Quantcast
Channel: Érmelléki Református Egyházmegye
Viewing all articles
Browse latest Browse all 635

Gyülekezeti házat avattak Székelyhídon

$
0
0
"Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra." (1Thessz 5,18)


2014. október 12-én kettős ünnepre gyűlt össze a székelyhídi református gyülekezet. Egyfelől hálát adtak a "régi parókia" felújításáért, mely ezentúl gyülekezeti házként és gyerekmegőrzőként fog szolgálni, másrészt pedig a székelyhídi születésű, Tofeus Dobos Mihály püspöknek állított emléktáblát a gyülekezet.

Az ünnepi Istentiszteleten Rákosi Jenő helybéli lelkipásztor hirdette Isten igéjét, aki arra buzdította a híveket, hogy a közösségi hálaadás mellett mindenki fogalmazza meg önmagában, hogy ő személy szerint miért hálás. Hajlamosak vagyunk arra, hogy megfeledkezzünk a hálaadásról, pedig mindennapjainkat áttekintve, mindnyájan érezhetjük Isten kegyelmét, irántunk való szeretetét, és megtapasztalhatjuk áldásainak sokaságát.

A gyülekezeti ház felújítása több részben valósult meg:

- 2012-ben a gyülekezeti konyha lett felújítva, bővítve, valamint a mellette levő edényes;

- 2013-ban az épület tetőszerkezete lett felújítva, új cserép került az épületre, valamint kisebb átalakítások és bővítések mellett az épület környéke lett rendbe téve;

- 2014-ben az épület teljes külső és belső felújításon ment keresztül. Az épületre új külső és belső nyílászárók kerültek, belől új vakolat, kívül szigetelés és nemes vakolat, 5 új illemhely, új villanyszerelés, fűtés, mennyezet, padlózat..., hogy csak a nagyobb dolgokat említsük.

Lényeges és hangsúlyos, hogy ennek az épületnek a felújítása teljes mértékben önerőből történt! Abból a pénzből, amit a gyülekezeti tagok fenntartói járulék, adomány vagy perselypénz formájában fizetnek be a gyülekezet kasszájába.

A megvalósításért hálát adunk a Kegyelem Istenének, és köszönetet mondunk mindazoknak, akik a rendszeres járulék befizetésével, adományaikkal, perselypénzzel hozzájárultak e régi épület felújításához. De megköszönjük a kétkezi munkát, a jó tanácsokat, az imádságokat, melyek kimondhatatlanul sokat jelentettek. Isten áldja meg mindnyájuk életét, családját és szolgálatát!



Így nézett ki a "régi parókia"és környéke 2013 elején

Milyen célt szolgál a jövőben ez az épület?

A presbitérium döntése alapján kizárólag gyülekezeti eseményekre használjuk az épületet!

1. Gyülekezeti terem: idősek vasárnapja, ifjúsági istentiszteletek, rendezvények, szeretetvendégségek, Istentisztelet utáni beszélgetések helyszíne lesz.

2. Gyerekmegőrző: minden vasárnap szeretettel várjuk a kisgyermekeket, akikre az IKÉSEK fognak felügyelni, vigyázni. A kisgyerekes szülők számára így biztosítjuk a templomba járás lehetőségét.

Az épület felújíttatott, a gyülekezetnek ünnepélyesen átadjuk, használják örömmel és egészséggel!

A Gyülekezeti Ház avatás mellett emléktáblát avatott a Székelyhídi gyülekezet Tofeus Dobos Mihály református püspök emlékére, aki 1624. szeptember 29-én született Székelyhídon. Hazai tanulmányai után Franekerben, Utrechtben, Harderwijkben majd Leidenben tanult, utóbbi helyen doktorált. 1650-ben visszatér hazájába és Nagyváradon illetve Sárospatakon tanított, majd 1653-tól bodrogkeresztúi, 1656-tól bihardiószegi, 1658-tól szatmári lelkipásztor volt. 1663-ban első Apafi Mihály udvari papja, és ezt követően 1679. június 4-től az erdélyi református egyházak püspöke lett. 1684. október 23-án hunyt el Gyulafehérváron.

Bod Péter így jellemezte: "igen szókimondó, kemény, mindazáltal mindenekelőtt nagykedvességű ember".



Így néz ki a "régi parókia"és környéke 2014 végén

A hálaadás és emléktábla avatás mellett szeretetvendégség várta a gyülekezet minden templomban levő tagját, s ezúton is megköszönjük a nőszövetség és presbitérium munkáját, akik odaadással és hűséggel készítettek elő mindent.

Térjen áldás mindnyájunk életére, családjára és szolgálatára!

Soli Deo Gloria!

Rákosi Jenő 
lelkipásztor

Viewing all articles
Browse latest Browse all 635