Az 1800-as években a gyülekezetek többségében diktálták az éneket. Mivel a gyülekezeti tagok közül sokan nem tudtak olvasni, vagy énekeskönyv volt kevés, a kántor vagy egy iskolás gyermek előre elmondott néhány sort, és a gyülekezet utána elénekelte. Ezt a szolgálatot a szőlősgyulai gyülekezetben iskolás gyermekek végezték. A lelkész fület csinált a gyermek énekeskönyvében mondván: - Ezt diktáld! Amikor a lelkész meghívta egyik úrvacsoraosztás alkalmával a gyülekezetet az úrasztalához, az iskolás gyermek beleharsogta a templomba, ahogy csak a torkán kifért:
- Nohát, kik bűnök rongálnak, járulj e kegyes Királynak, víg örömmel szent asztalához…
A felhívásra először az öreg kurátor emelkedett fel és járult az úrasztala elé.