Quantcast
Channel: Érmelléki Református Egyházmegye
Viewing all articles
Browse latest Browse all 635

Nagy élmény, kicsi csapat

$
0
0

NAGY ÉLMÉNY KICSI CSAPAT

a szentjobbi fiatalok téli tábora


A 2013 februári vakációban 4 napra elindultak a szentjobbi ifisek a Szilágy megyei Szutorra, egy téli táborozásra. A vasárnap délutántól szerda délelőttig tartó tábor nagyszerűen telt, de hogy hogyan élték meg mindezt a fiatalok, íme a beszámolóik:
  
A szentjobbireformátus fiatalok egy része a tiszteletes úrral, Orbán Lászlóval elindultunka Szilágy megyei Zimbormellé egy kis faluba az EXODUS táborozó helyére, három napra. 8-an voltunk fiatalok, egy felnőtt (presbiter asszony, aki többek között főzőtt is) és a tiszteletes úr.
Vasárnap délutan indultunk, kora estére érkeztünk meg a csapattal egy szép emeletes házba. Az elhelyezkedés után fenn az emeleten egy bemutatkozással kezdődött a mi kis táborunk. Erzsébet, aki az Exodus erdélyi koordinátora nyitotta meg a tábort egy rövid áhitattal, majd mesélt nekünk magáról és, hogy mi is az Exodus. Figyelmesen hallgattuk amiket mondott, áhitatában arról beszélt, hogy örülnünk kell annak amink van és így szeressük Istent! Azután a végén elmondta, hogy mi rajtunk áll, hogy mennyire hallgatuk, figyelünk Istenre!
bibliaóra
Az est további része pizzázással, filmnézéssel, játszással, kulcslopkodással és ami „kihagyhatatlan” a táborok alatt: az ajtókilincsek befogkrémezésével folytatódott, aztán jött az alvás.
Az első nap a reggeli után bibliaóraval kezdtünk. Úgy érzem nagyon sok érdekességet tanulhattunk, hallhatunk. Mindenki figyelmét lekötötte, még a Bibliát is többször forgatták a fiúk mint azt szokták. A bibliaóra utan ebéd és pihenő volt, folytatodtak a kulcs elcsenések, „kötekedések” és még jatszottunk is. A délutani bibliaóra mindenki figyelmet lekötötte. A bibliaórák powerpointos bemutatóval, kérdőívekkel, videókkal és természetesen a Bibliával zajlottak. Játszás után vacsora következett majd filmnézés és folytatódtak a csínytevések, nagyon élveztük!
Második nap nagyon fáradtak voltunk a kesőig való fenntlevés miatt, reggeli után már mindenki érdeklődéssel várta a bibliaórat, hogy mit is fog ma mondani nekünk a tiszteletes úr! A témákkal kapcsolatban sokmindenki úgy gondolta, hogy nem mondhat nekünk sok újdonsagot, de mindig meglep minket a mi tiszink! Érdekesen figyeltük ott és rájöttünk mennyi igazságot mond a Biblia. A bibliaóra után megint játszás következett, voltak olyan játekok amiket ismertünk de 3 játék nagyon tetszett mindenkinek: a joghurt evős jatek, a forró szék ahol igazat kellet mondani és a ,,néni/bácsi olvassa az újságot”, amikor a tiszinket kellett idegesíteni akkor élveztük a legjobban. Az ebéd után, tele poccakkal elindultunk tájat nézni és vásárolni pár apróságot. Séta közben sem unatkoztunk mivel hógólyozás nem maradhatott el. 
a joghurt evős játék

Estére egy kiértékelő estet tartottunk ami Erzsébetnek köszönhetően nagyon hangulatos volt! A kiértékelő eredménye: tele pozitív eredményként ért veget, minenki örült, hogy együtt lehettünk és Istenről tanulhattunk, Istenhez közelebb kerulhettünk. Az est többi része beszélgetéssel, szórakozással és torta evéssel telt el, amit a mi tiszink sütott nekünk megmutatva mennyire szeret minket!
Harmadik nap reggel indulás előtt rendet hagyva magunk utan már alig vártuk hogy hadd dicsekedjunk el a sofőrbácsinknak s a szüleinknek is, hogy mi milyen jól éreztük magunkat. KÖSZÖNJÜK EZT A KIRÁNDULÁST, TISZI!
Csokmai Mária
 
a kicsi csapat

Én nagyon jól éreztem magam a kiránduláson.Szép helyen voltunk, csak egy kicsit hideg volt az idő. Reggelente jókat kávéztunk és beszélgettünk. Nagyon jó volt a társaság is, mivel a felnőttekkel lehetett viccelődni és a többi fiatalokkal meg nagyon sokat játszottunk és beszélgettünk. A tiszteletes úr sütött tortát, ez nagyon tetszett és még finom is volt.
Voltak olyan alkalmak, amikor olyan dolgokról beszélgettünk, amelyek nagyon fontosak a mostani fiataloknak, hogy beszéljenenk róla. Pl. a drogok, alkohol, bulizás és a szex. Úgy gondolom, hogy sokat tanulhattunk ezekből a beszélgetésekből.
Ráksi Erika


Viewing all articles
Browse latest Browse all 635