Érábrány. Gazdag múlt, Isten kegyelmébe vetett jövendő

1. A Monostoros- Ábrányi prépostság

Bihar megye észak-keleti részén, ahol a Bisztra a Berettyóba szakad egy terjedelmesebb nemzetségi birtok foglalt helyet, melynek községei Margitta körül csoportosultak. Hozzá tartozott a mai Ér- vagy Felső-Ábrány, de középkori nevén Monostoros-Ábrány is. A község neve is őrzi itt egy monostor létezését, amely a premontrei rend egyik prépostságáé volt. Az ismeretlen alapító főúr tekintetbe vette a premontrei rend azon ősi hajlamát, hogy monostorait hegyes, vagy erdős helyeken építteti fel, ezért amikor e rend számára monostort emeltet, azt nem Margittán, hanem azon felül a Berettyó mentén lévő erdős részen tette.

A monostor első szerzetesei kétségkívül a Várad-előhegyi prépostságból kerültek ki, s ennek fennhatósága alatt álltak. Ezt igazolja az a tény is, hogy az ábrányi prépostság megszűnése után ennek birtoka részben a Várad-előhegyi monostorra ment át. Az ábrányi prépostság további történetét mély homály fedi. A források a puszta nevén kívül mást nem hagytak fenn róla, még fennállásának korát sem ismerjük. Pázmány Péter csak annyit jegyzett fel róla, hogy a váradi püspökség területén létezett, hogy a prépostság a „Boldogságos Szűz” tiszteletére volt felszentelve. Birtokviszonyairól is csak annyit tudunk, hogy bírta Ábrányt legalább ama egyharmad részben, melyet utóbb a Várad-előhegyi prépostság majd társkáptalan kezén találunk. Pusztulásának ok és ideje ismeretlen.

A prépostság emlékét a templom őrzi. Az épület belül félköríves diadalívével, kívül pedig felfutó falszalagjai, s magasan elhelyezkedő kerekzáródású ablakai még a román kori építészetet idézi, de szentélye, mely nyolcszög három oldalával záródik, már a gótikába való átmenetet mutatja. A templom 13. sz-i épület, s amint alaprajza mutatja, monostori templomot terveztek itt: egy ikertornyos, háromhajós templomot. A templomot a tatárjárás után visszabontották, s a főhajó és a tőke 3,90 m-re álló délnyugati torony maradt fenn. A tatárjárás után a prépostság nem állt többé helyre, így a templomot községi templommá alakították át. A torony téglafalára később egy négy fióktornyos zsindellyel fedett tornyot építettek. Ezt a tornyot életveszélyessége miatt 1902 nyarán elbontották. A szerzetesek lakhelye teljesen elpusztult, de a parókia szilvásában a templomtól északra épületek nyomai látszanak. A néphagyomány úgy tartja, hogy a „veres barátok” laktak ott.

1241-1242-ben a tatár hordák pusztításainak az öreg templom falai tanúi voltak. Ki tudja, meddig pusztít még a nyugat felé a kegyetlen sárga-had? Ogotáj nagy kán halállnak híre fordítottas vissza kelet felé Batu kán hadait. Elvonult bár a tatár had, de hiába várta a templom áhítatos imára az Úr népét, nem volt, aki jöjjön. Hogy is jöhettek volna, a tatárok nyilaitól elvéreztek, a néhány megmaradt bujdosó nem mert előjönni az erdők mélyéből. A történelem folyamán a századok összes megpróbáltatásait elszenvedte.

A község első okleveles említése 1294-ben történik, „Monostorabran” néven. A prépostság, a templom megléte azt bizonyítja, hogy legalább 100 évvel korábban lakott volt. 1425-ben „Ábrahám” néven említik, később Ábrahámfalvának, majd Felső-, illetve Érábránynak nevezik.

2. Érábrány birtokosai

Prépostsága a 13. sz-ban virágzott és a tatárjárás idején elpusztult. 1291-ben a lukácsi (Lucensie) apátság fennhatósága alatt állt. Kegyúri jogát 1365-ben Gorechi Sándor fiai Darói István fiaira ruházták át. 1386-ban Monostorábrányi Tivadar unokája, György uralja, aki, fia nem lévén a kusalyi Jakcs-fiukat örökbe fogadta, s magtalan halála esetére őket Monostorosábránynak felerészben örököseivé tette. Egy 1445 oklevélben vámszedőhelyként szerepel a Csákyak birtoka Molnosabram néven. 1618-ban Horváth Lázár és Némethy Zsófia, néhai Horváth Gábor özvegye Felsőábrányba és több más javadalomba a nagyváradi káptalan jelenlétében helyeztettek. 1643-ban Loháczy Prépostváry Zsigmond, Prépostváry Bálintnak néhai Csáky Annától nemzett fia a felsőábrányi birtokot más javadalmakkal együtt végrendeletileg Csáky László grófnak, és mindkét nemű örökösének adományozta, amely adományozást I. Ferdinánd király is jóváhagyta egyik 1655-ben az erdélyi fejedelemhez intézett levelében. Birtokaik voltak itt Rákóczi Ferencnek Kohányban, Vadas Mihálynak Szunyogdon és Dédán, a Csákyak maradékainak és Fráter Istvánnak. 1722-ben idősb és ifjabb Fráter István, valamint Fráter Ferenc a birtok egy részét bírták, melyet ők Varasdy Istvánnak és Nagy Anna nevű feleségének 155 magyar forintért zálogba adtak. A nádor mivel Varasdy utód nélkül halt meg, 1741-ben Brezinay Lőrincnek és férfi ágról való örökösének adta, ki e részt 1743-ban Bezevitzy Sámuelnek és nejének, Endrédy Máriának hagyományozta,melybe be is helyeztettek. A 18. sz. végén a Zichyiek Érábrány birtokosai.

3. A reformáció kora

Bunyitay Vince Schematizmusában azt írja, hogy az ábrányi templomot a 16 sz. végén vették át a protestánsok. Az 1692-es Conscriptio alapján a vármegye nemzetiségének alakulására nézve fontos megállapításokat tehetünk. Így mindenekelőtt kitűnik az összeírásból, hogy a magyarság még Bihar vármegye pusztulásában is, egész a 17. Sz. megőrizte számbeli túlsúlyát. A román lakosság térfoglalása Bihar vármegyében nem a török hódoltság korára, hanem a felszabadulás utáni időre a 17.-19. sz. esik, és a síkvidéken következik be, ugyanis ekkor telepedtek be Kohányba, Lükibe és Szunyogdra is románok. Valószínű, hogy Érábrányba is, kőtemplomuk 1894-ben épült. A Tiszántúli Református Egyházkerület 1734-i jegyzőkönyve az Érmelléki Egyházmegyéből Felsőábrányt is említi.

 

Templomunk kis harangját 1706-ban öntötték, súlya 80 kg. Említést tehetünk itt még a templom tulajdonában lévő kegyszerekről is. Két úrasztali kannája az 1700áas évek elejéről származik. A régebbin a következő felirat olvasható: ADTA EZEN KANNÁT FELSŐÁBRAHÁM REFORMATA ECCLESIARA TATAR ERZSEBER 1713. A nagyobbik kannán a következő felirtás látható: T: N: VARASDY ISTVANE NAGY ANNA ASZ: AZ FELSO ABRANYI REF: ECCLESIAHOZ VETTE EZ KANAT 1730. Mindkét kanna ónból készült. Az 1713-ból való kanna vésett inda, levél és virág díszítésű. Az 1730áas eredetű kanna is vésett díszítésű, stilizált indák, levelek között, pelikán áll. Ugyancsak ebből az időből származik egy ónkehely. A kehely talpa kerek a láb korongokkal van ellátva, a kelhely palástja tökvirág díszítésű. Szintén a 18. sz származik két óntányér, ezek egyszerűek, sem felírás, sem díszítés nincs rajtuk.

Az első írásos emlék, amely egyházközségünk levéltárában fennmaradt egy végrendelet, 1785-ből. A hagyományozó, Lőrés István kijelenti, hogy mivel nincs leszármazottja és semmi örökségben kedvezményezett személye, ezért minden vagyonát, amit szerzett, azt egyedül a Felső Ábrányi Református Szent Ecclesiának hagyományozza azzal a kikötéssel, hogy halála után tisztességgel temessék el. 1767-ben épült a 2008-ig álló parókia épülete, melynek mestergerendájába a következő felirat volt bevésve: EZ A HÁZ CSINÁLTATOTT ANNO D.N.I. 1767. Egy másik gerendába pedig a felújítás időpontja van feljegyezve: Javítatott Lukács Sándor gondnokságába 1860.

1792-ben vakolták be az öreg templom külsejét, addig vakolatlan volt. Egyházközségünk jelentős számbeli gyarapodása következett be az 1860-as, 1870-es években. Sok betelepülő érkezett Békés megyéből, Mezőberényből és környékéről. Ezek a betelepülők olcsóbban tudtak ezen a vidéken földet vásárolni a jobbágyfelszabadítás után, mint a szülőföldjükön. Ezek a betelepülők a Dizsér, Kohány és Szunyogd körüli dombokon vásároltak földet, ahol tanyákat építettek, szőlőt, gyümölcsöst telepítettek, és így próbáltak gyökeret verni az új környezetben. Számukra új volt ez a környezet, mivel szülőföldjükkel szemben ez már dombvidék. Sikeresen folyt az új otthon teremtése, valóságos paradicsommá változtatták környezetüket: az enyhén lankás domboldalakon gabonát termeltek, állatokat tartottak, amelyeket a margittai piacon értékesítettek. Ezen betelepedések bizonyítékai az a viszonylag nagyszámú anyakönyvi kivonat, keresztelési igazolások, amelyek megmaradtak egyházközségünk levéltárában. Ezen tanyavidék lakossága egyre nőtt, többségében református vallású volt. Jellemző adat 1907-ből, hogy míg az anyaegyházközség lélekszáma 326 lélek, addig a szórványban 472 lélek élt.

A felekezeti iskola meglétéről tanúskodik – habár közvetve is- Bogdándy Vincéné szül. Sauer Friderika 1876. május 30-án kelt végrendelete, amelyben a felekezeti oktatásra is hagyományoz: az ábrányi felekezeti iskolára 800 forintot, míg a margittai református iskolára illetve katolikus iskolára 400-400 forintot. 1890-ben adományozták az egyházközségnek az aranyozott ezüst úrvacsorai kelyhet, melynek felirata a következő: L.P. 1890. E.ZS. Az ezüstből készült keresztelő tányéron nincs felírás. A szintén ezüst keresztelő kancsón a következő felírás olvasható: Készítette Kádár Sándor és neje Kádár Julianna 1897. június 6-án.

4. A templomépítés küzdelmei

Az elmúló századok meghagyták nyomukat az öreg templomon. Már a 19. Sz. második felében megnövekedetett a gyülekezet lélekszáma. A több mint 800 lelkes gyülekezet számára kicsinek bizonyult a meglévő templom az istentiszteletet látogatók befogadására, id. Debreceni László lelkipásztorsága alatt felmerült az a lehetőség is, hogy a régi templomot kellene bővíteni. A Műemlékek Országos Bizottságának megbízásából Szteló Ottó budapesti építész készít terveket a templom kibővítésére 1911-ben. Közben megbízzák Szmeták Józsefet egy új templom tervrajzának az elkészítésével. A régi templom bővítésére 21 000 koronába kerülne, még az új templom építése 26 000 koronába. A presbitérium az új templom építését határozza el. A templomépítést az I. Világháború késleltette, az összegyűlt pénz elértéktelenedett. A megmaradt pénz csak a régi templom legszükségesebb javítására futotta. 1927-ben a presbitérium elhatározza, hogy a templom építéséhez szükséges összeg megszerzése érdekében gyűjtést szervez.

1932-ben egy nagyobb harang vásárlása is foglalkoztatja a gyülekezetet, melyet októberben meg is rendelnek az aradi Hönig Frigyes harangöntő műhelyéből. A 256 kg súlyú harang 1933-ban készült el, s a felszereléssel együtt 33 000 lejbe került. A nagyharang teljes költségét özv. Kádár Sándorné született Kádár Julianna férjének, és a doberdói fronton hősi halált halt Sándor fia emlékére adományozta. Egyházközségünk jótevője Érábrányban született 1865-ben. Meghalt 1938-ban, majd a végrendelete felbontása után nyilvánvalóvá vált, hogy ez az áldott lelkű, egyházát hőn szerető asszony 9 hold földet hagyományozott az egyházaknak.

 

 

A templom terveit Asók János margittai építész-vállalkozó készítette el 1937 augusztusára. Az új templomot 1938 kora tavaszán kezdték építeni. A templom és torony falai 1940 szeptemberében készültek el. Még ebben az évben sikerült a templom tetőzetét is elkészíteni. Belseje teljesen 1949-ben készült el, azonban a templom külső vakolása 1956-ig váratott magára. A templom neo-román stílusú, alapja kő, fala tégla, tetőszerkezetét cserép fedi, kivéve a tornyát, mely bádoggal van bevonva. A templomépítésben a hívek kicsinyektől az idősekig jelentősen kivették részüket a közmunkában. A templomépítés még ezzel sem fejeződött be, továbbra is szükség volt a hívek adakozására. Baracsi István lelkészsége alatt (1957-1976) új padokkal cserélték ki a régi padokat. Ebben az időben készültek el a vízelvezető csatornák is. 1958-ban harmóniumot vásárolt a gyülekezet. 1971-ben festették le a tornyot, majd 1972-ben a kazettás mennyezetet. 1973-ban újrafestették a templom bútorzatát. Lukács János akkori gondnok és leánya Erzsébet a szószék felett lévő egyházi címerrel ajándékozta meg egyházunkat. Veres Lászlóné ajándékozta a szószéki csipketerítőket. 1959-ben özv. Kádár Mihályné egy nikkelezett érckelyhet ajándékozott az egyháznak. A konfirmandusok és a vallásórára járok perselypénzéből vásárolták a szőnyegeket, a padterítőket. 1969-ben készítették el a templom körüli vaskerítést és 1975-ben öntötték a betonjárdát a templom körül. 1998-ban új szószék-és padterítőket ajándékoztak id. Hégető Gyula és neje. 2002 húsvétjára új úrasztalát adományozott Orosz József és családja.

5. Az egyházközségben szolgáló lelkészek

Az itt szolgáló lelkészekről 1892-ig nincsenek adataink. Az első itt szolgáló lelkész, akiről írásos feljegyzés van id. Debreceni László, aki 1892-1914 között szolgált, őt fia, ifj. Debreceni László követte 1914-1957 között. 1957-től Baracsi István nagykárolyi segédlelkészt választották meg. Ő 1976-ig szolgált itt. Majd Varga Pál 1976-1977; Bódizs Bála 1977-1978; Mátyás Árpád 1978-1989; Magyari Csaba 1989-1992; Kupán Jenő, 1993-1996; Jónás Sándor 1996 feb. –aug.-ig; Balla Tibor 1996 szeptemberétől napjainkig.

A kollektivizálás idején, az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elején elkezdődik a gyülekezet lélekszámának csökkenése, mivel szétverték a 19.sz.-ban virágzásnak indult tanyavilágot. Az embereket különböző eszközökkel kényszerítették a tanyák elhagyására. Ekkortól jellemző az elvándorlás az ipari központokba: Margitta, Nagyvára, Arad, Temesvár, Zilah, Beszterce, Kolozsvár, újabban Magyarországra. A fiatalok elvándorlása máig érezteti hatását, elkezdődött a gyülekezet lélekszámának apadása, az elöregedés. 1997-ben még 237 lélek volt, mostanra ez 177-re csökkent. Nagyon kevés az ifjúság, még kevesebb a gyermek. A gyülekezet mindezek ellenére nem vesztette el hitét és reménységét, élni akar és ezért munkálkodik.

 

2004-2005-ben a magyar kormány támogatásával befedtük a régi templomot, amely majdnem 50 évig állt tető nélkül. 2008-2009-ben felújítottuk templomunkat kívül-belül, kicseréltük az ajtókat-ablakokat, új csillárokat és szőnyegeket vásároltunk, központi fűtést szereltettünk a templomba. Új parókiát építettünk, valamint újjáépítettük a gazdasági épületeket, körbekerítettük a temetőt. 2010 május 9-én bensőséges ünnepélyen adtunk hálát Istennek, a megvalósításokért. Jelenleg a temető-kápolna építése van folyamatban a Bihar Megyei Tanács támogatásával.

De nemcsak gazdasági megvalósításokkal „dicsekedhetünk”, hanem a lelki élet erősítésére, táplálására is hangsúlyt fektetünk. Rendszeresen folynak az istentiszteletek, minden évben megtartjuk az egyetemes imahetet. Isten gondviselő kegyelméből és a hívek áldozatkészsége épített és tartotta – tarja fenn ez után is az egyházat. Hisszük, hogy a reménység nap felderül ránk. Ezen történelmi áttekintést hadd fejezzem be a 122. Zsoltár szavaival: „Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban. Atyámfiaiért és barátiamért hadd mondhassam: béke veled! Az Úrnak a mi Istenünknek házáért hadd kívánhassak jót tenéked!”