Az 1900-as évek elején a furtai református leányiskola épülete már rogyadozott. Még rendes padok sem voltak benne, hanem földbe vert cövekekre szegezett deszka volt az ülő lóca és az iskolai íróasztal. Az épület állapota miatt ragályos betegségek forrása volt.
A furtaiak hallani sem akartak arról, hogy új iskolát építsenek. Azt mondogatták:
- Édesanyám is oda járt. Jó az még!
Egyszer a szolgabíró kint járt a faluban a jegyző a lelkészt is meghívta ebédre. Bizalmas beszélgetés során elmagyarázta a leányiskolai állapotokat, s arra kérte a főszolgabírót, hogy a legközelebbi kijövetelekor hozza magával a járási orvost. Tekintsék meg a leányiskolát, aztán hívassák fel a lelkészt, a kurátort s a községi elöljáróság előtt jelentsék ki, hogy az iskolát ezennel bezárjuk, mert közveszélyes. Majd én kérni fogom – mondta a lelkész – hogy ne zárják be az iskolát, ne tegyék csúffá a falut, hanem az egész vidék előtt megígérjük, hogy jövőre szép iskolát építünk.
A főszolgabíró megértette a lelkészt. Az új kiszállás alkalmával kegyesen megengedte, hogy taníthassunk még egy évig az épületben. No, fellélegzett a falu, hogy a csúfságtól megmenekült. Azonnal hozzáláttak, vályogot vettettek, téglát égettettek, s 1904 tavaszán a fundamentumot is lerakták. Ősszel már az új iskolában nyitották meg az új tanévet.