A lelkipásztori élet mélységei - Lelkészértekezlet Érmihályfalván

Idei utolsó értekezletét tartotta meg az Érmelléki Református Egyházmegye Lelkészértekezlete november 10-én az érmihályfalvi Sass Kálmán Emlékteremben. 

Az októberi nemzeti és egyházi ünnepek utáni időszak, Sass Kálmán emlékének ápolása szinte magától kínálta a helyszínt, és mintha az érmihályfalvi templomdomb is ősszel volna a leghangulatosabb. Amilyen szép és tágas a fás, ligetes templomkert, annyi munka is van vele az őszi lombhulláskor: érkezésünkre a harangozó már összegyűjtötte és elszállította az avart. A templomkerti emlékművek nemzeti zászlaja és nemzeti szalagos koszorúi mellett a toronyablakba kitűzött magyar zászlót is mintha a mi tiszteletünkre „felejtették” volna kinn… 

A negyedévi lelkészértekezletek egy-egy előadás köré szerveződnek, részei a lelkészek továbbképzésének, egyúttal helyet adnak a havi közigazgatási gyűlésnek is, és, akárcsak ez utóbbiak is, igei áhítattal kezdődnek. 

Árus László hegyközszentmiklósi lelkész a Bírák könyve 17. fejezete alapján tartotta meg bevezető áhítatát: „Vala pedig egy férfiú Efraimnak hegyéről való, kinek neve Míka vala; És monda az ő anyjának: Az az ezerszáz ezüst, mely tőled elvétetett, és a mely miatt te átkozódál, és füleimbe is mondtad, ímé az az ezüst én nálam van, én vettem el azt. És monda az ő anyja: Légy megáldva, fiam, az Úrtól! És visszaadta az ezerszáz ezüstpénzt az ő anyjának. És monda az ő anyja: Szentelve szentelem e pénzt az Úrnak az én kezeimből fiaimért, hogy egy faragott és öntött bálvány készíttessék abból, azért most visszaadom azt tenéked. De ő megint visszaadá a pénzt anyjának, és vőn az ő anyja kétszáz ezüstpénzt, és odaadá azt az ötvösnek, és az készített abból egy faragott és öntött bálványt. Ez azután a Míka házában volt. És a férfiúnak, Míkának volt egy temploma, és készített efódot és terafimot, és felszentele az ő fiai közül egyet, és ez lőn néki papja. Ebben az időben nem volt király Izráelben, hanem kiki azt cselekedte, a mit jónak látott. Vala pedig egy ifjú, Júdának Bethleheméből, a Júda nemzetségéből való, ki Lévita vala, és ott tartózkodott vala. És elméne ez a férfiú Júdának Bethlehem városából, hogy ott tartózkodjék, a hol helyet talál. Így jött az Efraim hegyére, Míka házához, vándorlása közben. És monda néki Míka: Honnan jössz? És monda: Lévita vagyok Júdának Bethleheméből, és járok s kelek, hogy hol találnék helyet. És monda néki Míka: Maradj nálam, és légy nékem atyám és papom, és én adok néked esztendőnként tíz ezüstpénzt és egy öltöző ruhát és eledelt. És a Lévita beszegődött. És tetszék a Lévitának, hogy megmaradjon annál a férfiúnál; és olyan lőn néki az az ifjú, mint egyik az ő fiai közül. És felszentelte Míka a Lévitát; így lett papjává az ifjú, és maradt Míka házánál. És monda Míka: Most tudom, hogy jól fog velem tenni az Úr, mert e Lévita lett papom.” (Bír 17,1‑13) 

Izráelben nem volt király, mindenki azt tette, amit akart – és ez a helyzet más, mai nemzetekre, országokra is vonatkozik. A történetbeli Míka ellopta anyja ezerszáz ezüstpénzét, aki, miután észrevette ezt, átkozódik. Mi is, ha valami kár ér bennünket, szitkozódunk. Ha valami nyomtalanul vagy törvénytelenül eltűnik, akárcsak Erdély erdői és altalajkincse, túl későn vesszük észre és bánkódunk miatta. Míka talán az átkozódás hatására adja vissza az ezüstpénzeket, remélve a megbocsátást, ahogyan a tolvaj reméli a büntetés elengedését vagy csökkentését, ha visszaszolgáltatja, amit eltulajdonított. Az átok után érdekes módon áldás következik az anya részéről. Nincs ez másként a mai keresztyének esetében sem, akiknek szájából áldás és átok is jön ki, márpedig Jakab apostol megfogalmazása szerint ugyanaz a forrás nem kellene egyszerre édes és keserű vizet árasszon magából.

Hálaáldozatképpen, sajnos, inkább helyett, bálványt akar készíttetni a visszakapott pénzből, így az anya visszaadja fiának a pénzt, aki nem fogadja el, végül az anya egy kisebb összeget lefogva készítteti el a „faragott és öntött bálványt”.

De itt nem csupán a faragott istenkép második parancsolat általi tiltását szegték meg, hanem a familiarizmus bűnébe is estek: Míka fiai közül papot szentel, holott csak áronita lehetett volna pap Izráelben.

Nem feltétlenül bálványokat építünk ma is, de az egyre szaporodó templomokat vajon be fogja-e lakni az utókor egy fél évszázad múlva? Intő példák számunkra a Cleveland-i magyarok templomai, imaházai, amiket vagy már korábban eladtak más felekezeteknek, vagy mára üresen állnak. Bálványnak nevezhetjük viszont a saját képünkre faragott isteneket, a kitalált istenképeket, amikor az „istengyártó” ember bár vallja, hogy hisz Istenben, de… az ő istene más: ilyen vagy olyan…

A familiarizmus pedig nem csak a közéletben, de az egyházban is fel-felüti a fejét. Ahogyan Míka fia „bálványpapnak” szegődik, a múlt rendszerben is így szegődtek „békepapnak” a hatalmat kiszolgáló papok.

Egy másik törvénytelenséggel is találkozunk e történetben, hiszen a lévita, bár nem lehetett volna pap, elfogadja a papi szolgálatot.

Míka bebiztosítva ézi magát: „Most tudom, hogy jól fog velem tenni az Úr…” De vajon lopás, familiarizmus és törvénytelenség révén jó dolgunk lesz? Ne essünk se Míka, se anyjának vagy a lévitának a hibájába, ne gyártsunk „kisisteneket”, egyedül az igaz Királynak engedelmeskedjünk, akkor is tartsuk be a törvényt, ha nincs király. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy ne csak háborogjunk a törvénytelenség miatt, hanem tegyünk is ellene.

Rákosi Jenő esperes köszöntötte a megjelent lelkészeket; a Királyhágómelléki Református Egyházkerület küldötteit: Dénes István generális direktort és Vinczéné Pálfi Judit misszió előadó tanácsost; Bogdán Szabolcs krasznai lelkipásztort, az értekezlet meghívott előadóját. 

Kovács Gyula lelkészértekezleti elnök a 38. zsoltár utolsó két versével köszöntötte a jelenlévőket: „Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tőlem! Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!” (Zsolt 38,22‑23)

A házigazdák nevében Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor szólt az egybegyűltekhez, reményét fejezte ki, hogy az érmihályfalvi Sass Kálmán emlékterem méltó hely a lelkészértekezlet megtartására, hiszen Isten éltető levegőjéhez, oxigénjéhez juthatunk az evangélium által, a mártír lelkész példája révén, a templomdomb levegője és az istendicséret, az éneklés által is.

A lelkésznő kitért arra is, hogy 10 évvel ezelőtt 1956 ötvenedik évfordulóján épp a Sass Kálmán által épített és felújított iskolaépületekben indította újra a Presbitérium a felekezeti óvodát és osztályokat, ám az államosítás megismétlődött: 2015-ben politikai jószándék és támogatás hiányában szüneteltetésre kényszerítették a Presbitériumot a refomátus óvodai és elemi osztályok működését illetően. 

A Pop György kántor vezette Musica Sacra kórus két énekkel köszöntötte az értekezletet: Claudin de Sermisy: Jöjj, fáradt szív, valamint Kapi Gyula: Mint kőszál a tengerben című kórusművével.

Az elhangzandó előadás témájához illeszkedő volt az első kórusmű: „Jöjj, fáradt szív, ki megváltásra vársz, / Jézushoz jöjj, új életet találsz! / Ő néked békét ad, mert megbocsát! / Eltörli mind a bűnt, Ő nem ítél. / Hűsége téged végig elkísér.” Az októberi nemzeti ünnepek jegyében pedig különösen aktuálisan szólt az ének: „Mint kőszál a tengerben, áll Sionunk vára, / Századoknak ködén át napfény süt ormára. / Hányszor tört rá ellenség, hányszor várták végét, / Ámde az Úr vele volt, nem hagyta el népét, / Nem hagyta el népét. // Hála neked, nagy Isten, te vagy erős várunk, / Veled vészben, viharban rendületlen állunk. / Szolgaságból kihozád néped szabadságra, / Szent igéddel vezetted Krisztus országába, / Krisztus országába.” 

Bogdán Szabolcs krasznai lelkész A lelkipásztori élet mélységei című, életközeli, a lelkészi élet mindennapjaiból merített előadása olyan igazságokat mondott ki, amit sokszor csak egy külsős, egy vendég mond ki még egy lelkészi közösségben is.

A lelkészi élet mélységeinek, válságainak, a kiégésnek típusait a Bibliából hozta fel az előadó: a mózesi „küldj mást!” – „Kérlek, Uram, csak küldd, akit küldeni akarsz” (2Móz 4,13); az illési „elegem van!” – „Elég! Most óh Uram, vedd el az én lelkemet…” (1Kir 19,4); a jeremiási „rászedtél, Uram!” – „Rávettél Uram engem és rávétettem, megragadtál engem és legyőztél!” (Jer 20,7); a páli tövis – „Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez [a tövis] tőlem” (2Kor 12,8).

A kimerültség érzése, a kedvtelenség, az elzárkózás, a türelmetlenség lelki beszélgetésekkor, a minden hiábavaló érzése, az alkalmatlanság érzése, és nem utolsó sorban a bűnök súlya könnyen eluralhatják a lelkipásztort is, különösen, ha nem beszél ezekről senkinek, ha az önmagáról alkotott hamis képzet szerint úgy gondolkodik, hogy nem, lehet gyenge. Mindez kiüresedéshez, túlterheltséghez, védekező mechanizmusokhoz, pótcselekvésekhez, „paposkodáshoz”, összeroppanáshoz, kiégéshez vezethet. A lelkipásztori lelkületet két véglet is jellemezheti: vagy fásult és közönyös, vagy öntelt és „tökéletes” lesz a lelkész.

Mindez megelőzhető, ha hitelesen hirdetjük az evangéliumot, azt tesszük, amit Krisztus akar, amire elhívott, ha egyáltalán Ő hívott el bennünket.

Mi taszíthatja a mélybe a lelkipásztort?

1. eredménytelenség, ha „nem fogtunk semmit” – „evezz a mélyre”;
2. pofonok, akadékoskodók – „tartsd oda a másik orcádat is”;
3. bűneink, a lelki közösség hiánya – „valljátok meg bűneiteket egymásnak”;
4. hitetlenség, kishitűség – van-e új életed?;
5. család, megélhetés, anyagi bizonytalanság;
6. lelkészi közösség hiánya;
7. stressz, félelem, aggódás, bizonytalanság.

A lelkész életében és szolgálatában is vannak tehát mélységek, de kivezető utak is.

„Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ézs 40,29‑31) – ezt a bibliai igét kötötte végezetül az előadó mindnyájunk szívére. 

A rövid imával kezdődő és közös imával záródó előadás mellől nem maradt el a beszélgetés sem. A lelkészi közösség azt is elhatározta, hogy az egyházmegyében az imaközösséget újból meghonosítják lelkészi bibliaórák révén, hiszen az adminisztrációs gyűlések és lelkészértekezletek előtti áhítatok és beszélgetések nem tudják ezt az igényt teljesen kielégíteni, már csak időhiány miatt sem. 

Külön színfolt volt az egyházmegyei értekezleten egyházkerületünk küldötteinek gesztusértékű és testvéri jelenléte. Dénes István generális direktor, missziói előadó és Vinczéné Pálfi Judit misszió előadótanácsos látogatása, velünk együtt imádkozása igyekezett közelebb hozni a kerületet az egyházmegyéhez, a közbeeső falakat lerombolni, az egyházmegye és a lelkészek gondjait, kérdéseit, javaslatait első kézből megtudakolni. Az adminisztratív kérdések során a lelkésztovábbképzés kreditrendszeréről esett több szó. Sor került az egyházkerület által kiadott, a presbiterképzésben és gyülekezeti bibliaórás csoportok építésére kiválóan használható Emmaus-kurzus bemutatására is.

Ezúton is illesse köszönet az Érmihályfalvi Református Egyházközséget a szívélyes vendéglátásért, asszonytestvéreinket a szeretetvendégségért, Pop György énekvezért a kántori szolgálatért.

Köszönjük lelkészértekezleti elnökünknek a szervezést, igehirdetőnknek az áldásos szolgálatot, vendégelőadónknak az építő előadást, Perecsényi Judit irodavezetőnknek és Futó Márta diakónusnőnknek pedig azt, hogy most is állták a kihelyezett adminisztráció körülményesebb voltát.

Isten tegye egyházmegyénket lelki közösséggé is!