Úgy éjféltájban disznótorból bandukolt hazafelé a plébános meg a kántor.
A kántor, aki alaposan be volt csudálkozva, a síkos járdán megcsúszott, és a földre zuhant.
– Mit csinál, kántor uram? – kérdi a plébános.
– Hát kótázok, plébános úr.
– Ugyan mit? – Azt a miseéneket, hogy: „Ím, arcunkra borulunk…”