Az érmihályfalvi kórusok története

Érmihályfalván az 1940-es, ’50-es években élénk ifjúsági élet folyt a gyülekezetben. A fiú- és leányegyletek, bibliakörök szép számú csoportja aktívan vett részt minden gyülekezeti munkában. Az érmihályfalvi Dalárda történetéről semmilyen írásos feljegyzés nem maradt. Az idősebbek visszaemlékezéseiből tudunk egy százhúsz tagú Dalárdáról, mely Sass Kálmán lelkipásztor idején működött Tóth Zsigmond kántortanító vezetésével. Később Mihályi Zoltán lelkipásztor idején, amikor Fodor Sándor volt a kántor, a Dalárda kisebb létszámmal folyamatosan működött, ünnepeken és temetéseken szolgált. Lassan sajnos kiöregedett.

Az 1980-as évek végének és a’ 90-es évek elejének pap-és kántorválságai nem használtak az ügynek. Utánpótlás és szakképzett vezető hiányában a kórusélet megrekedt. 1993-ban a lelkész-és kántorválasztást követően újjáalakult a Dalárda. A régi tagokból sokan visszajöttek és új tagokkal is bővült a csoport. Először 1993. pünkösd ünnepén szolgált az újjáalakult Dalárda a lelkészbeiktatáson. Ugyanebben az évben a II. Érmelléki Kórustalálkozón Bihardiószegen első helyezést nyert el. Ekkor negyven tagot számlált a Dalárda.

1994-ben az Érmihályfalván szervezett kórustalálkozón zászlóavatásra került sor. A zászló anyaga, a zöld színű japán selyem és az aranyfonal Debrecenből származik. A zászló mintáját, rajzát, írását a karvezető tervezte. Egy régi úrasztali terítő gránátalmás mintáját nagyította fel. Ketten varrták a zászló két oldalát Rajnai Ilonával, egy héten keresztül éjjel-nappal. Szombaton délben harangszóra készült el a varrás. Nagyon sok sóhajtozás és imádság van minden egyes öltés mögött.

Az ünnepi istentiszteleten Gede Mátyás lelkipásztor hirdette az igét a 40. zsoltárból. A zászlóavató beszédet Gavrucza Tibor esperes mondta. Az egymásba fonódó szálak összetartásra, a gránátalma és a cseresznyerúd a gyümölcstermésre utal. Az arany az örök értéket jelenti. A zászló beszél anyagában, színében, mintájában. Eszünkbe juttatja régmúlt idők harcait, egyházunk történelmét, viharait, ugyanakkor fejedelemasszonyaink varróműhelyeit is. Összekapcsolja a múltat a jelennel, és előrenéz a jövendő felé, sok-sok szolgálatra bátorít és biztat. Mivel 1994-ben Szenczi-év volt (1574–1634), a Dalárda ebből az alkalomból vette fel a Szenczi Molnár Albert nevet.

Tíz év alatt a Dalárda számos alkalommal vendégszerepelt. 1994. október 9-én Nagykárolyban a Család éve alkalmából, 1994. október 31-én a Nagyváradi Sportcsarnokban a Reformáció emlékünnepén.

1996. július 28-án, a Zilahon megrendezett Egyházkerületi Kórustalálkozón. Felléptek 1999. október 3-án a helyi római katolikus templomban, a Partiumi Keresztény Egyetem javára szervezett jótékonysági koncerten, 2000. augusztus 19-20-án Püspökladányban a Millenniumi Kórusfesztiválon, 2000. szeptember 17-én a városközpontban a Bocskai-szobor avatásán, 2002. március 1-jén a helyi ortodox templomban a Keresztény Nők Világimanapján, 2002. augusztus 25-én az albisi falunapon, 2002. december 2-án, advent első vasárnapján Hegyközszentmiklóson. Ezen kívül minden évben részt vett az Egyházmegyei Kórustalálkozón.

A kóruspróbákon minden alkalommal megemlékeztek a születés- és névnapokról. Egy régi köszöntő eléneklése évtizedek óta hagyománnyá vált, ezt az éneket minden ünnepeltnek elénekelték:

„Áldást kívánunk reád, kedves testvérünk,
Légy boldog neved napján, éljél békében,
Most pedig ez estvelen örömmel, örömmel
Árassza el ittlétünket boldog érzelem.
Kívánunk sok boldog neved napját,
Egykor nyerjél aranykoronát,
Most pedig ez estvelen örömmel, örömmel
Árassza el ittlétünket boldog érzelem.”

A betegeket rendszeresen meglátogatták. A próbák után a közös imádság erőforrás és biztatás volt mindenki számára. A gyülekezet Dalárdája mindig jelentős szerepet töltött be az egyházközség életében. Nemcsak a vasárnap- vagy ünnepnaponként előadott énekszámok, hanem a közösségben betöltött szerepe által is. A gyülekezeti énekkarnak tükröznie kell az összetartozást, a templom szeretetét, a másik ember elfogadását. Meg kell tanulnia fölfelé tekinteni, elvonatkoztatni minden emberi gyarlóságtól és egyedül Krisztusra nézni, aki a Fő. Érette és vele kell járni a próbákra és a hétköznapokban is. Másképpen süllyedni kezd, mint a vízen járó Péter. „Szeretetben összeforrva egy közös test tagjai”-ként kell szolgáljon, Isten dicsőségére és az Anyaszentegyház épülésére.

Visszaemlékezések a Dalárdáról

Apjok Ferenc lelkipásztor 1956. szeptemberétől 1962. január 1-jéig szolgált Érmihályfalván. Abban az időben Tóth Zsigmond kántortanító vezetésével működött az énekkar egészen az ő nyugdíjba vonulásáig. 1956-ban Sass Kálmán lelkipásztor vezette az énekkart. A Dalárda utolsó nagy szereplése 1957 januárjában volt, amikor a volt gálospetri öreg lelkészt temették. 1957 elején letartóztatták Sass Kálmánt. Minden lelkipásztori szolgálat elvégzésére Apjok Ferenc kapott megbízatást Arday Aladár akkori püspöktől. Az orgonán fiatal önkéntesek szolgáltak, akik megtanultak egy kézzel, egyszólamú kísérettel kántorizálni. 1958-ban kántort választottak Fodor Sándor személyében. Az ő alapfoglalkozása szabó volt, a helyi szövetkezetnél dolgozott. A Dalárdát, amely négy szólamban énekelt, szintén ő vezette. Apjok Ferenc később Nagyzeréndre került, Arad megyébe. A gyülekezet lelkipásztora Mihályi Zoltán lett. A segédlelkészek rendre váltották egymást. Az akkori énekkar tagjai között volt Sütő Zsigmond, Gábor Imréné, Lunczer Ilona, Szabó Imre és neje, Deák Jánosné, Szécsi Ferenc, Hegedüs Gábor, Vajda Zsigmond. Sok szép szereplése volt a Dalárdának: Karácsony, Anyák napja. Jó volt közöttük lenni, szinte családias volt a hangulat. Az ünnepelteket mindig felköszöntötték. A legszebb emlékeket tudja visszaidézni azokból az időkből. (†Apjok Ferenc, Nagyszalonta, 2003. február 5.)

Giczei Sándor 1952 előtt volt tagja a Dalárdának. 1929-ben jött tanítani Tóth Zsigmond kántortanító, aki akkor szabadult az orosz fogságból. Az első tanítványai az ő osztálya voltak. Korábban Tarr Ferenc volt a tanító, aki alsó tagozaton tanított. Ő 1930. december 31-én elment Magyarországra. Dr. Gecze László volt az alszolgabíró, ő készítette elő az áttelepülést Tarr Ferenc számára. Ő volt a református iskola igazgatója. A Dalárda az 1930-as években alakult. 1947-ben már vegyes kórus volt, huszonöt-harminc taggal.

A fiúiskolának négy-nyolc vagy tíz tagját, akiknek jó hangjuk volt, a tanító kiválasztotta temetési szolgálatra. Mindig valamelyik jó hangú gyermek vezette az énekkart. A temetési szolgálatukért kaptak egy vagy két lejt, ami akkor nagy pénz volt. Elől mentek a gyermekek, aztán a lelkipásztor a kántortanítóval. Minden temetésen ott kellett legyen a gyermekek kórusa. Néhányan közülük énekeltek a Dalárdában is, de az külön működött.

A Dalárda ünnepnapokon szolgált. Az iparos otthonban március 15-én énekeltek és meghívásra temetésekre is elmentek.


Csongrádi Margit kezdettől fogva tagja volt a Dalárdának. Az érmihályfalvi Dalárdát Sass Kálmán lelkipásztor alapította. Ő is vezette az énekkart egészen Fodor Sándor kántor szolgálatba lépéséig. A volt gálospetri lelkész, Takács tiszteletes temetésén szolgált a gálospetri énekkar, valamint az érmihályfalvi Dalárda, mely Az én időm, mint a szép nyár kezdetű éneket adta elő, Sass Kálmán vezényletével.

Az énekkari próbákat vasárnap délután tartották, de időnként hétköznap is próbáltak. Egy alkalommal meghívást kaptak a Bujanovics-kertbe egy nemzeti ünnepen, ahol egy rögtönzött pódiumon énekeltek. Meghívásra vagy tiszteletből temetésekre is elmentek.

A régi tagok között volt Nagy Zsigmondné Pálfi Margit, Toroczkay Lajos, Kincses Sándor, Bezzeg Klára, Johann Mihály, Major Julianna, Nyíri Julianna, Oláh Eszter, Somogyi László, Szécsi Ferenc, Molnár Etelka, Gábor Jolán. (†özv. Csongrádi Imréné Kiss Margit, 80 éves, 2003. február)

A Kórus története

Az egyházközség második énekkara, a négyszólamú vegyeskar 1999 őszén alakult. Érmihályfalva római katolikus egyházközségében 1999 tavaszán indult be a kórusélet. A fiatal, képzett kántor, Bokor János rövid idő alatt egy igen szép számú, négyszólamú, színvonalas előadással bíró csoportot hozott össze. Az ő sikerükön felbuzdulva próbáltak a református gyülekezetben is lehetőleg kottaolvasó embereket keresni, hogy a háromszólamú Dalárda mellett egy közös érdeklődési körű, baráti kapcsolatokkal is rendelkező négyszólamú kórus indulhasson be. A személyre szóló meghívókkal sikerült megnyerni húsz-huszonöt embert. Vannak közöttük pedagógusok, akik évtizedekig énekeltek iskolai kórusokban. Az új lehetőséggel sokan éltek és beindultak a próbák. 1999 karácsonyán már énekelték a Csendes éj-t négyszólamra. 2000-ben az Anyanyelv ünnepén énekelték Csokonai A reményhez című megzenésített versét, Lavotta János feldolgozásában. Ugyanebben az évben Érmihályfalván tartották az Egyházmegyei Kórustalálkozót, amelyen a Kórus is fellépett. Ezen a találkozón a római katolikus egyházközség Jubilate kórusa is énekelt. Ettől kezdve a nagy ünnepeken és a kórustalálkozókon minden alkalommal énekelt a Kórus.

2001-ben Berettyószéplakon, 2002-ben Székelyhídon vettek részt az Egyházmegyei Kórustalálkozón. Felléptek a helyi római katolikus templomban is a Nyíló Akác fesztivál keretén belül. 2002. március elsején énekelt a kórus a helyi ortodox templomban szervezett Keresztény Nők Világimanapján. 2002 adventjén Bihardiószegen szolgáltak. Működésének első három éve során pozitívumként szerepelt az a tény, hogy a próbákon mindenki jelen volt. Ritkán fordult elő, hogy családi okok vagy betegség miatt hiányozzon valaki. A próbákat minden alkalommal imádsággal fejezték be. A kétéves évfordulót szeretetvendégséggel, a 2002-es évadzárót szalonnasütéssel kötötték egybe. A Kórus remélhetőleg még sokáig szolgálja éneklésével a gyülekezetet és az Anyaszentegyházat.

Az ifjúsági kórus története

Az érmihályfalvi gyülekezetben már 1986-ban működött ifjúsági bibliaórás csoport, amikor nagyon kevesen merték vállalni az ifjúság vallásos nevelését. Ifjúsági kóruséletről azonban csak 1992-től lehet beszélni. Ebben az évben újjáalakult, megerősödött az IKE (Ifjúsági Keresztyén Egyesület) Nagy Bálint akkori segédlelkész szolgálata idején, és ötven-hatvanfős létszámmal ifjúsági énekeket tanultak gitárkísérettel, valamint kétszólamú énekekkel, kánonokkal próbálkoztak. A csoportban öt-hat gitáros fiatal is segédkezett az ifjúsági bibliaórákon. A zongorázni tudó ifjak néha a harmónium közelébe merészkedtek és az énekeket akkordokkal kísérték. Időnként kántorizáltak is (Török Sára és Czirják Erna).

1990–l993 között az RMDSZ-székházban ökumenikus ifjúsági bibliakör működött a vallástanárok, Orosz Otília és Kertész Éva vezetésével. Ennek a csoportnak a tagjai később beolvadtak az IKÉ-be. Az ökumenikus bibliakör emlékezetes műsorral szolgált a református templomban 1992 Anyák napján kétszólamú énekekkel és versekkel, valamint ugyanebben az évben a római katolikus templomban, a bérmálás alkalmával. 1992 őszén az éneklő ifjúsági csoport Zilahra látogatott, ahol többszólamú énekekkel kísért verses műsort adott elő. A templomi ünnepélyeken rendszeresen fellépett.



Az ifjúsági bibliaórák látogatottsága ezekben az esztendőkben folyamatosan igen magas volt. A kicsi gyülekezeti terem sokszor szűknek bizonyult, amikor péntek délutánonként begyűltek az ifjak. Sokan a Nagyváradon vagy Szatmáron tanuló fiatalok közül az állomástól hátizsákkal együtt előbb IKÉ-re mentek, ahol találkozhattak barátaikkal, és csak utána mentek haza. Ez a közösség mintegy tíz esztendőn keresztül meghatározta az ifjúsági bibliaórára járók életét. Nagy részük időközben egyetemet végzett, közülük többen lelkipásztorok, vallástanárok, nyelvszakos tanárok lettek, orvos is akad köztük.



1995-től a zenei előadó kezdeményezésére az egyházmegyében beindult az ifjúsági kórustalálkozó. Eleinte évente öt-hat ifjúsági csoport vett részt ezeken az alkalmakon. Ettől kezdődően az érmihályfalvi ifjúsági énekkar minden évben részt vesz a kórustalálkozókon. Az iskolai programok mellett nem mindig sikerült folyamatosan próbálni az ifjakkal. Időközben a csoport összetétele teljesen megváltozott. Évente kerültek ki főiskolás vagy házasságra lépő fiatalok, de mindig újak léptek a helyükbe a konfirmált fiatalok közül. Az ifjúsági kórus minden fontosabb gyülekezeti alkalmon, ünnepélyen részt vett. Az elmúlt évek során számos felejthetetlen műsor összeállításában jeleskedtek, például a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozója alkalmából, a Millennium ünnepén, Március 15-én stb.



Ugyancsak énekszolgálattal vettek részt az ifjak a volt IKE-tagok házasságkötésén. Éveken keresztül a lelkésszel együtt vasárnaponként jártak a kórházi istentiszteletekre, ahol zsoltárénekléssel és gitáros énekekkel szolgáltak a betegek között. A Micskén megrendezett VII. Érmelléki Ifjúsági Kórustalálkozóról a Duna Televízió felvételt készített, mely adásba is került. 2002 őszétől kezdődően beindult egy bővített énekkar az I. és II. éves konfirmándus csoportokból kikerült jó hangú, énekelni szerető fiatalokkal. Így többszólamú darabokkal is próbálkozhattak. Bízunk benne, hogy az éneklés szeretete még hosszú ideig összetartja őket. Adja Isten, hogy így legyen.