Ebben az esztendőben a Margittai Református Egyházközség adott otthont az Érmelléki Református Nőszövetségekéves találkozójának. Szeptember 19-én, egy verőfényes kora őszi napon Bályok, Éradony, Érbogyoszló, Érkörtvélyes, Érszőllős, Jankafalva, Kiskereki, Magyarkéc, Poklostelek, Szalacs, Székelyhíd és a házigazda Margitta asszonyai vették a fáradtságot, hogy a találkozás és az együttlét örömében közös ünnepi istentiszteleten megszólíthassák a Mindenhatót.
Erős Joó Enikő, poklosteleki lelkipásztor igehirdetésében a Lk 10,38-42 és a Zsolt 16,5-6 alapján szólt a mártai és máriai szolgálatokról, kiemelve az egyetlen szükséges dolgot, melyet soha senki el nem vehet.
A köszöntések rendjén Kovács Gyula lelkipásztor mint házigazda, Rákosi Hajnalka mint az Érmelléki Református Egyházmegye Nőszövetségének elnöke üdvözölték a megjelent nőszövetségek tagjait.
Ezt követően nt. Gilicze Andrásné Erzsébet lelkipásztor (Magyarországi Országos és Tiszántúli Református Nőszövetségek titkára) ELKÖTELEZŐDÉS címen tartott egy igen érdekes, mindannyiunk számára lelkileg építő előadást. Miközben az előadó felvetette a kérdést: Hova, kihez tartozunk? - megállapította, hogy a lelki hanyatlás első tünete az istentiszteleten való rendszertelen részvétel. Hová tartozni? - Krisztust követni! Az asszonyi élet drága küldetése családon belül és a nagycsaládban, az anyaszentegyházban, ezt az Istenhez való tartozást megélni és a szolgálatok rendjén bizonyítani.
Az előadást és a szünetet követően Bertalan Csilla, a micskei Sámuel Bentlakás tevékenységét mutatta be a jelenlévőknek.
Az előadások befejeztével terített asztal várta asszonytestvéreinket, ahol baráti beszélgetés közepette fogyaszthatták el a margittai nőszövetség által elkészített ízletes ebédet.
Istennek legyen hála ezért a szép napért!
Kovács Beáta,
nőszövetségi elnök - Margitta