Vezetés, oltalom és áldás (prédikáció)

Vezetés, oltalom és áldás

Olvasmány: Zsolt 91

Zsolt 91,1 Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, Zsolt 91,2 az ezt mondhatja az ÚRnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! Zsolt 91,3 Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől. Zsolt 91,4 Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. Zsolt 91,5 Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal, Zsolt 91,6 sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól. Zsolt 91,7 Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felől, téged akkor sem ér el. Zsolt 91,8 A te szemed csak nézi, és meglátja a bűnösök bűnhődését. Zsolt 91,9 Ha az URat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, Zsolt 91,10 nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. Zsolt 91,11 Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, Zsolt 91,12 kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. Zsolt 91,13 Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet. Zsolt 91,14 Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Zsolt 91,15 Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. Zsolt 91,16 Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.

Újév beköszöntével egymásnak boldog új esztendőt kívánunk, magunknak pedig ilyet tervezgetünk. Elgondoljuk, mik a fontos dolgok az életünkben: békesség, boldogság, egészség, jólét, bőség, siker stb; és megfogadjuk, hogy ezekért mindent meg is teszünk. Sokan Isten nélkül választanak célt és utat, és utána esetleg elmondják azt is, hogy „Isten adjon erőt, egészséget, boldogságot és áldást életünkre”. Aztán csodálkoznak, hogy mégsem lesz áldás az útjukon, sőt alig tudnak megmenekülni a veszedelemtől. Mi lehet a baj, hiszen kértük Isten áldását is... Urunk figyelmeztet minket: „Van olyan út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet.” (Péld 14,12) Nem minden út vezet életre, és nem minden úton vár áldás. Nem kell minden ösvényen elindulnunk, és nem kell minden ajtón belépnünk. Atyánk tudja, melyik utat szánja nekünk, melyik úton akar vezetni, és hogyan akar célba juttatni. „Az Úrnak félelme az élet forrása a halál csapdáinak kikerülésére.” (Péld 14,27)

Isten megtanít minket az ő útján járni. Azt ugyanis nem lehet véletlenszerűen megtalálni, akármennyit is forgunk körbe-körbe. Áldást sem lehet véletlenül kapni: azt az Úr Isten adja. Atyánk nemcsak megmutatja, melyik utat szánja nekünk, de ő maga erőt is ad, hogy azon elinduljunk és végigmenjünk. Ha tehát boldogulni akarunk, szakítanunk kell az eddigi életvitelünkkel, és egészen Őrá kell hallgatnunk. „Őrizd meg, és tartsd meg a törvényt! Ne térj el tőle se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz.” Furcsán hangzik, hogy ezen múlna a boldogságunk, erre mi egyáltalán nem gondoltunk... Ezért is bátorítgat minket Urunk újra meg újra: „Csak légy igen bátor és erős!” (Józs 1,7) Valóban bátorság kell ahhoz, hogy egészen Istenre alapozzuk az életünket. Kétfelé sántikálni azonban, tudjuk, nem érdemes: úgy sosem fogunk célba érni. A saját magunk választotta zsákutcákba lassacskán belefáradunk. Akkor mi marad? Hallgass Istenre! „Most azért indulj, te és ez az egész nép”, szól az Úr, mert „Veled leszek! Nem maradok el tőled, nem hagylak el.” (1,2 és 5) – Oltalmunknak és erős várunknak tartjuk-e a mi Felséges Urunkat? „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről-nemzedékre.” (Zsolt 90,1) Nála találunk oltalmat, nála megpihenhetünk, nála otthon vagyunk.

Azon az úton, amelyen Urunk vezet minket, meg is oltalmaz. Ezt megtanulhatta Izráel népe is már a kivonulás idején. Amikor végre elengedte a fáraó Egyiptomból a választott népet, és útra keltek, az uralkodó hamarosan meggondolta magát, és mozgósította hadseregét. Hamarosan utól is érték gyors lovaikkal és harci kocsijaikkal a lassan haladó zsidókat, amikor a tenger mellett táboroztak Pí-Hahirótnál, Baal-Cáfónnal szemben. Nem lehetett kétség az erőviszonyok felől, az izráelieknek nem volt esélyük. Mégis: Isten angyala, aki eddig vezette őket, ekkor mögéjük állt, és ugyanígy az addig előttük haladó felhőoszlop is; ám míg az máskor világított, és úgy vezette őket az éjszakában, most „sötét maradt, ezért nem közeledtek egymáshoz egész éjszaka.” (2Móz 14,19-20) Azon az éjszakán Isten megoltalmazta népét, és másnap győzelemmel és szabadítással ajándékozta meg őket.

Isten kézzelfogható valósággá tette számunkra szabadítását és szeretetét: „az Ige testté lett.” (Ján 1,14) Jézus Krisztus által vezet minket a mi mennyei Atyánk, és általa oltalmaz is minket. Mert azt olvassuk Ézs 63,9-ben: „Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva.” Maga Jézus állt oda az ősi ellenségünk és mi közénk, és Ő nemcsak elrejtett és megoltalmazott minket, hanem önmagára vette a mi büntetésünket: Ő viselte el a pofonokat, a gúnyos megjegyzéseket és a kereszthalált is – mi értünk. Lehet-e ennél kézzelfoghatóbb az Isten irántunk tanúsított szeretete?! „Immánuel, velünk az Isten!” Jézus maga az Út, aki elvezet minket a mennyei Atyához. Kérjük őt bizalommal: „Vezess, Jézusunk, s véled indulunk!” Járjunk hát az Ő vezetésében és oltalmában! ĺgy áld meg minket a mi Istenünk ebben az esztendőben is és egész életünkben. Ámen.