122 V–XII.-es tanuló érkezett. Bihar megyét 13 tanuló képviselte, négyen a nagyváradi Lorántffy Zsuzsánna Református Gimnáziumból, ketten a margittai Horváth János Elméleti Líceumból, egy-egy tanuló pedig a nagyváradi Művészeti Líceumból, az érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnáziumból, illetve a berettyószéplaki Technológiai Líceumból.
A zsűri elnöke Püsök Sarolta egyetemi adjunktus, az oktatásügyi minisztériumot Borsos Károly László kabinetigazgató és Marineta Popa, a szaktárca finanszírozási osztályának igazgatója, az Erdélyi Református Egyházkerületet és a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet Gáll Sándor, illetve Szűcs Éva tanügyi tanácsos képviselte.
Az ünnepélyes megnyitóra április 5-én, csütörtök délután, a kézdivásárhelyi Vigadó színháztermében került sor. A megnyitóünnepség Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész áhítatával és imájával kezdődött, majd a köszöntőbeszédekkel folytatódott. A megnyitó végén a Református Kollégium Mákvirág Néptáncegyüttese lépett színpadra és kápráztatott el bennünket virtuóz előadásával.
Pénteken, a verseny napján, áhítattal kezdtünk, majd 10 órától a résztvevők megírták dolgozatukat. Míg a diákok számot adtak tudásukról, addig a kísérő tanárokat, a meghívottakat és a bizottsági tagokat városnézésre és múzeumlátogatásra invitálták a figyelmes és végtelenül kedves házigazdák. Megismerhettük az udvartereiről messze földön híres kisváros nevezetességeit, hírességeit, történelmi múltját és jelenét.
Délután pedig, míg a bizottság tagjai a dolgozatok javításával foglalkoztak, a gyermekek kirándulhattak Bálványosra és a Székelyföld egyik legvonzóbb természeti látványosságához, a legendás Szent Anna-tóhoz. A második nap táncházzal zárult a gyermekek számára.

Szombaton, április 7-én került sor a mindenki által izgatottan várt eredményhirdetésre, illetve a dolgozatok kiértékelésre. Az óvások benyújtása, megoldása és a végső eredmények kihirdetése után, 11 órától ünnepi istentiszteletre került sor a főtéri református műemléktemplomban. Igét hirdetett Ft. Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora.
Ezt követte a záróünnepség, melynek keretében a díjazottak és a résztvevők átvehették ajándékaikat és okleveleiket.
Ünnepélyes, szép pillanatokban volt részünk. Nagy öröm számunkra, hogy minden gyermekünk elismerésben részesült.
Első helyezettek lettek: Kádár Anna Orsolya, VII. osztályos és Coznici Teodóra, IX. osztályos tanulók az érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnáziumból, illetve a margittai Horváth János Elméleti Líceumból.
Dicséretet nyertek az alábbi tanulók: Tamás-Péter Panna, V. osztályos (Lorántffy Zsuzsánna Református Gimnázium), KányaVirág-Kata, VII. osztályos (berettyószéplaki 1. sz. Tehnológiai Líceum), Gáspár Gréta, X. osztályos (margittai Horváth János Elméleti Líceum), Petrucz Ágnes, XII. osztályos (nagyváradi Művészeti Líceum), Kócs Sándor-Róbert, X. teológia osztályos (Lorántffy Zsuzsánna Református Gimnázium).
Különdíjat kapott: Lőrincz Johanna-Rózsa X. teológia osztályos és Ferenczi Sándor-Natanael XII. teológia osztályos tanulók, mindketten a nagyváradi Lorántffy Zsuzsánna Református Gimnázium tanulói.
Nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Gratulálunk nekik valamint Baliga Andrea, Bere Zsuzsanna, Kánya Edit, Pap Anikó és Szilágyi Judit felkészítő tanároknak, egy pillanatig sem feledve, hogy semmink sincs, amit ne az Úrtól kapnánk, ezért minden sikerünkért csakis őt illeti dicséret és hála!
Bordás Mária, margittai felkészítő tanár