Jankafalviak érmelléki túrája II.

Augusztus 5-én, szombaton ismét útra keltünk 19 gyermekkel és fiatallal, hogy folytassuk érmelléki kirándulásunkat. Mivel erre a napra kánikulát mondtak az időjósok, ezért korán reggel útnak indultunk a lelkes csapattal. Az első túránk során az Ér völgyét jártuk be, most az Egyházmegye egy másik részére a Berettyó vidékére vezetett utunk elsősorban.

Első állomásunk most is Székelyhíd volt, mégpedig a Múzeum, ahol dr. Wilhelm Sándor nyugalmazott biológia tanár fogadott bennünket, s ő is vezetett végig az általa létrehozott tárlaton. A kiállított tárgyak segítségével a gyerekek a népi halászattal és vadfogással ismerkedhettek meg. A halászat az Ér lecsapolása előtt e vidék ősi mestersége volt, a mindennapi élet szerves része. S hogy miért, arra a tanár úrtól megkaptuk a választ: az erdők és a vadászat a főurak tulajdona és joga volt, a szegény, jobbágy ember nagy vadat nem ejthetett el, így maradt neki a hal, amitől hemzsegett az egykori láp, ezzel etette családját, illetve a nádasban fészkelő madarak tojásával, és a dongók által gyűjtött mézzel. Igazi terített asztal volt az Ér mocsaras világa az itt lakó ember számára. A tanár úr örömmel látta, hogy néhány jankai gyermek számára a kiállított tárgyak, és a halfajták sem ismeretlenek, hogy a halászat szeretete, e táj ősi ösztöne még ott ég a mai gyerekek szívében is. Miután kifizettük a belépődíjat, azaz beírtuk nevünket a vendégkönyvbe, elbúcsúztunk s elindultunk következő úti célunk felé. 

Az olaszi útról még vetettünk egy utolsó pillantást az Ér csendesen elterülő völgyére, hogy aztán néhány kilométer megtétele után a Berettyó egykori partján álló Vedresábrányba érkezzünk. Itt Botos Júlia tiszteletes asszony és férje Sándor fogadott bennünket. Miután megmásztuk a templomdombot, beléphettünk a hűs XII. századi templom falai közzé. A tiszteletes asszony röviden elmondta a templom történetét, s érdekességeket is mesélt, természetesen meg lehetett nézni a szószék mögött kezdődő titkos, falba épített feljárót, vagy a karzaton ki lehetett próbálni az ülőfülkéket. A templomlátogatás után frissítő víz is várt a gyerekekre, s miután a Berettyó völgyét is megcsodáltuk tovább indultunk Margitta felé. 

Itt Lőcsei László kántor úr fogadta a túrázó kis csapatot. Margitta és a templom történetének meghallgatása után, a kántor úr még azt is megengedte, hogy az orgonát megszólaltassák az arra vállalkozó gyerekek, de természetesen a legszebben az ő kezei között szólt e nemes hangszer. A templom melletti park hűs árnyékában elfogyasztottuk az otthonról hozott uzsonnát, majd egy kis fagylaltozással hűtöttük magunkat a nagy melegben. 

 

 

Innen Albisra vezetett utunk, ismét visszatértünk az Érmellék vidékére. Az Árpád-kori templomban Herman Csaba kántor úr fogadott bennünket. Ő ismertette a templom történetét. Érdekesség volt számunkra, hogy a templom alatt található a Zólyomiak kriptája, hiszen Albis volt az ősi fészkük (A Zólyomi család birtoka volt Jankafalva is, sőt Érmellék nagy része). S ha már Albison jártunk, akkor természetesen szó esett az Irinyi testvérekről is, Józsefről, aki a márciusi ifjak egyike volt és Jánosról, aki a gyufa feltalálójaként lett ismert. Neki amúgy idén ünnepeljük születésének 200. évfordulóját. E templom is tartogatott érdekességeket, itt is volt falban lévő járat fel a toronyba és a karzatra. Természetesen ezeket is szemügyre vettük, megnéztük a harangokat és a toronybéli kilátást. A lőrésekkel, szűk falban lévő folyosóval és gyilokjárattal ellátott templomlátogatás során óhatatlanul is eszébe jutott az embernek: Erős várunk nékünk az Isten. Hiszen ez a kis templom egykor valódi erődítményként is szolgált a háborús időkben. Az is érdekesség volt itt, hogy egy szépen feldíszített templom fogadott bennünket, hiszen délután egy ifjú pár szándékozott házasságot kötni e templom falai között. A parókián egy kis frissítő vízzel és pogácsával kedveskedtek a házigazdák, majd utunkra engedtek Érábrány felé.


Mire ide megérkeztünk bizony már 40 fok körül járt a hőmérséklet. Jól esett hát a diófa árnyékába vonulva hallgatni Balla Tibor tiszteletes urat, amint a XII-XIII. század fordulóján épült másik ábrányi templomról beszél. Ez valamikor Monostoros Ábrány volt, mivel itt egy háromhajós monostor állt, bizonyította ezt a szentélyben lévő freskó és a kívül lévő boltívek. A tiszteletes igyekezett a megmaradt halvány freskókat bemutatni, s ahogy mesélte valóban fel is fedeztük a különböző képeket. A régi templomból az előtte lévő új templomba mentünk, merthogy az 1900-as évek elején a gyülekezet elhagyta a régi templomot, a megnövekedett lélekszám miatt új templomot emel, de sajnos mára már annyira elfogytak az egyháztagok, hogy a régi templom falai között is megférnének újra. 

 

 

Megköszönve a vendéglátást Micskére indultunk tovább, ahol Gavallér Lajos tiszteletes mutatta be a nemrég felújított műemléktemplomot. Néhányan kórustalálkozó és tábor alkalmával már jártak néhányan Jankáról ezen ódon falak között, de a legtöbben most először csodálhatták meg ezt szép kis ékszerdobozt. Számunkra érdekesség volt megtudni, hogy a szentélyrész alatt kripta is található, benne két ember földi maradványai. Az egyik IV. Zólyomi Dávid háromszéki főkapitány, a másik felesége iktári Bethlen Kata. Dávid annak a Daróczy Zsófiának a fia, aki a jankafalvi gyülekezetnek úrasztali kelyhet adományozott 1633-ban, s a Zólyomiak közül ő állt a legközelebb a fejedelmi cím megszerzéséhez, felesége pedig Bethlen Gábor fejedelem unokahúga volt. A négy fiatornyos templomtornyot is megmásztuk, hogy megcsodáljuk a kilátást, majd a tiszteletes vezetésével a micskei tájházat látogattuk meg. Itt a szövéssel, fonással ismerkedhettünk meg közelebbről. 

Micskéről Szentjobbra utaztunk, ahol gondnok úr fogadott bennünket. Szentjobb két dologról is nevezetes: egyrészt Mercurius apát 1061-ben ide menekíti a pogánylázadások idején Szent István ereklyéjét, a Szent Jobbot, melyet 1083-ban Szent László király itt talált meg, s ő adja e falunak a Szentjobb nevet, másrészt a szentjobbi vár történelméhez Bocskai István fejedelem személye kapcsolódik, akinek az 1606-os bécsi békét és vallásszabadságot köszönhetjük. Itt is jeles napon érkeztünk a gyülekezetbe, hiszen aznap reggel történt meg az átadás, azaz új lelkipásztora lett a közösségnek. Mivel néhány felleg eltakarta a napot, így a templom előtti játszóteret megrohamoztuk, hogy a sok fejtágítás után egy kis könnyed szórakozásnak is helyet adjunk. 

Végül Hegyközszentmiklósra érkeztünk, utunk végállomásához. Itt Árus László tiszteletes várt bennünket a szépen felújított templomban. Már páran itt is jártak táborok alkalmával, de így kívül-belül felújítva most először látták ők is e templomot. Miután a templom padjaiban megpihentünk és a tiszteletes urat meghallgattuk, átmentünk az egyházközség tulajdonában lévő termál strandra, ahol meleg étel és egy kis fürdőzés várt minket e kirándulás zárásaként. Most is csak hálás szívvel tudjuk megköszönni a házigazdáknak, hogy a nagy hőségben is szeretettel fogadták kiránduló csapatunkat. 

Talán e sorokkal kellett volna, hogy kezdjem beszámolómat, de így zárásképpen is helyén való elmondani, hogy hogyan is indult ez az egész túra. Reformáció emlékéve lévén azt szerettem volna, ha a jankai gyerekek a közelükbe lévő református templomokat és gyülekezeteket egy kicsit jobban megismerik. Mert helyénvaló messzi vidékek felkutatása is e jeles év kapcsán, de a közelünkbe lévő értékekről sem szabad megfeledkeznünk. S ha már útnak indultunk a református hitélet központjait felkeresni, akkor ez áldott lehetőséget adott az érmelléki táj kincseinek a felfedezésére is.

Mert igen is vannak kincsei az Érmelléknek és az Érmelléki Egyházmegyének, vallásos szempontból (4 püspököt és egy mártír lelkészt adott e táj, Árpád-kori templomok), kulturális és tudományos szempontból (Kazinczy, Fráter, Irinyi), történelmi szempontból (székelyhídi vár, kastélyok, kúriák, csatahelyszínek, Gutkeledek, Zólyomiak, Bocskai, ottományi kultúra, Szalacs, Szentjobb…), népi mesterségek és hagyományok szempontjából (szőlészet, halászat, fonás, szövés, vadászat, tájházak) és természeti kincsek szempontjából is (termálvíz, növény- és állatvilága).

E túrák célja az volt, hogy a gyerekek megismerjék e vidék gazdagságát, szülőföldjük kincseit, hogy ne szégyelljék azt, hogy az Érmellék szülöttei, hanem legyen egy egészséges büszkeségük és öntudatuk. Lehet, hogy mióta tönkretették e vidéket a lecsapolással, azóta egy kicsit több a por errefelé, de Érmellék semmiképpen nem egy „kis porfészek”, és nem szabad hagynunk, hogy ezt a sok értéket, őseink hagyatékát a feledés, az elfelejtés pora lepje be.

Reménységem szerint e két nap által a jankai gyerekek és ifjak számára történt egy kis portörlés, s így bejárva e vidéket minden bizonnyal több minden megragadt fejükben és szívükben, mintha Jankafalván, egy vallásórán én elmeséltem volna nekik mindazt, amit láttak és hallottak, s ez csak így is töredéke volt e táj gazdag örökségének.

Köszönet a támogatásért a Reformáció Emlékbizottságnak, és Istennek legyen hála!