Quantcast
Channel: Érmelléki Református Egyházmegye
Viewing all articles
Browse latest Browse all 634

175 éve született Kálmán Farkas

$
0
0

Kálmán Farkas református lelkész volt, valamint irodalom- és zenetörténész. 1838-ban született október 15-én Sió-Maroson, hol atyja Kálmán József lelkész volt. A család, amelyből származott évszázadokra visszamenően adott lelkészeket az Anya-szentegyháznak. 1848-ban a gyönki gimnáziumban tanult, majd 1852 őszén Pápára ment, ahol teológiai tanulmányait folytatta. Teológusként, zene iránti szeretetének köszönhetően ő volt a diákok között a zenében és énekben a legjártasabb ifjú. Karelnök és az ifjúsági zenekarnak volt a vezetője. A könyvtárosi teendőket is ellátta. Ez idő alatt Vid Károly – ügyvéd és jeles zenész – és Hannig Károly által alaposabb zenei kiképzést kapott. Gyönyörűen hegedült. A pápai római katolikus nagytemplom zenekarában rendszeresen közreműködött.

Végezvén a teológiát Pátkán, Szabadszálláson és más településeken volt segédlelkész 1885-től Gyomán volt lelkész. Itt halt meg 1906 október 2-án. A protestáns énekeskönyvekre vonatkozó kutatásai mellett zeneszerzéssel és irodalomtörténettel is foglalkozott. Legalaposabb ismerője a protestáns énekügynek, kivált történeti tekintetben harcolt az énekügy reformja mellett. Cikkeiben is sokszor írt ebben a témában. 1862 óta munkatársa a Protestáns Egyház és Iskola Lapnak. Cikket írt : Az énekeskönyvről 1879, Régi egyházi dallamainkról, Temetési énekek és szertartások 1883, A Batthyányi-codex 1884. A Debreceni Protestáns Lapban 1885-ben Huszár Gál énekeskönyvéről és a 16-17. századi magyar irodalomról írt. Még számos cikket közölt különböző újságokban. Az éneklés atyjának is emlegették őt. Munkái: „Új Magyar Athenás”, „Ujabbkori magyar protestáns egyházi írók életrajz-gyűjteménye”, „Adalékok a 16. és 17. század irodalomtörténetéhez”, az 1711-ig magyarul megjelent összes énekgyűjtemények ismertetése.

Miért fontos, megismernünk Kálmán Farkast? Ha kinyitjuk énekeskönyvünket és mélyebben elmerülünk a szebbnél szebb énekek között, akkor találkozhatunk az ő nevével is, hiszen énekeink közül hatnak ő szerezte a dallamát. Olyan ismert énekeknek, mint: a 226. Sirasd meg sirasd meg nagyszombati dicséret, 276. reggeli éneknek az Alleluja dicsérjétek, 302. bűnbánati énekünknek az Ím nagy Isten, 331. Egyedüli reményem, 391. b Gondviselő jó Atyám vagy, 453. Örök Isten merre, merre vagy. Isten áldása legyen ezután is művein és emlékén.

Ghitea Angéla
Bihardiószeg

Viewing all articles
Browse latest Browse all 634