Quantcast
Channel: Érmelléki Református Egyházmegye
Viewing all articles
Browse latest Browse all 634

Vedresábrány - Májusi áldás, áldásos május

$
0
0

A májusi hónap Isten kegyelméből nagyon változatosan, aktívan telt a Vedresábrányi Református Egyházközségben. Már a hónap első napján közös majálist szerveztünk az ifjúsági csoport tagjaival. Együtt indult a kis csapat Érszőllősre, ahol egy csodaszép napot töltöttünk együtt. Megvolt minden, amire szükségünk lehetett, lelki és testi táplálék bőségesen kijutott mindenki számára. 
 


Május első vasárnapja minden esztendőben az édesanyákról szól, amikor megköszönjük édesanyánknak a szeretetét, a figyelmét, a türelmét, amit megtapasztaltunk életünkben. Így köszönték meg a legkisebbek énekekkel, szavalatokkal és virágaikkal. Ezen a napon piros illetve fehér színű szíveket osztottunk gyülekezetünkben, amelyeket kitűzve mindenki édesanyjára gondolt. Sokak szeme telt meg könnyekkel, mert már nem tudják személyesen elmondani, megköszönni édesanyjuk szeretetét, figyelmét, mert édesanyjuk már elköltözött ebből a világból.



Következő héten a gyerekekkel szalonnát sütöttünk, és közös játékokkal töltöttük a szombat délelőttöt. Ez az alkalom mindenki számára kellemesen telt el, és megtanulhattuk az egymásra figyelést, és az egymásnak való segítségnyújtást.



Május 17-ike sok gyülekezetben a konfirmálás napja volt. Gyülekezetünkben ebben az esztendőben csak első éves konfirmandusok vannak, viszont ők is számot adtak ezen a napon mindarról, amit az elmúlt év folyamán megtanultak. Öt gyermek válaszolt a számukra feltett kérdésekre, és bizonyságát adták annak, hogy sok mindent elsajátítottak és megtanultak.


 
Pünkösd ünnepe ugyancsak eseménydús volt a gyülekezetben. Mindkét ünnepnap délutánján a fiatalok meghallva a pünkösdi evangéliumot, az evangélium felszólítást, hogy elmenvén, vigyétek az örömhírt, elindultak és a gyülekezet idős tagjait keresték fel otthonukban, elbeszélgettek velük, énekeltek, és vitték a pünkösd drága üzenetét, hogy a Szentlélek ma is közöttünk van és munkálkodik. A két nap során 13 helyre jutottunk el, és vittük az evangéliumot azok számára, akik nem tudnak az istentiszteleteken részt venni.

Május utolsó hétvégéjén csatlakoztunk a Szeretethíd önkéntes programhoz, és május 29-én a gyerekekkel megtisztítottuk a templomkertet, annak környékét, a parókia környékét valamint a temetőt a szeméttől. A gyerekek két hatalmas zsák szemetet gyűjtöttek össze. A fiatalok ugyancsak a Szeretethíd égisze alatt, a parókiát körülvevő kerítést és kapukat festették le, közel 100 m kerítésnek adtak új színt a lelkes önkéntesek. 
 


 
Hálát adunk az Istennek, hogy erőt adott mindezeknek a munkáknak az elvégzéséhez, és hogy ma is indítja az övéit arra, hogy szeretetüket ne csak szájjal vallják, hanem tettekkel is bizonyítsák.

Botos Júlia
lelkipásztor

Viewing all articles
Browse latest Browse all 634