A Lélek egyik ajándéka: az üdvbizonyosság (pünkösdi prédikáció)

„Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.” (Róm 8,16)

Ha a Lélek munkájára szeretnénk fókuszálni, és azon belül is az üdvbizonyosság kérdésével szeretnénk foglalkozni, akkor először is tisztáznunk kell, hogy mit jelent ez a fogalom. Az üdvbizonyosság vagy ahogy a kálvinizmus ötödik pontja fogalmaz: a szentek állhatatossága azt jelenti hogy a hívők „sem teljesen, sem véglegesen nem eshetnek ki a kegyelemből, hanem mindvégig kitartanak, és elnyerik az örök üdvösséget” (Westminsteri hitvallás XII.I). Vagyis ez azt jelenti, hogy hívő emberként beszélhetek az üdvösségemről már most, ebben a földi életben, anélkül hogy azt bármikor is elveszíteném.

Természetesen ez a tanítás sokak szemében ellenszenvet vált ki. Ha biztos vagyok az üdvösségem felől, akkor beképzelt vagyok – vélik sokan. Mások szerint pedig egyenesen felségsértés, hogy az ítélő Isten székébe helyezem magam azáltal, hogy kimondom üdvösségem tényét.

Az ilyen és ehhez hasonló ellenreakciók nagyon jól mutatják azt, hogy mennyire téves képünk van sokunknak az üdvösségünkkel kapcsolatban. Még református közösségeinkben is nagyon elterjedt az a nézet, hogy jó cselekedeteinkért, esetleg engedelmességünkért nyerhetjük el az örök üdvösséget. Ezzel szemben a Szentírás világos tanítása így szól: „Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül. (Róm 3,28)

Mindennek a kiindulópontja az ige, a szentírás világos tanítása. Márpedig a Szentlélek a kijelentést magyarázza, a kijelentést eleveníti meg számomra és számodra. Az üdvbizonyosság nem valami új dolog, még csak nem is szükségszerűen újszövetségi. Már az Ószövetségben olvashatunk olyan emberről, aki Istennel járt, és világos jelt kapott arra nézve, hogy kedves Istennek. Így fogalmaz róla a Zsidókhoz írt levél szerzője: „Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt az Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves.” (Zsid 11,5)

Miért lehetek egyáltalán kedves Isten szemében? Hát a cselekedeteimért biztosan nem, mert ahogy Pál is fogalmaz: „Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.” (Róm 3,10b‑12) Nem marad más út az üdvösségre nézve, csak a hit útja. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is tisztázni, hogy nem a hitünkért nyerjük el az üdvösséget, hanem kegyelemből hit által.

Na jó, hogy kegyelemből, de mi van a hitemmel? Mi van, ha a hitemet veszítem el? Akkor oda van az üdvösségem? Ha ilyen kérdések nyugtalanítják a szívedet, akkor figyelmedbe ajánlom Péter apostol szavait: „Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.” (1Pt 1,5) Figyeld meg ezeket a szavakat: Isten hatalma, őriz, üdvösségre, készen van, nyilvánvalóvá lesz. Vagyis nem a hitedre kerül a hangsúly, hanem Isten cselekedetére! Isten az, aki bármit is garantálhat a számodra, és nem a te hited vagy a te cselekedeteit. „És én örök életet adok nékik, és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből” (Jn 10,28) – mondja Jézus.

Istennek azonban úgy tetszett, hogy életünket egy olyan térben helyezze el, ahol előbb megharcolhatjuk a hit harcát. Természetesen a hívő ember életéről beszélek, hiszen a hitetlennek előbb meg kell térnie. A hit harcában pedig akkor állhatunk meg, ha felövezzük magunkat az üdvösség bizonyosságával. Így beszél erről Pál apostol az efézusi levélben: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok... Vegyétek fel az üdvösség sisakját is...” (Ef 6,11‑17a)

Az üdvbizonyosság tényéről mint Isten fegyverzetéről (sisakról) beszél itt az ige. Az is nagyon találó, hogy ezt a fejre kell helyezni, vagyis a gondolataimat, az értelmemet kell ezzel felvértezzem akkor, amikor – már mint az ő szentjét – vádol engem a Sátán. Márpedig a Sátán a hívők legfőbb vádlója. Újból és újból szembesít bűneiddel, még akkor is, ha azokat már az Úr elé vitted. Különösen erősen vádol egy‑egy bukás után, mintha csak azt sugná a füledbe: nicsak, a nagy hívő! Miféle hívő vagy, ha még ebben sem tudtál helyt állni? Olyan jó ilyenkor azt tudni, hogy nem a cselekedeteimért szeret engem az Atya, hanem azért, mert a Fiúban örök idők óta felvállalt. Jeremiás könyvében így olvashatunk erről: „A messzeségben is megjelent az ÚR: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.” (Jer 31,3) Vagyis nem a cselekedeteidért, hanem önnön szeretetéért. Hogy mit jelent érdemtelenül szeretettnek lenni – nos – erről beszél a kereszt.

Zakariás könyvének harmadik részében egy mennyei jelenet tárul elénk, ahol a Sátán vádolja Józsuát, a főpapot. Az Úr angyala azonban így szól: „Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez? Józsua ugyanis piszkos ruhába öltözve állt az angyal előtt. Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. Majd így szólt: Tegyetek a fejére tiszta süveget! Akkor tiszta süveget tettek a fejére, és tiszta ruhába öltöztették, miközben az ÚR angyala ott állt.” (Zak 3,2b‑5)

Természetesen a Sátán engem is vádol, és ha az Úr előtt nincs is sikere, attól még engem megpróbál elbizonytalanítani. Egészen más munkája van a Sátánnak a hívő és hitetlen ember életében. A hitetlent altatgatja, a hívőt pedig folyton szembesíti bűnös természetével. És hogy mit érhet el ezzel? Nagyon is sokat. Elbizonytalanít, meghátráltat, alkalmatlanná tehet a szolgálatra. Vagyis kiüthet a ringből? Márpedig aki csak megbotlott, az felállhat és tovább mehet a cél felé. „Ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is.” (1Jn 2,1b‑2)

Pünkösd ünnepe nemcsak a Lélek kitöltésének, de a Lélek meggyőzésének is az alkalma. Ahogy vezérigénkben hallhattuk: a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt – itt van a meggyőzés –, hogy valóban (és végérvényesen) fiak vagyunk; ha pedig fiak, akkor örökösök is.

És ha a fiúság csodálatos üzenetéhez érkeztünk, akkor tudd meg, hogy a fiúság csodálatos ajándéka egyben kihívás is a számodra! Mit kezdesz ezzel a meg nem érdemelt kegyelemmel? Mit kezdesz ezzel a csodálatos reménységgel? Itt jön a te történeted, mert minden jó történet innen indul el... és ide érkezik vissza. Ámen.