Aradi főhajtás a vértanúk előtt

Október 14-én 5 település gyermekei és felnőtt kísérői indultak útra Aradra, hogy tiszteletüket tegyék a 48-as hősök előtt. Nagyváradon volt a találkozási pont, itt gyűlt össze a 110 résztvevő Poklostelekről, Szentjobbról, Bihardiószegről, Jankafalváról és Hajdúnánásról. Innen konvojban indultunk el úti célunk felé, azaz Aradra. 

Ujj János nyugalmazott történelem tanár várt bennünket a Szabadság-szobornál. Itt néhány érdekességet mondott el a szoborról, pl. hogy csak 2004 óta csodálható meg e régi magyar alkotás, 1925 óta ugyanis az aradi vár fogságában “raboskodott”. E helyen a hajdúnánási, szentjobbi, valamint a bihardiószegi csoport ünnepi szavalatait, énekeit hallgathattuk meg, s e csoportok koszorúzása után a Himnuszt énekeltük el közösen. A tanár úr végig vezetett a városon, jártunk a Szabadság téren, ahol 1848-ban felolvasták a 12 pontot és Petőfi versét, ahol egykor állt a Szabadság-szobor is, azaz Hungária és társai. Itt láthattuk a színházat és az egykori Rozsnyai patikát, mely ma is patikaként működik, alapítójáról pedig megtudtuk, hogy ő volt a drazsé feltalálója, azaz kinines cukorkát állított elő, hogy a lázcsillapítót a gyerekek is örömmel bevegyék. Majd a Magyar Királyi Főgimnáziumot láttuk kívülről, melyet a kiegyezés után építettek, átsétálva a Maroson láttuk annak a hídnak a faoszlopait is, melyről a vértanúk kivégzését nézték 1849-ben néhányan. Átérve a híd túlsó oldalára láthattuk az aradi vár főbejáratát, melyen át kihozták a halálra ítélteket, de a várba nem mehettünk be, mert az katonai terület manapság is. Néhány méter megtétele után megláthattuk a kivégzőhelyet, mely csak az 1930-as években lett felfedezve, amikor a Maros nagy áradása után a gátépítéshez földmunkálatokat végeztek. Sétánk végén megérkeztünk a vértanúk emlékművéhez, melyet kivégzésük emlékére állítottak 1881-ben, igaz egy kissé távolabb, mint ahol az eset történt, mert már nem volt, aki pontosan tudta a vesztőhely hollétét. 1974 óta azonban a 13 aradi vértanúból 11 földi maradványa ez emlékmű alatt pihen. Itt a poklostelki és jankafalvi gyerekek közös műsorát hallgathattuk meg, majd koszorúzás után a Szózat, a Himnusz és a Székely himnusz sorai csendültek fel. 

Az elfáradt csapatokat a buszok visszavitték a belvárosba. A Belvárosi Református Templomban jól esett leülni, s e pihenő közben meghallgathattuk Baracsi Levente tiszteletes úr bemutatóját a városról és a gyülekezetről. Bizony szomorúsággal töltött el bennünket hallani arról, hogy a reformáció után még virágzó református magyarság mára kb. 5000 főre csökkent egész Arad megyében, egyrészt régen a török pusztítás, másrészt a trianoni béke hatásaként. Megtudtuk, hogy a templom 1847-ben épült, s a 48-as forradalomban még kórházként is működött, hogy papja volt az, aki Kazincy Lajost lelkigondozta kivégzése előtt, sőt még Horthy Miklós is itt esküdött örök hűséget 1901-ben, de még ekkor nem volt kormányzó. Szomorú volt hallani azt is, hogy csak Aradon 70 magyar szobor, emléktábla és alkotás tűnt el Trianon után, s hogy manapság is szüntelenül fogyunk e vidéken, de jó volt látni és hallani, hogy ma is vannak, akik a magyarság ügyéért kiállnak, a közösséget építik szolgálatukkal. 

A templomban Csillikné Szólláth Julianna ünnepélyesen is bejelentette a Barátság program hetedik évkezdését, melynek témája az 1848-49-es szabadságharc és a hazaszeretet lesz. Nem véletlen volt ez az aradi kirándulás sem, hiszen jövőre a szabadságharc 170. jubileumát ünnepeljük, s éppen ezért kezdtük itt Aradon e jeles évet, az újabb közös programot. Hisszük, hogy e kirándulás által, az ott járt gyermekek számára október 6 és a 13 aradi vértanú nemcsak egy dátum és egy névsor lesz, hisszük, hogy a helyszínek múltja, történelme megragadta a gyerekek szívét, megéreztek valamit a hősök lelkének erejéből. Mi felnőttek pedig e kis aradi séta során megfogalmaztuk azt a gondolatot, hogy Trianonban nemcsak földet és embereket veszítettünk, hanem múltunkat is jócskán megcsonkították, de rajtunk múlik, hogy magyar népünk történelmét, büszke, dicső múltját és értékeit gyermekeink megismerjék, hogy ne sikerüljön azoknak gonosz terve, akik el szeretnének tüntetni bennünket a Kárpát-medencéből. Ezen az aradi kiránduláson is bebizonyosodott, hogy rengeteg kincsünk, rengeteg értékünk van, nem szégyen a magyar néphez tartozni, sőt…